Mostanában nagyon sok szó esik a kölcsönökről, átvert emberekről. Lám, mit rejt magában a nyelv e fogalom kapcsán? Hát nem a bölcsesség jeleként értékeli. Azt is elmondja, hogy benne rejlik a csalás lehetősége, és azt is, hogy visszajár. Persze csak a kölcsön, de nem az uzsora! Íme, a nyelv szava:   KÖLCSÖN – Valaminek, különlegesen pénznek ideiglenes átengedése valaki számára, illetve a visszaadás kötelezettségével való átvétele valaki által. [A MÉKSz szerint: török] A kölcsön szó tengelyében levő lcs páros meghatározó értelemhordozó a fogalommal kapcsolatos kifejezésekben. A hangzásra kell figyelni. Tessék a kölcsön, hogy legyen mit elköltsön (kölcsön), és a megbeszélt időre hozzám vissza töltsön (tölcsön). Nem a bölcsesség jele a kölcsönvétel (attól függ, kitől), de erkölcsi kötelesség visszaadni akkor is, ha nem gyümölcsözött. Lám a nyelv mily változatosan nyilvánul meg a fogalommal kapcsolatos jelenségek nyomvonalán. Ez is bizonyíték, hogy az ősmag(yar)-nyelvben költ szó, és innen örökölték az ö hangzókkal is rendelkező nyelvek. A köl gyökben a kel, köl (elkel, elkölt), de a kell (szükség, köll) értelme is jelen van. Az lcs páros többnyire (elmés) megoldás értelmű (bölcs, kulcs, tölcsér). Az ön határozóragnak mondatik, de háttérben ott a személyes névmás értelmének árnyéka: (ön) sokat ne költsön, és ne kérjen kölcsön. Az lcs párossal alkothatók: locs, kalács, kulacs, fordítva csal, csel stb. Erdővidéki mondás: ’A kölcsön (kért) kalács visszajár.’