Amióta az eszemet tudom, mindig rendkívül szerettem anyanyelvemet, ezt az összevissza átforgatható, játszható, bármit több szóval is kifejezni képes, kedves, csodálatosan színes és színezhető, rugalmas nyelvet.
Már jóval iskoláskor előtt tudtam olvasni, és minden elém kerülő betűt elolvastam. Később a keresztrejtvények érdekeltek, mert azzal lehetett fejleszteni a szóbőséget, egy lény, tárgy, jelenség, cselekmény többféle megnevezését megismerni. Rengeteget olvastam, kezdetben meséket, verseket, régi történeteket, Bibliát, később főleg klasszikusokat. Szerettem a patinás, veretes régies hangzású nyelvet.
Az olaszteleki és vargyasi Dániel bárók könyvtárainak a kommunisták általi becstelen szétrombolása, tűzre vettetése, felégetése idején néhány egyszerű helyi – betű- és írásszerető – ember megmentett azokból néhány példányt, és rejtegették, mert féltették.
Később ezek az emberek, látva a betűk iránti érdeklődésemet, adtak titokban néhány könyvet olvasni. Így ismertem meg már akkor Berzsenyi Dániel véleményét a magyar nyelvről, miszerint: „a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja”. Azt is olvastam, hogy csak a beszélt nyelv lehet a történelem hű tanúja, hiszen minden más iromány hamisítható, de a nép ajkán élő beszélt nyelv érintetlen.
Minden körülöttem levő apró érdekesség megfogta, megfogja figyelmemet. Mint minden kisgyerekben, bennem is rengeteg miért, hogyan, mi módon, ki által kérdés fogalmazódott meg. E kérdések ma is bennem élnek. Az akkor ezekre kapott válaszokat tároltam magamban, s ahogy értelmem bővült, lassan kiértékeltem. Érdekelt minden apróság és érdekelt, érdekel a végtelen nagyság, a befoghatatlan messzeség. Nekem a nyelv csodának tűnik ma is. Apró cseppekből lesz a tenger, egyszerű hangokból a nyelv, a szavak határtalan, követhető varázslatos szövevénye.
Csöppnyi kiskorom óta tényként hittem, s hiszem ma is a teremtést. Nem vakon, hanem – ma már – milliónyi bizonyíték ismeretében, azok valóságának tudatában.
A mai napig nem hozott fel a tudomány –, amely a teremtés tényét unos-untalan cáfolni próbálja – olyan egyértelmű biztos, elfogadható bizonyítékot, amely megingathatna ebben.
Mivel felnőttként én is terveztem műszaki területen, így gyakorlatból tudom, hogy semmi nem jön létre előzetes tervezés nélkül. Még a nagyon egyszerű dolgokat is előzetes tervek alapján készítjük el.
Mennyivel inkább terv szerint alkotta a Teremtő az embert, az élő test teljes szervi összefüggő kapcsolatrendszerét, tervszerinti örökíthetőségét, a beszédkészséget, beszédképességet, a nyelvet, mint a gondolatok kifejezésének legfőbb eszközét, a körülöttünk létező csodálatos világot is beleértve.
Leszögezem az elején – nem vagyok nyelvész. Ugyanis, hivatásos nyelvész csak finnugrista lehet, a képzésnél annak hamis tanaival mérgezik az elmét. De a magyar nyelv könnyen felfogható, megérthető titkaihoz nem kellenek különleges nyelvészi ismeretek.
A mai – dogmákkal bélelt – bonyolult, száraz, élettelen nyelvészi elméletek ismerete semmiképp.
A magyar nyelv, a nyelvek anyja, a teremtés ma is élő, szószülő nyelve, bármennyire összetett, és hatalmas szókinccsel rendelkezik, de megértése mégis egyszerű, lévén könnyen követhető, a felépítési szerkezeti rendszerén át. E nyelvet teremtője, létrehozója az egyszerű embernek szánta, és egyszerű emberek építették fel az elmúlt évezredek folyamán. Egyszerű csomagolásban örököltük meg, nincs rejtjelek kulcsaival zárva, minden beszélőjének édes tulajdona, kellő ráfigyeléssel, egyszerű eszközökkel bontható, elemezhető.
Elemzésére teljesen más módszer alkalmazandó, mint a hivatalos hivatásos nyelvészet által ráerőltetett. Semmilyen más nyelvvel nem vethető össze, nincs semmi köze az utódnyelvek grammatikájához! Teljesen más, mint a világ többi nyelve, azoknak anyja.
Az anyára nem lehet ráerőltetni a kislánya ruháit. Azok a nyelvek ebből áradtak ki, mindegyik örökölt az ősi nyelvanyától hasznos vonásokat, ám csak az összesben lelhetők fel elszórtan azok az erények, amelyeket a teremtés élő nyelve ma is birtokol önmagában teljes egészében. A nyelvanya nem mérhető a lánynyelvek mércéjével.
A teremtés nyelvét, a mai magyar nyelvet szeretni kell, s tervezőjét, alkotóját illik tisztelni. Őt, aki az embert beszédképességgel teremtette. Érzés, érzelem kifejező beszédhangokat alkotott számára, s olyan mestermű gégefőt, amely képes a légzés, nyelés, hangképzésre azonos időben egyszerre. Örökítő sejtjeibe ültetett nyelvszerkezeti vázat, s annak alapjaira a szófelépítő képességet végtelenül átörökíthetően.
Célom e bevezető tanulmánnyal, szótárral, ráébreszteni azokat, akiket lehet, hogy ilyen szemszögből közelítsék meg a teremtés ma is élő ősnyelvét, a magyar nyelvet.
Nem az én hibám, hogy bizalmatlan vagyok a hivatalos kijelentések, a dogmaként elfogadott tételek iránt. Soha nem adok igazat elsőre egy hivatalosan leszögezett tételnek, bármennyire fajsúlyos egyéniség megállapítása lenne. Az eddig tapasztalt, a köznép elé tárt temérdek sok hazugság miatt van így.
A hivatalosságoktól származó, igazságként tálalt kijelentések rengeteg hamis valótlanságot tartalmaznak, legyen politikai, gazdasági, társadalmi, történelmi, tudományos, vallási, s egyéb leszögezett, bebetonozott dogmatétel.
Így hát elsőre soha semminek nem adok hitelt, nem veszem készpénzként.
A hivatalos, hivatásos nyelvészet részéről a magyar nyelv eredete kapcsán, eddigi életem folyamán annyi hazugságot, tévtant, lekezelő mellébeszélést, félvállról fölényesen „tudományosan” megfogalmazott, ködös magyarázatot olvastam, hallottam, hogy tisztán kívántam, kívánok látni. Ezért kezdtem kutatni magánszorgalomból felnőtt korban, saját érdekből, a magyar nyelv felépítését, szerkezetét, mert érdekelt a való igazság.
Érdekelt: vajon milyen nyelvet beszélt az első ember, ha „az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja” a magyar nyelv? S ha ez így igaz, és a magyar nyelv tényleg a teremtés nyelve, akkor további kérdések:
Birtokolja e nyelv az ember által kiejthető összes beszédhangot?
Van olyan két-három hangból álló beszédelem készlete, amely soha nem változott az évezredek folyamán?
Felismerhető, fellelhető szerkezetében egy világos, könnyedén követhető, értelmezhető bölcs kapcsolatrendszer?
Felismerhetők az egyszerű kezdet jegyei, értelemhordozó a hang, igaz a gyökök léte, szóbokrosodás és egyebek?
Felismerhető benne a szószerkezet kialakulásának füzérszerű összefonódó folyamatossága tárgykörönként?
Felismerhetők benne az életjelenségek kezdeti egyszerű szóképei, s a köztük levő összhang, a szavak lassú bővülése, kiegészülése majd bokrosodása nyomán?
Jellemző rá az észszerű következetesség, világosság, gyökértől, törzsön át a legvékonyabb ágig, amely igazolja egy bölcs tervezőtől eredését?
Felismerhetők az apró léptek nyomai, a létrafokok, a kifejezések bővülésében, gazdagodásában?
Követhetők a mindennapok használati eszközeinek fontossági sorrend szerint megjelenő kezdeti egy, két, három hangos megnevezései, s a fontosabb történések megnevezéseiben a névképződések üledékszerű nyelvi rétegződései?
Felfedi a teremtett világ titkait, az élők – növény, állat, ember – fő jellemzőit szavai szerkezeti felépítésében?
Észlelhető kiegyensúlyozott értelmi kapcsolat a kialakuló megnevezések elágazó, bokrosodó, oda-vissza forgatható szavainak rendszerében?
A mai magyar nyelv a saját szavaiban milyen választ ad a mindennapi élet gyakorlati kérdéseire?
Van összhang az eszközök, anyagok és felhasználtságuk szerinti megnevezéseiben?
Van összhang a növény-gyümölcs megnevezések, jellemzők, és az élőszervezetben kifejtett hatásaik közt, azaz megtudható nevéből – mire jó? Ezt akár hangonként, gyökönként, hangcsoportokként, hangvázként összeforgatva?
