A beszéd nem hosszú évtizedek keserves gégefő módosulatok eredményeként alakult ki, hanem eleve hangképzésre teremtetett, a beszédképesség áldásával, annak átörökíthetőségével. Isten, aki az embert teremtette, a benti gondolatok hangban kifejezésének lehetőségét is megadta számára. A beszédhangok nem csak úgy véletlenszerűen alakultak ki, hanem pontosan megtervezett elemei az emberi beszédnek. A nyelv zeneisége tökéletes, a magas és alacsony hangok összhangja terén a szóképzésben, az állapotok leírásában, a hangulatok kifejezésekor.
A magánhangzók olyanok, mint a nők, tele érzelemmel. Magánhangzók nélkül nincs dallam! Nélkülük sivár, mint a férfilét nő nélkül. Csak szürke próza lenne az élet. Az emberi dallamvilág az érzelem legpontosabb, legmagasztosabb kifejezője. Zene, dallam nélkül sivárság, szárazság volna. Akár a sivatag végtelen homokja, vagy mint a terméketlen agyagos feketeföld.
Az önhangzók édestestvérek, zöngéjük milyenségében, az eredeti teremtői terv szerint az égbolt félkörének ívét követik. A hangsor az A alaphanggal indul, az ív befejező hangja az Ü hang. Ahogyan a hAjnAl derengő fénye megjelenik a láthatár szélén, majd előjön a fény, amely erősödik fölfelé dÉlig, s az az Ív csúcsáról finoman görbül lefelé, mígnem eltŰnik, elsÜllyed, elÜl a látóhatár szélén.
Néhány jellemzőjük vázlatosan:
Az önhangzóknál az A hang az Alap, az Alfa, a kiinduló. A legkomolyabb, legszigorúbb hang. A hangrend (abc) nAgyAsszonyA, amely útjára bocsátja a többit. Az A hang az AnyA. Az önhangzók az ő lányai. Az Á hang az AnyA kitÁrt, emelt, hosszabban ejtett, esetenként haragos hangja. Az önhangzók a mindennapi beszédben, a tájnyelvekben néha felcserélődnek. Ez is bizonyítja, hogy szoros kapcsolatban állnak.
Az E, a vékonyka E, az A-ból vált, s az ívet követve, emelkedik, a magas Á az Éles É hangra vált. Némelyek beszédében megfigyelhető, hogy az A hangot szinte E hangként, és az Á hangot É hangként ejti. Az É a legÉlesebb, legÉkesebb hang. Ezek a zEnE, az ÉnEk hangjai. Az ívnek az Alap és a csúcs közötti felezőjén áll, de kÉpes emelkedni a dÉl csúcsának ÉlÉig, ahol átvált I-re. Ez a jelenség, az E –> I , É –> Í átválthatóság a tájnyelvekben figyelhető meg inkább.
Az I hang van a zenIten. Az Í, főleg a vIsÍtó, sIkÍtó változata a legkihegyezettebb éles hang, olyan vékony hegyes, mint a nyÍl. E két hang – E,É, I,Í – sok jellemzőben közös. A nyElv szó mutatja. A nyElv is hEgyEs, mint a nyÍl a valóságban és képletesen is. Különösen a menyecskés változat. A sIkamlós, vIdám, vIjjogó, sIkÍtó I, Í hang van az Ív csúcsán.
Innen már lefelé hajlik az ív. Az íven felfelé haladó hangok egyre vékonyabbak, élesebbek. A továbbiak az ív lefelé hajló vonalán, egyre mélyebbek.
Az O hang a kOpOnya, gOnd, gOndOlat, a megfOntOltan kimOndOtt nyOmasztó gOndOk hangja. A hOgyan tOvább? Az OntOtt áldás, a termékenység, az Ondó hangja is. De lehet Ocsmány, Ocsú, pOcsék is. Az Ó az Óhaj, sÓhaj, vagy az elrontottak fölötti Óbégatás, Ócska, Ócsárló hangja. A tájnyelvekben az A hang sok esetben szinte átmegy az O hangba.
Az Ö, Ő a tÖprengŐ, ÖtÖlő, ÖrÖm, vagy Önmagába forduló, Önző, Öntelt, amely Önkénybe torkolhat. Leírja az Összeséget, de az ÖrÖk állapot kifejezője is. ŐrzŐje az Ősiségnek, az Ősi hŐsök emlékének. Az Ö, Ő hang az E, É csücsörítő változata.
Az U, Ú a legmélyebb hangok. A kÚtásó mélyre hatol, víz Után kUtat, s reméli, hogy megtalálja az Utat. A kis Unoka, aki a többi Után vonUl a sorban Utolsóként. Van, aki a földön kÚszik, vagy a víz felszínén Úszik. A bÚvár már a mélybe megy. Az U, Ú hangok az O, Ó mélyített alakjai.
Az Ü, Ű, az u, ú alatti szint. Az Ü hangnál már nincs alábbi hang, nincs szint sem, amit megjelenítene. Aki elfárad az úton, az leÜL, ha nagyon fáradt, lefekÜszik. A már említett búvár a felszín alá megy, lemerÜl. Az Üledék a vízfenékre sÜllyedt anyagból képződik.
Ezek a hangzóink, amelyeknek komoly vizsgálata nyomán látható, hogy tervszerű teremtési munka eredményei. A mássalhangzók szintén, csak azokkal hosszabb a leírás.
Az emberi gégefő eleve úgy terveztetett, hogy ezeket a hangokat képezze. Nem magától alakult ki, ahogyan a kifejlődéstan sarlatánjai hangoztatják.
Abból is látható a teremtés nyelvének gazdagsága, hogy jóval több hangból építkezik, mint az utódnyelvek bármelyike, és sokkal változatosabban, színesebben, bővebben képes kifejezni gondolatokat, mert minden – ember által kiejthető – hangot birtokol. A teljes hangsor A hanggal kezdődik és a Z (zs) hang zárja a sort.
Az ember és a nyelv egyszerre született. Aki teremtette az embert, vele együtt, szervesen eggyé építve teremtette a nyelvet is, amelyet az örökítő sejtjeibe helyezett, a nyelvszerkezeti vázzal együtt, utódaira átörökíthetően. Nem a vak véletlen kifejlődés szülte.