UTÓDNYELVEK SZAVAI
Kialakulásuknak több kedvező feltétele is volt. A létfeltételhez köthető fontossági sorrendből adódóan jóval több megnevezést kaptak ősnyelven a levegő, víz, az élő hely, ahová sz
Kialakulásuknak több kedvező feltétele is volt. A létfeltételhez köthető fontossági sorrendből adódóan jóval több megnevezést kaptak ősnyelven a levegő, víz, az élő hely, ahová sz
ISKOLA – Gyermekeknek, serdülőknek rendszeres oktatást nyújtó intézmény. [bérnyelvészet szerint: vándorszó: latin < görög] Az IS – SI (so) ősgyökből indul. Az IS – védelem, t
Vízözön előtt a Földet körülölelte egy védőburok. A termoszféra magasságában víz-, pára-, jégburok vette körül a Földet, és a Föld felszínén kellemes, folytonos egyenlő hőmér
FASISZTA – A fasizmushoz tartozó. [bérnyelvészet szerint: nk: olasz] A FASISZTA szó F.S – S.F gyök bővítménye: FaS – SáF. A FASISZTA elv a FAj tISZTAságát megőrizni kívánó. A SÁ
A nyelvújítást sokan túlértékelik, pedig nem volt oly hatalmas, jó irányú fegyvertény. Sőt a nyelvre nézve semmiképp nem volt maradandó értékeket teremtő, jó hatással. Évezredeken
… a magyar nyelvben a legfontosabb értelemhordozó elem a HANG. A hang a beszéd húrja, hangszála által kibocsátott jelenség, amelyet a szál megpendülésekor bentről széllel küld ki a té
A KAMÉLEON eredeti neve KAMULÉNY, hiszen rejti, KAMUzza magát a környezete szerint váltva színét. Ez oly szembetűnő jellemzője, amely fő névadóvá vált. Mondhatja erre egy bérnyelvész:
Sokan nem értik, hogy a nyelv szavai alkotó elemekből állnak. Legfeljebb elhiszik, hogy léteznek gyökök, és – szerintük – azok közül is csak a szókezdők fontosak, a többi nem. Czuczo
FIRHANG – Függöny. [A bérnyelvészet szerint: német] A FIRHANG szó az F.R – R.F gyökből indul: FiR – RiF. A FIRHANG ősi szó, még a sátorlakó világban alakult ki. Hangváltásokkal