Az élet továbbadását, a szaporítás szerveit és életjelenségeit a társadalom alapelemei – egyén, párja, család, nép, nemzet – felépítését kifejezi-e tömören ugyanazzal a hangkészlettel?
Mit mond a nyelv önmagáról saját szavaival? A teremtés tényét vagy az irányítás nélküli kifejlődést támogatja?
Ha az irányítás nélküli kifejlődést, akkor igaz-e, hogy több kezdet volt, egymástól függetlenül fejlődtek emberré a makogó vadak Földünk különböző részein, és végül szintén egymástól függetlenül alakultak értelmes szavakká különböző nyelveken, a kezdeti tagolatlan, üvöltő torokhangok? Ez esetben teljesen más rendszerű nyelvek fejlődtek ki egymástól függetlenül, s egymástól teljesen eltérő sejtszerkezetek, örökítő gének jellemzik a fajokat.
Ha a teremtés tényét, ez esetben van egy kezdet, a teremtés pillanata, amely a történelemben meghatározható időben és térben. Akkor igaz az egyetlen pár embertől induló szaporodás. Egyetlen helyről, magból indult az emberi társadalom, a tagolt, értelmes beszélt nyelv, így összefüggő rendszert alkotva, fő jellemzője a nyelvi összhang az alkotó gyökökben.
Ha még ma is él az ősnyelv, a legősibb, a teremtés nyelve, akkor mit mond Istenről, nevéről, az anyagi világ létrejöttéről, a lélekről, életről, az emberről és az őt körülvevő világról, s az embert érdeklő legfontosabbakról: érzelmekről, szeretetről, szerelemről, nemiségről, családról és egyebekről?
Ha Isten alkotta a teremtés nyelvét, semmi oka nem volt eltörölni azt. Ez esetben a teremtés nyelve létezik ma is! A beszélhető nyelvet –, amelyen értelmesen, érthetően kifejezhetjük magunkat – tőle kaptuk. a beszélt nyelv egy összefüggő tömör egység, akár egy gömbbe zárt összesség. Oly gömb, amely elindítva, gördül, s lassú, egyenletes gördülésekor lehámló felületi palástja, szövetként is látványosan szép, szétterülő szőnyegszerű szöveget alkot. Vagy oly forrás, amely mint kis ér, csermely indul, patakká, folyóvá dagad, majd lassú folyású folyamként haladva szétterülő, végtelen tengerré válik.
Ezekre és még egy sor más kérdésre kerestem választ.
Mindenre kaptam választ, ám ez több éves nyelv-, szóelemző munka eredménye.
Azt tudtam – egyedül csak a közszájon forgó beszélt nyelv lehet az, amely minden befolyás nélkül rögzítette az emberi történelem egyszerű kezdetét, egy pontból induló meghatározó pillanatait, mivel a köznyelvet nem befolyásolta, nem befolyásolhatta senki. A szavakban, kifejezésekben eltüntethetetlen, visszavonhatatlan, elmozdíthatatlan értelemhordozó elemek, szószerkezetek állnak irányító jelzőoszlopokként.
Az ember első – hangban megnyilvánuló – kifejezései, az őt érő, általa észlelt hatásokra, ajkaira törő egy-kéthangos válasz. Valószínű, hogy az első kiejtett hangok a magánhangzók voltak, amelyek az ámulat, csodálat és a mély érzelmi töltet kifejezői. A magánhangzók a dallam, szépség megjelenítői a nyelvben.
————————————————————————————————————————————————–
Az első ember nem makogott, nem bőgött, nem bömbölt, nem gagyogott, hanem érthetően, tisztán, világosan, tagoltan mondta ki az első rövid gyökszavakat, a Teremtője által számára alkotott érzés, érzelem kifejező hangokkal, amelyeknek kiejtésére alkalmas hangképző gégefővel látta el teremtésekor.
————————————————————————————————————————————————–
Önhangzók néhány jellemzője vázlatosan:
Az első emberi hang, ami elhangzott a bámulat A és Á hangjai. Az első ősgyök, amelyet kiejtett, valószínű az ÉL ősgyök. A későbbiekben megtudjuk, mily nagy szerepe van az L hangnak az éLetjeLenségek leírásában.
E hangok kiváltói a körülötte levő elemek: föld, levegő, víz, tűz, a növényzet, állatok, ezekhez kapcsolódó jelenségek: képek, színek, illatok, élmények, érzések, érzelmek voltak, amelyek nyomán nevet is adott mindennek. A teremtés nyelvén adott ősi nevek, nem kövületek, hanem a magyar nyelvben mai napig élő, jellemzőket sűrítő megnevezések nyelvelemei. A magánhangzók, vagy önhangzók édestestvérek, zöngéjük szerint, eredeti teremtői tervben az égbolt félkörének ívét követik.
A hangsor az alapról az A alaphanggal indul, az ív befejező hangja végül az Ü hang. Ahogyan a hAjnAl derengő vilÁgossÁga megjelenik a lÁthatÁr szélén, majd előjön a napfÉny, amely EmElkEdvE erősödik fölfelÉ dÉlig, s az az Ív csúcsáról finOman gÖrbül, gUrUl lefelé, mígnem eltŰnik, elsÜllyed, elÜl a látóhatár szélén.
Az önhangzók a mindennapi beszédben, a tájnyelvekben néha felcserélődnek. Ez is bizonyítja, hogy szoros rokonhang kapcsolatban állnak.
Az önhangzóknál az A hang az Alap, Alfa, a kiinduló. A legkomolyabb, legszigorúbb hang. A hangrend (abc) nAgyAsszonyA, amely útjára bocsátja a többit. Akár a fehér, AlbA AlAp-, AnyAszín, amelyből kiválik a többi.
Az A hang is AnyA. Az önhangzók mind az ő lányai. Az Á hang az AnyA kitÁrt, emelt, hosszabban ejtett csodálat – esetenként haragos hangja: Ámul, bÁmul, kiÁlt, lÁrmÁz. Az A hang hAtározott AkArAtot kifejező. Ami AtlAn, az nem megbízható. Ha AtlAn, akkor nincs AlAp, tAlAp, akkor AlAptAlAn.
Az E, a vékonyka E, az A-ból vált át E-re, EngEdElmEsEn az ívEt kövEtvE, EmElkEdvE, a magas, Éles É hangra vált. Némelyek beszédében megfigyelhető, hogy az A hangot szinte E hangként, és az Á hangot É hangként ejtik.
Az É a legÉlesebb, legÉkesebb hang. Ezek a zEnE, az ÉnEk hangjai. Az ívnek az Alap és a csúcs közötti felezőjén áll, de kÉpes emelkedni a dÉl csúcsának ÉlÉig, ahol átvált I-re. Ez a jelenség, az E –> I, É –> Í átválthatóság a tájnyelvekben figyelhető meg inkább.
Az I hang van a zenIten. Az Í, főleg a vIsÍtó, sIkÍtó változata a legkihegyezettebb éles hang, olyan vékony hegyes, mint a nyÍl. E két hang – E,É, I,Í – sok jellemzőben közös. A nyElv szó mutatja. A nyElv is hEgyEs, mint a nyÍl a valóságban és képletesen is. Különösen a menyecskés változat. A sIkamlós, vIdám, vIjjogó, sIkÍtó I, Í hang van az Ív csúcsán. Innen már lefelé hajlik az ív. Az íven felfelé haladó hangok egyre vékonyabbak, élesebbek. A továbbiak az ív lefelé hajló vonalán, egyre mélyebbek.
Az O hang a kOpOnya, gOnd, gOndOlat, a megfOntOltan kimOndOtt – jó, rosz – gOndOk, fOndOrlatOk hangja. A hOgyan tOvább? Az OntOtt áldás, a termékenység, az OndÓ hangjai. A másik végleten, lehet Ocsmány, Ocsú, OtrOmbán pOcsék is. Az Ó a vágy, az Óhaj, sÓhaj, az elrOntOttak fölötti Óbégatás hangja. A másik végleten Ócska, ÓcsárlÓ hang. A tájnyelvekben az A hang sok esetben szinte átmegy az O hangba. Egyébként is kötődnek fontos értelmi kapcsolatokban. A gOndOlAt fOntOs, ha –AtlAnná válik, nagy baj, elveszíti AlApját. A meggOndOlAtlAnság, megfOntOlAtlAnság nAgy bAjok forrása lehet.
Az Ö, Ő a tÖprengŐ, ÖtÖlŐ, ÖrÖm, vagy Önmagába forduló, Önző, Öntelt, amely Önkénybe torkolhat. Leírja az Összeséget, de az ÖrÖk állapot kifejezője is. ŐrzŐje az Ősiségnek, a hŐ vágynak, az Ősi hŐsök emlékének. Az Ő a minŐség leíróhangja, az igazi nŐiség életminŐség leghŐbb vágya és feltétele. Az Ö, Ő hang az E, É csücsörítő változata.
Az U, Ú a legmélyebb hangok. Az U, Ú hangok az O, Ó mélyített változatai, az U, Ú a legmélyebb szint. A kÚtásó mélyre hatol, víz Után kUtat, s reméli, hogy megtalálja az Utat. A kis Unoka, a kis néppótló Utód, aki a többi Után vonUl a sorban Utolsóként. Van, aki a földön kÚszik, vagy a víz felszínén Úszik. A bÚvár már a mélybe megy. Állítólag BÚvár KUnd a víz alatt Úszva fÚrta meg az ellenséges hajókat.
Az Ü, Ű hangnál már nincs alábbi hang, nincs szint sem, amit megjelenítene. Ami U, Ú alatti, az már eltŰnik, elÜL. Aki elfárad az úton, az leÜL, ha nagyon fáradt, lefekÜszik. A már említett búvár a felszín alá megy, lemerÜl. Az Üledék a vízfenékre sÜllyedt anyagból képződik. A jellemzés, minősítés hangja is: Ügyes, Ügyibe való. Hosszú folyamatok, Ügyek kifejező hangja. Folyóvíz névben is. FeketeÜgy. De az erkölcsi magasság, mély érzelmiség megjelenítésének hangja is. Az Ű hang, az Ő elmélyÜlŐ változata. Érződik máshol is az Ő ––> Ű átmenet. Bizonyítja a „hŐn vágyottak iránti hŰség” értelmi-érzelmi összefonódás. MinŐségi jelzŐként: nagyszerŰ, népszerŰ, gyönyörŰ stb.
————————————————————————————————————————————————–
A hang nem csak valamiféle jelentés nélküli bamba részvevő a szóban, nem „csak ott van, s a szó azt jelenti, amit”; hanem fontos meghatározó: értelemhordozó, értelemalakító elem!
————————————————————————————————————————————————-
A teremtés nyelve magán- és mássalhangzóinak komoly vizsgálata nyomán felismerhető, hogy tervszerű teremtési munka jegyeit viselik.
A mássalhangzók vázhangok, a kifejezés keretének alaphangjai. Olyanok, mint a férfiak. Egyik része kemény, erős, határozott, pattogó, zöngétlen. Azonban ezeknek vannak kellemesen lágyított, szelíd és zöngés rokonhangjaik, amelyek az állapotok árnyaltabb megjelenítését segítik. Ugyanakkor mély emberi érzelmek tökéletes kifejezői is. Ezek mindegyike beviszi a szóba, az általa képviselt, hordozott sajátos értelmet.
Magánhangzók töltik ki a vázhangok közti űrt. Nélkülük nincs dallam. Amint a férfilét magában szárazan, kongó üresség, s a nőiség tölti meg mindent megszépítő tartalommal, úgy a mássalhangzók közt a magánhangzók a nyelvi szépség zönge megjelenítői.
A Teremtő által az emberi gégefő eleve úgy terveztetett, hogy ezeket a hangokat képezze, s így minden közlendőjét kifejezésre juttathassa árnyaltan, köztük a lelki benső töltet legapróbb rezdülésének részleteit is: hangszín, hangerő, hangmagasság, hangrezgésszint eszköztárával a mélytől a fennkölt érzelmi magasságokig. Ezt még inkább kiteljesíti a dallamképző adottság. Nem magától alakult ki, amint a kifejlődés elmélet istentagadó sarlatánjai hangoztatják. A gégefő komolyan megtervezett, sokrétű feladatot ellátó, bonyolult, összetett egység: légzés, nyelés, hangképzés akár egyszerre, vagy egymásután sűrűn váltva. Mindez összekötve az orr, fül, szem nyirokvezetékeivel.
A gégefő teremtői mestermű!
Abból is látható a teremtés nyelvének gazdagsága, hogy jóval több hangból építkezik, mint az utódnyelvek bármelyike. Sokkal változatosabban, színesebben, bővebben kifejezi gondolatokat, mert az ember által kiejthető minden hangot birtokol. A teljes hangsor a nyitható Ajtó A hangjával kezdődik, amelyet a végén a Z (zs) hanggal Zár.
A hangsor a hangoknak a színek fehér színből születésének párhuzamát is idézi. Az Alfa (fehér, halvány) a kezdő, ebből bomlanak ki a többiek, majd az Omega csOmegolja be őket. Ezt az ógörög nyelv örökölte meg.
Az ember és a nyelvi beszédkészség, -képesség egyszerre született. Aki teremtette az embert, az vele együtt, szervesen eggyé építve ültette örökítő sejtjeibe a nyelvszerkezeti vázat is, utódaira átörökíthetően.
Nem vak véletlen szülte a nyelvet, és mivel az ősi nyelv él, egy nép ma is beszéli, így az ősnyelvet kutatónak nem kell feltétlenül mélyre ásni, keresni köveket, agyagtáblákat, bár azok is hasznosak, s mint ősi kor tanúi, bizonyítanak.
A teremtett lények, alkotott tárgyak, ezekhez kapcsolódó cselekmények, jelenségek több sajátos névadó jellemzőjének elősorolásával egyszer s mindenkorra bizonyítva van, a magyar nyelv minden szava saját szüleménye, saját szóalkotás, fejlesztés.
A magyar nyelv minden szava megcáfolja a hivatásos nyelvészek összes szóeredet hazugságát!
Nem szomszéd népektől összekapirgált, gyűjtött, ahogyan kajánul, okoskodó „tudományossággal” – voltaképp tudománytalansággal – a hivalkodó hivatalos hivatásos nyelvészet állítja.
Nevezzük nevén: állításuk vagy tudatosan kitervelt hazugság része, vagy a magyar nyelv belső titkait, szerkezeti felépítését ki nem ismerő hozzá nem értésből fakad. Nem én mondom, hanem a NYELV, amely utálja, s így megcáfolja a hivatalos hivatásos nyelvészek állításait!
Minden egyes magyar szó a teremtés nyelvén fogant, ősnyelvi eredetű, annak saját szüleménye, képzése, tulajdona!
Ezt teljes mértékben bizonyítja, a teremtéskor emberi örökítő sejtekbe, és csavaros DNS szalagjára ültetett, számítógépes ütemterv, szoftver által irányított, nyelvet keretben tartó szerkezeti (hang)vázépítmény, amely tördelt vonalvezetésű (fraktál), kristályszerkezethez is hasonlítható. A nyelvben tárgykörönként szótestvérekből álló szócsaládok vannak, e tényt hangvázak igazolják. Ugyanúgy a szóbokor építmény, amely hasonló a fák ágas-bogas, bokrozódó, levelező, virágzó, gyümölcsöző növekedéséhez.
Ezeken át követhető, a kialakuló bonyolult, de kiismerhető nyelvszerkezet. Ezt bizonyítja az utódokra átörökíthető teljes hangkészlete valamint gyökszavak szóbokrai, szó-hangváz alapú szócsalád készlete is.
A teremtés élő ősnyelve az adott beszédvázon belül kiépülő nyelvi ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok minden földi nyelvben jelenlétével bizonyítja: az élet, az emberi faj a Föld egy adott pontjáról indult. Nem különböző, egymástól távoli helyeken. Nem makogó hordák egyedei hosszú kifejlődésének eredménye, hanem TEREMTETETT.
Az igazi tudomány bizonyítja az öröklődés tényét. Az első teremtett ember sejti DNS-ébe ültetett, életfolyamatokat vezérlő számítógépes szoftver, örökítő ütemterve, programja révén mai napig minden ember átörökíti utódaiba fő jellemzőit.
A kutató tudósok, és, az igazi nyelveredet kutatók eljutottak arra a megállapításra, hogy egy pontból indult a földi, emberi élet és a Földön ma beszélt összes nyelv egyetlen tőről fakad.
A nyelv alapelemeivel – hangok, ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok, szavak hangvázai – bebizonyítható a fenti állítás. Az értelmes ember, itt a Földön, egy adott helyen, teremtés útján egyszerre jelent meg. Így természetes, hogy e nyelvet beszélő első egy pár embertől, egyetlen alomból, ősszülőktől, származik minden ember, innen – egyetlen pontból indult, terjedt szét az egész Földön a népesség és a beszélt nyelv.
Sokak által felvetett kérdés, hogyan szaporodhatott el az emberiség egyetlen emberpártól? Honnan vettek feleséget Káin és Ábel? – A húgaikat? – szörnyülködnek. Igen – ez a válasz.
Nem kell elfeledni: Isten tökéletes embert teremtett, akinél nem állt elő kezdetben génkorcsosulás ily esetekben. Így rendelte el a szaporodást. Biztosan nem tévedett, hiszen tudta: mit és hogyan alkotott, műve tökéletes volt. A mára elsatnyult embernél vérfertőzés lenne, de a tökéletes testtel bíró első embereknél nem. Jóval az Özönvíz után tiltotta meg a testvérházasságokat, mivel az ember ekkorra már satnyulni, silányulni kezdett, elindult az elkurvulás, és fennforgott a vérfertőzés veszélye.
Az első ember, mint tökéletes teremtmény, kezdet kezdetén mindent megnevezett. Minden eléje táruló, számára érdekes, érzékszerveire ható jelenségre – nem bambán tagolatlanul, makogva, bárgyún, nyálcsorgatón vigyorogva, hanem – értelmesen, érthetően, tagoltan, pontosan ráillő, világosan érthető, egy vagy kéthangos ősgyökkel válaszolt: kő, üt, só, pü, ág, fa, nő stb. Az ilyenek a legrégebbi szavak.
Minden észlelt lény, tárgy, jelenség, cselekmény legszembetűnőbb fő jellemzőjét nevezte meg első ösztöni kifejezéseivel. E rövid és találó gyökneveket jó megfigyelőképessége folytán, ismeretei elmélyülésével tovább bővítette más – közben még észlelt – jellemzőket leíró, háromhangos gyökszavakkal. Később a több jellemzőt is tartalmazó összeálló gyökszavakból, hangcsoportokból alakultak ki a hosszabb megnevezések. Minden hang, gyök hangcsoport, valamilyen sajátos értelmet visz be a szóba.
A nő megjelenésével a bensőséges érzelmek, testiség, egymás iránti mély vonzalmat élénken kifejező szertelen szerelmes szavak, a nyelv cizellált, kellemesen hullámzó, fodrozott, bodorított, élénken színezett, színezhető, elzsongítóan illatos szirmai, mint költői rímek, dallamok is megjelentek a nyelvben. Ekkor – a párkapcsolatok kezdetén, hajnalán – kaptak nevet a nemi szervek, és a nemiség jelenségei.
Egyetlen szó sem született ocsmány indíttatásból, mindannyi az észlelt jellemzők megnevezésekbe tömörítése. Az első ember által kiejtett hangok, az általa alkotott ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok mai napig élnek a magyar nyelvben, azokat szóljuk, azok alkotják a ma is élő ősnyelv, a magyar nyelv alapjait. A nyelv, az első ember ajkait elhagyó első tagolt hangtól, a történelmi korokon át az ember társa volt, mindenhol szorosan követve őt.
A nyelv nevet adott az élet mindennapjai eseményeinek. Hosszú évek alatt kialakuló beszédelemekben, az egész nyelvfelépítményben, beszélt nyelvben mindent rögzített, így egyedüli, hamisítatlan élő tanúja az emberi történelemnek. Nincs más oly tanú, amely ennyire szorosan jelen lett volna az ember életében, mint a beszélt nyelv.
A nyelv kísérte az embert az első lélegzetvételétől, és minden vele történő eseményt, érzelmi rezzenetet rögzített kialakuló szavaiban. E nyelv minden emberi mozdulatnál – még a legeslegapróbb, legjelentéktelenebbeknél is – jelen volt. Rögzítette szavaiban az emberpár legbensőségesebb rejtett hálóhelyi nemi titkai megnevezéseit, családi eseményeit, és onnan kiindulva az összes vele végbement minden történelmi eseményt.
A nyelv minden erőltetés, külső kényszer nélkül természetszerűen rögzíti szavakban az egyszerű ember érzelmi töltetét: indulatait, örömét, bánatát. A mindennapokban képződő szavaiban, mint rétegződött üledéket rejti magában az egész – kevésbé békés, többnyire viharos, háborús – emberi történelmet.
Ez az a nyelv, amelyen az első emberek a teremtői parancsolatokat kapták.
Ez az a nyelv, amelyen az első dalok, balladák, regök, regék, mesék, legendák, krónikák születtek, amelyeket Noé és családtagjai később átadtak utódaiknak. Ezek élnek a teremtés nyelvét beszélők meséiben, dalaiban mind a mai napig.
E nyelv elsőként nyert írásbeliséget, s a kezdetben – már az Özönvíz előtt – e nyelven írattak le az emberekkel történő események.
A Kedves Olvasó olyan szavakkal is találkozik az előtanulmányban, szótárban és Függelékben – a címszavak s azok magyarázatainak sorai közt –, amelyek a mai köztudatban, józan megítélés szerint ocsmányok, közönségesek.
Ne lepődjön meg ezen.
E szóelemzések követéséhez minden olvasó komolyságát, megértését kérem. Családom, környezetemben élők bizonyíthatják, nem szokásom trágár szavak használata, tehát nem kedvtelésből, nyegleségből, sikamlós élvezetből hozom be a szövegbe a mezítelen testiség, nemiség szavait, hanem bizonyítékként a magyar nyelvben születésükre, eredésükre, a nyelvi összességhez szerves kapcsolódásuk, és kifejező erejük bizonyítására. Valaha a kezdetben minden szó, kifejezés az első észlelt hatás késztetése nyomán a legtermészetesebb pőre, nyers, őszinte, nyílt valóság, mezítelen, életszerű, ösztön-szülte kifejezéseként keletkezett.
Így minden elemzés a legtermészetesebb pőre, nyers, mezítelen nyílt valóság életszerű kifejezéseinek korai, kezdeti lépcsőzetes kialakulása figyelembevételével bontandó, elemezendő, gyökönként, hangcsoportonként, ahogyan valaha megszületett.
Mivel minden szó az életben történtek nyomán alakult ki – a szólopkodás hamis állítása, vádja megcáfolásához – erőteljes bizonyítékkal szolgálnak e szavak, úgy ahogyan, s amilyen indítatásból megszülettek, mivel a megnevezések a kezdeti, az első átélés élményének hatására feltörő őszinte ösztöni hangfoszlányokra épülnek.
Az elemzésekben megjelenő, a való élet jelenségeit leíró, némelyek előtt trágárnak tűnő pőre, nyers szavak nem csámcsogón, kajánul nyálazó vigyorgók, hanem értelmes – eredeti nyelvi kifejezések kialakulását megismerni, követni kívánó – egyszerű, komoly emberek számára írattak le!
Tudni kell, hogy a teremtés nyelvében, az eredeti ősnyelvben nem voltak, nem lehettek eleve ocsmánynak minősülő, trágár, mocskos szavak, mert minden szót a mindennapokban átélt természetes élethelyzetek, életképek, az élet sodra, folyama alakított ki, illetve életképek, jelenségek, jellemzők, tulajdonságok nyomán alakultak olyanná, ahogyan ismerjük. Ezzel együtt az első emberekben még élt az a természetes erkölcsi gátlás, amely az elszabaduló, eltorzuló fesztelen kivetkőzés önműködő ellenszere. Így a bensőséges életéhez kapcsolódó szavait magába zárta, nem vitte ki a bensőséges élményei átélésének belső elméleti körén kívül. Pontosabban: nem tette közhírré azokat.
Kezdetben a Földön beszélt egyetlen nyelven mindenki megalkotta magában a bensőséges élet eseményeihez köthető saját szavait, ahogyan őt megérintette, finom lelki rezdüléseit megélte, szívében megfogalmazta, hiszen e gazdag nyelv adott lehetőséget változatok végtelen sokaságára. E szavak később, a közbeszédben megjelenésükkel, az emberi erkölcs elsekélyesedésével váltak közmegítélés szerint ocsmánnyá. Attól, amikor rendeltetésellenessé, s így szégyellni valóvá tette a „művelődő” ember, Isten által ráruházott teremtés folytatását, bensőséges szerelemben megélhető nemiséget, nemzést vágyott emberi utódok nemzésére adott, testben megélhető fenséges, kéjes gyönyörérzéssel járó áldást. Amikor kiforgatva sarkaiból, kéjsóvár malackodó élvezethajszolássá, ocsmány üzleti célok eszközévé, eladható áruvá, megélhetési forrássá züllesztette, süllyesztette, sorvasztotta. Amikor kiteregette, s a közbeszédben szitokszóként kezdte használni. Ekkor váltak valóban ocsmánnyá, szégyellnivalóvá e kifejezések.
Meghatározható, hogy egy szó használata az általános emberi műveltség elemi követelményei szerint ma mily fokon illő vagy nem illő mások előtt, társalgásokban? Olyannyira, amennyire a kép, tett, jelenség, amelyet kifejez, terítékre illik valóban művelt, jól nevelt emberekből álló társaság elé.
A hálószobánk, illemhelyünk jelenségeit, történéseit leíró szavak – bár azok is a nyelv szerves részei – nem tartoznak senkire, kizárólag reánk vagy az eseményben részvevőre. Ezek nem társalgás tárgyai. Világosabban: ha undokságról beszélek egy társaság előtt, olyan, mintha elébük, a tányérjukra raktam volna.
Illendő, avagy nem? A válasz: Nem illendő! Viszont szóeredet elemzésnél, amikor a szó kialakulásának lépcsőzetes folyamatát írjuk le – e szóalkotó elemek, mint jellemzők beépülését bizonyítandó – kötelezően elő kell sorolni: mi miért, milyen jelentéssel került oda, hogyan alakult ki a szó? Mit fejeznek ki a szó elemei és az összesség együtt?
E szavak ezért vannak jelen a szótár lapjain a kifejtésekben, hogy felsorolt névadó jellemzőik bizonyítékul szolgáljanak magyar eredetükre, mert különben a hivatásos nyelvészet mindannyit más nyelvekből eredőként jegyzi.
De egyébként – úgymond művelten – orvosi nyelven megnevezik ezeket a szerveket, mert valamilyen néven nevezni kell. Az ősiségben is azért kaptak nevet.
Mennyivel illőbbek az orvosi megnevezések? Csak annyiban, csak azért, mert idegen szavaknak tűnnek, és úgy már nem szégyellendőek? A lumbusz mitől műveltebb, mint az ágyék? Mert latin? E szó az ágyék lombos szőrzetének megnevezéséből ragadt meg a latin nyelvben.
LuMBuSZ – LoMBoS hangváz: L-M-B-SZ – L-M-B-S
A férfi nemi szerv orvosilag ma pénisz. A pénisz + pina = szinap kapcsolat, az eredeti szerepet leíró: a pina, a níp, a nép eredő forrása. Jövendölés is tartalmazza: ágyékából eredő folyam, amint valagból jön levegőre a világ népe.
PéNiSZ – PiNa – SZiNaP hangváz: P-N-SZ – P-N – SZ-N-P
VaLaG – LeVeGő – ViLáG hangváz: V-L-G – L-V-G – V-L-G
Ha nyelvi jelentését akarjuk ismerni, mindenképp előhozandó e pőrének tűnő megnevezés is. Leszögezhető, az eredeti megnevezések nem ocsmány szavak voltak, hanem az igazi jellemzők szerinti, valós természetes nevek. Nem bátorítok senkit a közbeszédben használatukra, de nyelvi eredet megállapításakor kötelezően elemezni kell.
Vízözön előtt a Földet körülvette egy védőburok. A termoszféra magasságában vízpára, jégkristály burok ölelte körül a Földet, és a Föld felszínén kellemes, folytonos egyenlő hőmérsékletű éghajlatot tartott fenn. A körülölelő burok alatt egyenlően oszlott el a hő, a sarkokon is kellemes volt a levegő hőmérséklete, olyannyira, hogy az ember meztelenül sem fázott. Ezért nem volt felhő, s így eső sem, csak éjszakai harmat, a hegyeken bővebben. Ezért nem hitte el senki Noénak, hogy Isten esőt bocsát a Földre.
Eső? Az meg mi?
Az embernek nem volt szüksége ruházatra, csak nemi szerveit takarta el, nem kellett ház, csak egy elkülönített rész, ahol bensőséges páros életét élhette. Nem kellett fűteni, világítani stb. Élelme a növényeken termett. Nem volt szükség államnak nevezett erőszakszervezetre, annak rendviteli intézmény felépítményeire, seregnyi ingyenélő politikusra, állami hivatalnokokra, hadseregre, rendőrségre stb.
A víz és páraburok külsőleg a Föld hőmérsékleti állapota nyomán, felületén kialakult mai képet mutatta. A sarkok fölött jégkristály, tovább mérsékelt vastagságú, majd középen az egyenlítő fölött vékonyabb páraréteg. A sarkoknál volt a legvastagabb, mivel ott volt a leggyengébb a középponttól kifelé irányuló, távolító sodró erő, a centrifugális erő.
Vízözönkor hatalmas mennyiségű kristályos jégtömeg zúdult a Föld sarkaira a világűr hidegével. Hatalmas vízmennyisége elborította az addigi – többnyire – síkvidék, enyhe domborulatú, alacsony hegyekkel tarkított Földet, maga alá temetve élőlényeket, állatcsordákat.
A Vízözönnel kapcsolatos: muszáj, megúsztuk szárazon, szavak oly fogalmi háttért képviselnek, amelyek a Vízözön bizonyítékai, de annak is, hogy a túlélők akkor ezt a ma is élő nyelvet beszélték. A Noé, Ararát nevek, láda, bárka, vádol, belemárt, eláztat, beavat és más vonatkozó szavak mögötti értelem bizonyít. Elemzéskor erre választ kapunk.
Kutatók szerint minden nép nyelvében él egy hatalmas áradás története. Így hát – szerintük – nem mindent elborító világméretű, hanem csak helyi áradásokról lehet szó. Ám az ősnyelvi bárka szó és a többi Vízözönhöz köthető kifejezés beható elemzése igazolja a hatalmas világméretű áradást. Az utódnyelveken nem élnek e kifejezések, mert azok a nyelvek nem élték át, mivel még nem léteztek, így nincs meg egyetlen nyelvben sem, csak a teremtés nyelvében, a mai magyar nyelvben.
Az egész Földet elborító Vízözönt, az alaszkai jégtakaró alatt fellelt, szájukban levő megrágatlan zöld fűvel, a világűr hidegével érkező jégkristály özön által hirtelen szörnyhalállal kimúlt meleg égövi állatcsordák létén kívül, a legmagasabb hegyeken fellelhető tengeri kagylómaradványok, és az Ararát (HAr árat meghaladó, har = hegy) hegység csúcs közeli jégmezőinek recselgő gleccsereiben nyugvó bárka roncsai is igazolják.
Mi lett a sok vízzel, hová húzódott el? A Teremtő, aki büntetésként előidézte a vízgyűrűzet leomlását, gondoskodott erről is. Több hatalmas – némelyik tíz km-nyi – mély árkot hozott létre a déli és északi féltekén. Ezekbe a rettentő mély árokba folyt bele a víz. A Marianna-árok mélysége 11 km. Az első nagy tenger, a ma Csendesnek nevezett. Ennek helyén évszázadokig szárazföld volt, amelyre építkeztek az emberek, a ma ismert földrészek közt átjárható utak voltak. Bizonyíték a Noé által szabadon engedett állatok szétterjedése a Föld színén mindenhol.
A vizek szintjének emelkedése folyamatos volt. A sarkokra lezúdult irdatlan mennyiségű jégtömeg folyamatosan olvadt, felteltek teljesen a mély árkok, s víz öntötte el a síkvidéken lakók életterét, víz alá kerültek építményeik, menekülni kellett magasabb helyekre. Az óceánok mélyén levő építmények bizonyítják ezt.
A Vízözön előtti állapotokra a Földön fellelhető hatalmas sziklákból álló építmények is bizonyíték. Ezekre nincs magyarázata a mai „tudománynak”, ami van, nevetséges.
Persze, ezek nem kapnak nagy nyilvánosságot, mivel az úgynevezett „tudomány” bizonyos ágazatait kézben tartó, azokat irányító vezető köröknek nem érdekük a valóság láttatása, sőt ellenérdekeltek ebben. De ezeken kívül még mennyi mindenben, ami igaz! Épp annyira ellenérdekeltek, mint a huszadik század legnagyobb tudományos élettani, azaz biológiai felfedezésének elhallgatásában. Ugyanis ezek a teremtés tényének és a Teremtő Isten létének bizonyítékai, aminek beismerésétől irtózik a mai „tudomány”.
A Vízözön, Özönvíz mindenestől elsöpörte az előző korszak népességét, állatvilágát, megváltoztatta a Föld arculatát, a földi életkörülményeket. Az addigi melegházi éghajlat megszűnt. Nem volt már a védő vízpára köpeny, amely alatt egyenlően oszlott el a hő. Ettől kezdődően szükség volt fűtésre, világításra, s a mindennapi élet energiaigényessé vált. A vízburok megszűntével a kozmikus sugarak akadálytalanul, hatékonyan érintették, érintik a Földet, annak lakóit. Ennek következtében a magzatot már az anyaméhben káros hatás érte, éri, s így a Vízözön után született emberek élettartama gyorsan csökkent, lerövidült. Az addigi könnyű élet megszűnt, az ember hatalmas megélhetési gondokkal találta szembe magát: építeni, fűteni, ruházkodni, világítani, termeszteni kellett a létfenntartásért. Ennek terhét nyögi attól fogva az egész emberi világ.
A Noét és családját megmentő bárkát az 1800-as években több kutató kereste fel, és megbizonyosodtak létezéséről. Dave Balsinger és Charles E. Sellier, Jr: Noé bárkája nyomában című könyvükben végigkövetik, leírják a kutatások történeteit. Szemtanúkat idéznek, és azt is leírják, hogy az ateista – „tudomány”-nak nevezett – pökhendi rosszindulat miként viszonyult a felfedezéshez. Akár a mai szabados elvű, liberális médiacsőcselék.
Néhány „tudós” csak azért ment fel az Ararátra, hogy megbizonyosodjon a bárka nemlétezéséről. Ám amikor eléjük tárult a látvány, rendkívül dühösek lettek, és kísérletet tettek a felgyújtására, azonban az évezredek alatt szinte megkövesedett fa nem gyúlt meg. Dühükben megesküdtek, hogy soha senkinek nem árulják el létezését, és a kísérőiket is megeskették, életveszélyesen megfenyegetve őket. Ők nem is a bárkára, hanem a bárka építtető Istenre voltak dühösek tehetetlenségükben. E viselkedésük hasonló az afrikai fűszoknyás törzsek légvédelméhez, akik mutatóujjukkal fenyegetik meg az ellenséges repülőket. Egyszóval: röhejes.
Ilyen hozzáállás jellemezte a liberális sajtót is, mindent, és mindenkit gúnyoltak, aki a bárka létezéséről nyilatkozott. Többek közt a török kormánynyilatkozatot is kipécézték, holott azok saját kutatásaik komoly eredményeiről, a bárka létéről számoltak be. A cári orosz kormány is kutatókat küldött, de a fényképes beszámolók elvesztek a bolsevik forradalom idején. Lehet, a kommunisták szándékosan megsemmisítették.
Akit érdekel, az említett könyvben olvashat róla. Dave Balsinger és Charles E. Sellier, Jr: Noé bárkája nyomában.
A bárka tehát ott van, és minden igaz, amit róla az ősi írásokban, köztük a Bibliában lejegyeztek. Ám a „tudományos” világ több okból küszködik elismerése ellen. Akár a már említett sejti DNS szalagján levő – a test belső működését irányító – számítógép program, szoftver isteni eredete ellen, amely szabályozza az ősiség vonalán az átöröklést és egyebeket, Ádámtól napjainkig. Tulajdonképpen az ember egész teremtésterve benne van. Szakértők szerint az eddig ismert legjobb számítógépes szoftver. Ezt már nem lehet a véletlen számlájára írni, mert hárommilliárd egységes számítógépes programok nem születnek csak úgy véletlenszerűen a semmiből.
Ha a fentieket széles körben előtárnák, valóságként tanítanák, akkor ez igazolná a Teremtő Isten létezését, a teremtés tényét, az Özönvíz megtörténtét, és erkölcsi törvényei betartásának kötelezettségét. Ennyi terhet már nem bírna el a mai istentagadó „tudomány” és politikai, pénzügyi, vallási haszonélvezői, s az istentelen köznép sem. Az egész összehazudott, összetákolt elméletük, rendszerük végképp összeomlana alatta.
Mivel a ledorongoláson, letorkoláson kívül, nincs más életképes magyarázat, így a legjobb mód az elhallgatás!
Egyik ok, a tagadásra, elhallgatásra: ez esetben a teremtés ténye is elismerendő, és el kell fogadniuk Isten létezését, a Biblia által leírtakat, ami szörnyen elborzasztja őket, hiszen ez a több mint két évszázados kudarcuk beismerése lenne, s az egész emberiség erkölcsi viselkedését a teremtői követelményekhez kellene igazítani.
Másik ok: a bizonyítékok meghazudtolják a ma oktatott történelmet. A bárkában fémeket is találtak, és ez a fémfelhasználás őskori, Vízözön előtti bizonyítéka, amely ellentmond a dorongos, púpos-szőrös bunkó, buta ősember és a „kőkor, bronzkor, vaskor” kitalációkra épített, évszázadok óta sulykolt, béna, nyomorék elméletnek.
Harmadik ok, hogy akkor kutatni kell a Vízözön előtt épült, a Földön ma is létező hatalmas építmények: piramisok, Cuzcó (inka kuckó) stb. valós eredete után, amely szintén nem illeszthető bele a ma oktatott, összefércelt történelem kereteibe. Mindannyi az Özönvíz előtt épült, a teremtői engedély nélkül Földre jött felvigyázók (Énók könyve) által alkalmazott műszaki megoldásokkal, amelyekhez a mai kor embere hozzá sem szagol.
Ez felborítaná a ma oktatott őstörténet hazugságokkal aládúcolt csuszatorony építményét, visszavonandó lenne a „tudósok” által írt összes tankönyv. S a legkényesebb – odaveszne a szerzői jog címén állandóan csöpögő pénz, jogdíj!
Legősibb szavak
A legkorábbi időkben végső alakzatukat elnyert szavak – állatok, növények nevei, Éden, Hiddekel, Eufrátesz, Pison, kérub, skarlát, szeráf, s az összes többi is – csak magyar gyökelemzés szerint bontható, értelmezhető. Minden akkor létező, az ember látóterébe kerülő lény, tárgy, jelenség, cselekmény elnyerte nevét, és azok a Vízözön előtti másfél évezredes egynyelvűség, s a ma is élő ősnyelv létének bizonyítékai.
Ezek a szavak –, de a Biblia őskori névtára is – csak a ma is élő ősnyelven, magyar nyelven magyarázhatók, mivel a teremtés nyelve gyökeiben fikarcnyit sem változott több évezred múlása ellenére sem.
A Biblia névtárában levő nevek, szavak csak a teremtés nyelvén elemezhetők, magyarázhatók meg teljességgel.
Ádám, Éva, Ené, Kan, Anna, Ábel, Ábrahám, Melkisédek, Éfraim, Ézsaiás, Dávid, Saul, Gedeon, Izsák, Jákob, Jefte, Jéhu, Jeremiás, Jessé, Jézabel, Jézus, József, Jubál, Manassé, Sára, Tamás és más ősi bibliai nevekre héberül rendkívül vérszegény, sovány magyarázat adható. Aprólékosan, átfogóan csak magyarul értelmezhetők. Néhány névelemzést találnak a Függelékben. Ez bizonyítja ősnyelvi eredetüket. Így a nagy önteltséggel hangoztatott, mindenkit letorkoló hivatalos vallásos vélemények ellenére leszögezhető:
A héber nyelv nem a teremtés nyelve.
Egy név, megnevezés soha nem csak egyetlen valamit jelent, mert minden gyöke legkevesebb három névadó jellemző sűrítménye. A korai összes ősi bibliai név, de a világon fellelhető összes név, megnevezés, a Teremtő személyes neve minden jellemzője, a mai magyar nyelven sorolható elő, csak magyarul elemezhető, értelmezhető.
Az ősi bibliai személynevek a székelységben, nem héber nevek!
Azok – Ádám, Éva, Ábel, Sára, Anna, Eszter, Efraim, Zsuzsánna, Gedeon, Ábrahám, Ézsaiás, Dávid, Izsák, Jeremiás, stb. – azért voltak jelen évezredeken át, s vannak jelen ma is a székely névtárban, mivel ősiek, ősnyelvi eredetűek, a héber nyelv előtti korból valók, s így folytonosak. E nevek kialakulásakor még nem létezett héber nyelv!
Érdekes az is, hogy bár Jézus idejében, az első századi zsidó írástudók már a teremtés nyelvétől eltérő nyelven beszéltek, írtak, mégis a köznép tulajdonnevei a mai magyar nyelven többnyire érthetőek, hiszen Jézus és tanítványainak nevei – Máté, Bertalan, János, Péter stb. – is értelmezhetők magyar gyökelemzéssel. Sok más kulcsfontosságú apróság van, amit észre sem veszünk, csak amikor elemeikre szedve, átforgatva benézünk mögéjük.
Nem a héber nyelv megalázása a célom, hanem az igazság kiderítése, felszínre hozatala, az igazságot kívánom tudatni mindenkivel, amint a nyelvben fellelt sok titkot is megosztottam az világháló olvasóival, hadd tudja más is.
A szavak elemzésénél soha semmiféle misztikumot* nem veszek figyelembe.
Ugyanis, amikor az egyszerű ember szembetalálta magát egy lénnyel, jelenséggel, tárggyal, cselekménnyel, annak legfőbb jellemzője által kiváltott hatást jelezte a száján kibukó első hang, ősgyök. Nem gondolt elvont dolgokra. Még a villámlásnál sem, pedig hiszem, hogy megrémült. Az első hang, a V, a meglepetés egyik kifejező hangja, bővült VI (vi-gyázz, vi-lág) ősgyökké, és az ILLanás jelensége kiteljesítette a gyökszót: VIL. A következő gyök, amely a szót bezárja, amellyel végleges alakját elnyerte, a LÁ, LÁM, ez a LÁtással kapcsolatos. Tudta az egyszerű ember, hogy Isten az ura a jelenségnek, mert ő alkotta a fizikai elemeket, s természetszerinti törvényeiket, az összes tulajdonságaikat ő szabta meg. Ám a jelenség megnevezésébe ezt nem vitte bele. Ez ugyanígy igaz minden más megnevezésnél is.
A nyelvi alapelemeknek az összes mai földi nyelvekben jelenléte bizonyítható „száz kísérletből száz sikeres” alapon! Nem, mint az őslénytan meseszerű, merev, tévedhetetlenként hirdetett, de soha be nem bizonyított tételei!
Hosszú éveken át végzett átfogó, elmélyült nyelvelemzés még inkább megerősítette bennem a tudatot, hogy a teremtés valóságos, tagadhatatlan tény.
Az egyetlen tőről, magból induló beszélt nyelvnek egyik fő jellemzője: megbonthatatlan vázfelépítménye, amely teljesen összefüggő, bonyolult kapcsolatrendszert alkot, ám ennek ellenére, komoly odafigyeléssel követhető. Mindez, az emberi beszédkészség, beszédképesség adományával együtt, az emberi örökítő sejtekbe, génekbe ültetve, az első embertől a ma született legutolsó kisdedig minden utódra átörökített, és átörökíthető a végtelenig.
Világossá vált, hogy ma is él az ősnyelv, a legősibb, a teremtés nyelve, és a kezdet idején alkotott gyökszavakkal beszél mindenről: Istenről, nevéről, az anyagi világ létrejöttéről, lélekről, életről, emberről. A férfi-nő viszonyhoz, családhoz tartozó legbensőségesebb testi életjelenségeiről, amelyek az emberi létnek, családi életnek tartalmat, értelmet adó meghatározói. Az embert körülvevő – látható anyagi és láthatatlan szellemi – világról, szorosan összefűződő, egymáshoz csatolódó értelmi kapcsolódásban Ezekre bizonyíték egy tárgykör összesség – érzelmek, szeretet, szerelem, nemiség, szaporodás, család – jelenségeinek néhány kulcshanggal leírható kifejezései.
A növények, állatok neveibe rejtett fő jellemzők, hasznosságuk, amelyek neveik átforgatásával vagy alkotó hangjaik, gyökszavaik összeforgatásával jönnek felszínre. Az első oldalakon már említett mandula – aludnám, levendula – aludnivel, bojtorján – orján bojt. Vagy: kangúr – rúgnak, kenguru – ugornak, kílgyó – gyilok, klokogyíl – gyilkolok. De kamulény a múlékony színeivel, vagy ágra ráhajló hajlár-lajhár és mások.
Jól felismerhetők ezekben az egyszerű kezdet jegyei, a későbbi lassú, fokozatos szókialakulás füzérszerűen összefonódó folyamatossága, azok folytonossága, az élet mindennapjai jelenségeinek kezdeti egyszerű szóképei, bővülésének kimutatható jegyei, s a köztük levő összhang.
A közvetlen környezethez, élettérhez kötődő használati eszközök, tárgyak, történések, természeti jelenségek, háziállatok, földművelő szerszámok megnevezései döbbenetet kiváltó ok-okozat összhangban: a kalány, kanyál, jól áll a lányka, lányok kezében. Lenyalható a kanyál, kalány, ez nyelvvel, nyállal érintkezve viszi be a lenyelendő falatot.
A kapkodó mozdulatokkal használt koppanó kapa.
A lapát, amellyel átlopható egy csomó máshová, tápolható a kisebb csomó a nagyból, a végén lapítható a felülete.
A csolnak, amely csak úgy halad a vízen, ha a nyeles lapokat, átrakva, lap-át-olva, húzva locsolnak, s velük (lapá) –tolva előre a csolnakot.
A kaszálandó szálka, szálak, kalászokkal kapcsolatos minden fő mozzanat kifejezhető. Azonos hangvázra épülő szavak. Ugyanígy más jelenségekhez kötődő kifejezések.
A szekér kerekes rekesz, amellyel különböző szerek vihetők.
Kezdeti, fontossági sorrendben megjelenő két-, háromhangos megnevezései: pü, hő, hű, kő, só, ék, lég, víz, mag stb. Egymást követő időrendi történések üledékszerűen beágyazódó, színesedő rétegződései. Elágazó, bokrosodó vonalvezetésű szóbokor rendszere. Vagy kristályszerűen tördelt szerkezetű szócsalád hangváz rendszerébe illeszkedő kiegyensúlyozott értelmi kapcsolatai.
Ezek a létező legerőteljesebb, legtisztább bizonyítékok a mai magyar nyelv ősnyelvként azonosításához. A nyelv szavaiban olyan aprólékos élethűséggel, az érzelmi rezdülések mélységéig lemenően írja le a meztelen igazságot, amilyen a természetes élet valósága. E nyelv maga a teremtői csoda!
A magyar nyelvi kifejezések megértéséhez csak odafigyelni, meghallani kell. Nem alapkövetelmény a magyar szavak megértéséhez a töprengő, kutató, értelmet kereső következtetőképesség, mivel a helyesen használt kifejezésben a megnevezett akármi főjellemzőinek minden árnyalata leírható, tehát akár egyetlen szóban, oda-vissza forgatva megjeleníthetők a nevezett alapjellemzői. A hogyan is mondjam, hogy jól megértsd, kérdés ritkán vetődik fel egy olyan nyelvnél, amelyben a mozgás leírására közel 15 ezer kifejezés van, s a beszéd, szólás leírására majdnem ugyanennyi. Ezeken minden árnyalat megjeleníthető. Persze, ehhez ismerni kell a nyelvet.
Őszintén beismerem: én is folyamatosan tanulom a nyelvet, rengeteg felfedezendő, rejtett titka van számomra még. Ehhez mérten parányian kevés az, amiről már tudok.
Az eredeti nyelven, a teremtés nyelvén, összes többi nyelv-anyján, anya-nyelvén elemezhető az utódnyelvek teljes szókészlete szavanként. E nyelv az eredeti, megtervezett nyelvi vázszerkezetre épül, s birtokolja az ősnyelvi értelmi kapcsolati rendszer teljes viszonyítási alapkészletét, amelyek az elemzéseknél kulcsfontosságúak.
A viszonyítási alapkészlet az ősiségtől változatlan. Ezek mind értelemhordozók: hangok, ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok, hangvázak, szóbokor, amely gyökszavakra épülő rendszer. Ezek ezrével vannak jelen a teremtés nyelvében, a mai magyar nyelvben és összes utódnyelveiben. Ezekből épülnek fel összes szavaik, és azok teszik felismerhetővé ősnyelvből eredésüket. Ez végigkövethető a szótári elemzéseken.
A teremtés nyelve szavainak rugalmas megjátszhatósága, egy cselekmény ezernyi változatban kifejezhetősége, az ősnyelv bölcs tervezése nyomán válik lehetővé. A szóelemek kölcsönös egymásra hatása, összefűzhetősége, áthidalási lehetősége, a hangok, gyökök Rubik-kockás átrendezhetősége, fordíthatósága révén mutatják meg igazi értelemhordozó szerepüket. A hangvázak összeforgathatósága nyomán kialakuló szócsaládok, mint szótestvéri közösség megvilágítja a tárgykör minden szege-zugát gazdagítva a nyelvet.
Az utódnyelvek árnyaltságot nélkülöző száraz lárvaszavai csak körülírva képesek a hallgatónak, olvasónak visszaadni azt a jelentést, amit a nyelvanya egyetlen szóval kifejez. Az utódnyelveknél a megértéshez feltétlenül szükséges a következtetőképesség, hogy talán ez is beleértendő, esetleg két-három szóra van szükség, hogy azt körülírva kifejezze, amit a magyar nyelv akár egyetlen szóval képes.
Nyelv és teremtés
Mivel a magyar nyelv az eredeti teremtés ősnyelvének egyenes ágon fennmaradt utódnyelve, így teljes megértése csak a teremtés tényének figyelembevételével lehetséges. E nyelvet csak a tökéletes Mindenható elméje, teremtőképessége alkothatta ilyenné!
Egyetlen ismert nyelv sem birtokol a teremtett világról, benne levő élőkről, élettelenekről ilyen tőrőlmetszett, valós, élethű képleíró szavakat, és oly nagy választékban, mint a ma is élő ősnyelv, hisz ezek a való élet apró rezdüléseit testközelből bemutató tökéletes kifejezések. Olyan nyelvet alkotott, amely végtelen számú utódnyelv megalkotására elegendő szóalkotó készlettel rendelkezik. Később felbomolva ez be is bizonyosodott. A mai utódnyelvek száma csak töredéke ama nyelvmennyiségnek, amely a teremtés nyelvéből kialakítható lenne. Sok nyelv kialakult és kihalt történelem folyamán, s napjainkban is kialakíthatók lennének új nyelvek, egész a végtelenig. Tehát, ha akad a kedves Olvasók közt olyan, aki a magyar nyelvet teljességében, átfogóan szeretné megérteni, olvassa figyelmesen, mélyen gondolkodva a bevezető tanulmányban, a szótárban, s a függelékben felsorolt bizonyítékokat.
Célom sajnos nem lehetett az, hogy a nyelv minden szavát, azok minden változatát elemezzem, hiszen hatalmas ívmennyiségen férne el, az én anyagi lehetőségeim viszont korlátoltak. Nem áll mögöttem tőkeerős megértő, pártoló tehetős csoport, így csak a gyökelemzési módozatok szavakon át bemutatására törekedhettem. Ennek ellenére a világhálón érkező olvasói kéréseknek eleget téve, közel ötven szót még elemeztem, és ezek bekerültek a szótárba.
Az elemzésekkel csak egy bizonyos határig terjedek, a szavak összes vetületeit, kapcsolatait, a bokrosodások oldalhajtásait nem vázolhatom fel. Ha mindennek elmegyek a legvégére, akkor óriási tömegű anyaghalmaz jön létre, ami bár kezelhető lenne, de kiadhatatlan a fent említett anyagi ok miatt. Így az én szerepem a gondolatébresztés, iránymutatás, hogy mások folytassák tovább, ha tetszik nekik az általam mutatott irány.
E szótárban sehol nincsenek sorvégi elválasztások. A helyes elválasztás gyökhatáron lenne alkalmazandó, ám annál is különös odafigyeléssel, mivel a gyökök határhangjai egybeolvadnak. A gépi önműködő elválasztás a mai szótagoló rendszerű grammatikai helyesírás szerinti, így nem alkalmaztam. Egy ilyen nagy terjedelmű szótár szövegének tördelését viszont nem kívántam kézi módszerrel végigvinni, inkább kihagytam. A sorvégi elválasztásokkal egy későbbi tanulmányban foglalkozom.
A szövegben – a könnyebb áttekinthetőség, megértés végett – a bekezdéseket sok helyütt sorközzel tágítottam, amint itt is látható. Ne lepődjenek meg hát, a kissé szellős szövegképen.
A szótári címszavak közt levő idegen szavakkal bizonyítani kívántam azoknak a teremtés nyelvéből eredését, magyar nyelven elemezhetőségét. Erőteljes bizonyíték ez arra, hogy innen eredtek, származtak.
E szótár szerepe, célja: a hivatásos, hivatalos nyelvészet bebetonozott, ám bűzösre elavult, haszontalan dogmáinak teljes szétverése. Szembemegy minden eddig elfogadott, de bizonyíthatatlan hazug, csaló hamisítással, amit a magyar nyelvről, magyar nyelvűeknek és idegeneknek tanítanak több mint másfél évszázada.
Mit remélek kutatásaim feltárásától?
A nyelvész szakmától semmit! Komoly ellenérveik hiányában, elhallgatás vagy talán inkább személyem elleni gúny, becsmérlés, megvetés lesz a nyelvészszakma válasza. Felkészültem erre. Nincsenek önáltató vágyálmaim, nem kecsegtetem magam gyors siker reményével, sőt semmilyen szakmai elismerés sikerével sem. De a nagyközönség egy része talán értékeli, ráfigyel, ráébred a valóra. Ma még nem, de biztos vagyok, hogy az eljövendő időben sokan lesznek, akiket érdekelend, s akik értékelendik. Ez a fő célom, a ráébresztés, rávezetni a nyelvi valóságra, s általa a teremtés valóságára.
A műkedvelő régész, német kereskedő Heinrich Schliemannra gondolok, akit Trója, majd néhány ógörög város, több más ókori történelmi színhely felfedezése és feltárása végett nagyon megirigyelt a gőgös hivatásos régészet. Akit sikeres tevékenysége miatt keresztben nyelt le a régész szakma, torkán akadt, s mai napig bögyében hordja. Sokáig, s talán még ma is az „ásó világhírű dilettánsaként” emlegették, emlegetik gúnyosan ez okon. Meglehet, voltak hibái is, de eredményei elhalványították azokat, sőt sokszor épp a szakmaiatlan hibái teremtek gyümölcsöt. Eduard Meyer, a nagy német történész szerint: „Módszertelen eljárása, amellyel lehatolt az őstalajig a tudomány számára igen áldásosnak bizonyult. Rendszeres ásatások esetén a domb régebbi rétegei nemigen kerültek volna napvilágra.” Munkássága fő haszna: a görögöket ráébresztette, hogy a mondaként elkönyvelt eposzaiknak történelmi valóság alapja van. Schliemann nyomán láttak neki a régészek a régészeti kutatásoknak.
Az egri várvédők szívből tették dolgukat, életük árán is megvédték a várat, sikerre vitték a kívülállók megítélése szerint eleve vesztesnek vélt küzdelmet. Jelentős részük – úgymond – amatőr volt, és sok nő is volt köztük.
Temesvár védői valamennyien képzett végvári zsoldos katonákként „szakszemmel” úgy látták, nem éri meg védeni a várat a túlerővel szemben. Hiába volt Losonczy kapitány vitéz magyar ember, a zsoldosok nagy része idegen nép fiaiból állt, és feladták a várat. Ők valamennyien profik voltak.
A profik gőgje nem mérvadó az őszinte kutatónak. Engem egyszerűen nem érdekel. Késleltethetik, de nem állíthatják le a nyelvre vonatkozó igazság napfényre törését.
Idézném Jézus szavait Pilátus leveléből: „Parancsolj a zuhatagnak, hogy álljon meg a hegyszakadék közepén. […] A zuhatag azt feleléndi, hogy a természet és a Teremtő törvényeit követem.”
Schliemannal, s a hasonlókkal szemben élő ellenszenv miatt elég nehéz elképzelni, hogy egy kívülálló, megvetett, hozzá nem értőként kezelt, nyelvészvégzettséggel nem rendelkező senki, kutatási eredményeit elfogadja a hivatásos nyelvészet. Méghozzá olyanét, aki ebben a hitetlen ateista világban, a teremtést tényként fogadja el.
A hivatásos nyelvész képtelen szabadulni bevett dogmáktól. Nem ismeri el több mint évszázados tévúton bolyongást. A magaslatokon tündöklő, önfényezőn feszülő tudományos gőg nem alázkodik meg. Ugyanis, még ha megértené is, és elismeri az általam e szótárban leírtakat, szembefordul, mert retteg, hogy összeomlik az egész világ eddig felépített ősnyelv kereső nyelvészeti tudománya, és sutba dobhatók a nyelvek kialakulásáról írt tévtanok összes szakkönyvei – s ami legfájdalmasabb – oda a folyamatosan lecsöpögő jogdíj!
Márai után szabadon: „…már nem az elvet, hanem a zsákmányt félti.”
Nem becsvágy, nem nevem szellőztetésének hiúsága vezet, nincs feltűnési viszketegségem, sem megfelelési kényszer nem hajt.
Díjat, dicsfényt sem kívánok, ha adnák, sem. Van elég érdemtelenül díjazott, nem kívánnék közéjük tartozni.
Nem ily vágytól vezérelve kutattam oly sok éven át kora hajnalokon. Alaptermészetemnél fogva az egyszerűség, igazságosság az, ami vonz, amit becsülök, szeretek. Nem a hírnévért írtam e szótárt, így mellőzésre, el nem fogadásra már előzőleg számítva, nem élem meg kudarcként azt.
A nyelv és alkotója, az ember teremtője iránti határtalan tiszteletem, nagyrabecsülésem volt és maradt a kutatás legfőbb indító oka. Az esélytelen nyugalmával indultam, s haladok, ám aminek való igaz voltáról bizonyítékot nyerek, ahhoz tíz körömmel ragaszkodom. Így az eddigiek folyamán fellelt ismeretekhez is, mert komoly bizonyítékaim vannak arra, hogy valóságosak. Ma már nem tud senki félrevezetni ebben.
Tudom, hogy addig nincs remény az elfogadásra, ameddig a mindenkori politika, a „mindenható” pénz, a hiteltelen, megtévesztő, hamis nyelvészetet, s a bizonyíthatatlan őstörténetet támogatja. S ameddig az ez irányban tudatlan, félrevezetett társadalom hitelt ad a megtévesztőknek.
Tinódi Lantos Sebestyén szavai: „Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat be nem írtam, az mi keveset írtam, az igazat írtam.”
Hasonlóan: csak amit a nyelv igazol, alátámaszt, tanúsít.
Elsősorban, mint teremtés nyelvét vizsgáltam, nem csak magyar szempontból, hanem összességében. Hozzátenném még, hogy senki emberfia nem fejti meg a magyar nyelv titkait, aki nem a teremtés valóságán át kutatja. Részeredményt érhet el, de titkainak mélységeit soha nem éri el, nem érti meg, nem tárja fel.
A Biblia mondanivalója, kulcsszavainak értelme is csak a teremtés ősnyelve segítségével fejthető meg teljesen. A héber, mint kései keveréknyelv nem alkalmas arra.
Bár én csak egy vagyok azok közül, akik a hivatalos nyelvészet ellenében egy számkivetett szóeredet elméletet képviselnek, de egyre többen lesznek, mivel a nyelv rengeteg bizonyítékot nyújt, amelyek nem rejthetők véka alá.
Biztos vagyok benne, eljön a fordulat napja. Talán én azt már nem érem meg, de megérik az utánam jövők, a fiaim. Ezért leírom, legyen papíron, s ha majd egyszer fordul a szél, a szótár kései olvasói megtudják: én szóltam.
Eljön mindennek az ideje, az örökkévalóságból mindenre jut idő.
———————–
/*/ A vallásos misztikumok rémképeinek ábráit, neveit később csaló népámító vallásalapítók szőtték-fonták meg. Aztán kitalálták ellenszerként, képzelt védőként, fétisként használható, tárgyként is megalkotható, szentnek mondott, babonás rajzolatokat: kereszt, csillag, nap, hold, ábrák, képek, kusza görbe vonalak, számmisztika stb. Később lassan, apró lépésekben ezekre alapozott vallásrendszereket építettek fel, ünnepeket is szenteltek azoknak. Ugyanis népámításból, zsarolásból, ijesztgetésből, a történelem folyamán, mai napig könnyen, jól megéltek, megélnek munka nélkül.
Kitalálnak az emberiség megrémítésére valamiféle világszintű nagy bajt, aztán kidolgozzák a megmentő módot, magukat – a bajok előidézőit – megváltóként tüntetve fel. Így vetették be a számítógép vírust, aztán eladták a vírusölőt. Kitalálnak egy világjárványt, s majd hatalmas vagyonra tesznek szert az ellene alkalmazott oltóléből. Kitalálnak egy világgazdasági csődöt, leszegényítenek, aztán megjátszva az álságos jóságos jótevőt, jönnek a segéllyel. Felajánlanak nagyvonalúan banki hiteleket, majd hatalmas kamattal fizetésképtelenné tesznek, kilakoltatnak, utcára tesznek. E módszerrel mai napig épp oly könnyen, jól megélnek munka nélkül, mint az útszéli kurvaságból.