A magyar nyelv, a ma is élő teremtés ősnyelve összes létező szavai egy élő szervezethez hasonló hatalmas terjedelmű szövetet alkotnak, amelynek minden eleme olyan teljes összhangban van, mint egy élő test.

Nézzünk egy mondatot, mily összhang van a nyelvben.

Az emberi KARok, mint az AKARAT végrehajtó ESZ-KÖZei, az ÉSZ és KÉZ által vezérelve RAKja TAKARja RAKATba termesztett termékeit.

Ugyanígy a MEZŐ zöld MEZÉnek élelMEZŐ terményei tartják fenn az élőlények testének ÜZEMét, működését.

Tehát minden mindennel értelmi összeköttetésben van, gyök, hangcsoport, hangváz szerint szóbokorként, szócsaládként összetartozó az, ami azonos fogalmi kör kifejezési eszköztárához tartozik.

Jó példa erre az összhangra a KALÁSZ, mint a magvak LAKÁSZA (eszezve), amelyben KÉSZÜL érik a mag. A KALÁSZosokat KASZÁLják. A KALÁSZok SZÜLIK meg csépléskor a magvakat. A KALÁSZ SZÁLAKból áll, amelyek SZÁLKA alakúak. Végül a szalmaSZÁLAK a KASZALba kerülnek.

Van összhang?

Van.

Azonos hangvázra – K-L-SZ – épül az összes kulcsszó

Így kiderül, hogy hamis, csaló, megtévesztő, hazug állítás a hivatásos nyelvészet részéről a minden más nyelvből való összelopkodásról beszélni.

Hasonló a MÉZ szó is, amelyet finnugor eredetűnek hazudja a bérnyelvészet. A MÉZ már az első embereknek is tápláléka volt, jóval a Vízözön előtt.

Hol voltak akkor a finnugorkák és a szlávok? Hiszen még zsidók sem léteztek akkor!

 

MÉZA méhek által virágokból gyűjtött sárga, sűrű, édes folyadék. [bérnyelvészet szerint: finnugor] A MÉZ az M.Z – Z.M gyök: MéZ – ZaM. A méh címszónál írtam róla.

A névadásoknál az érzékeket érő pillanatnyi hatás azonnali ösztöni visszahatása (reakció) döntött.

A MÉZ egyik névadó jellemzője: nagyon ÍZletes. Az első rákérdezés lehetett: MI EZ? Ez, M-M-M-ÍZletes! Micsoda ÍZ! M-M-MÉDes, a ZÜMmögő MÉHek NEDvének ÍZe. Így lett MED vagy NED neve, amely folyékonyságára is utalt. Még a pontos kifejezést kereső IZÉ, MIZÉ szó is beillik ide.

Az ÉZ szintén kiterjedés jelentésű (az sz, s, z, zs hangokkal alkotott gyökök), ez esetben ÍZ kiterjedés.

A fő névadó jellemzők itt egymásután.

A méhek jövedelMEZő tevékenységet végző rovarok.

A méhek a MÉZ ZÖMét a MEZő zöld MEZének virágaiból gyűjtik.

A MÉZ az élelMEZés fontos eleme. A test ÜZEMének serkentője.

A méhek a munkájukat a tavaszi MEZgésedés megindulásakor kezdik.

A MÉZ fordítva ZÉM, ez hasonlít az íz-illat vonatkozású ZAMat szó gyökéhez.

MéZ – ZöMe – MeZő – MeZe – üZeM hangváz: M-Z – Z-M – M-Z – M-Z – Z-M.

A MÉZET a ZAMATja nyomán ismerik fel, osztályozzák.

MéZeT – ZaMaT hangváz: M-Z-T – Z-M-T.

A CzF Szótár leírása: „Megegyezik vele a szanszkrit: madhu, finn és eszth nessi, lengyel: miod, miodz, orosz és szlavon: med, latin: mel, hellen: mhli stb. Hogy a méz és méh mind hangra, mind belső öszveköttetésre egy eredetüek, kétkedni nem lehet; a méz t. i. a méh-nek müve, készítménye, és így a magyarból értelmezve valószinüleg am. méh-íz, azaz méh készítette íz.” Kiem. K.S.

A sok gyökegyezés ősnyelvi eredetet bizonyít, és azt is, hogy már az egynyelvűség idején ismerték, megnevezték a MÉZet.

 ————

MEZŐAlacsony növényzetű, különösen füves sík terület. [bérnyelvészet szerint: finnugor tőből]

A MEZŐ M.Z – Z.M gyökből képzett szó: MeZ – ZöM.

Élelmünk ZÖMe a MEZőn terem. A MEZő szó egyik jelentése: KÖZ. A MEZŐ olyan térség, amely két vagy több valami KÖZt helyezkedik el. A nagy MEZŐségek, alföldek, folyók, hegyek, tengerek KÖZÉ ékelődő térségek.

Az M hang, ME, gyök szerepe meghatározó, hiszen a retes, MEsszeség szavak indítója. A ME ősgyök a MEgmutatás, felkínálás szava volt a kezdetek idején: ME = NEsze, tessék (székely nyelvjárásban ma is).

A női MEll, mint „előretolt állás” kínálja magát a férfi-nő „hadviselésben”: ME, azaz tessék, NEsze, NEked való. Az anyai MEll, a kis enek felkínált tej forrása: ME (tessék), NEsze, NEked kedvedre való táplálék: eME, baba.

A ME is kínálja ternyeit, javait az embernek, állatnak egyaránt.

A fordított ZÖM gyök jelenthet TÖMeget, ld tÖMeget, amely jelleMEZhet egy szép MEZŐt. MEZŐ = ME, ZŐd, ld, legyen eledeled!

A MEZ befödi a testet, különben MEZtelen, MEZEtlen. Ilyen a jelMEZ is. A híMEZŐ mintákkal tölti be a vásznat, a MEZŐ is ilyen mintákkal híMEZEtt a rajta élő növények által.

A MEZŐ növényzete befödi a tért, zöld MEZÉt rávonja a kopár földre.

A kieleMEZŐ, jelleMEZŐ folyamatban az alanyt jelképesen leMEZtelenítik, eleMEire szedik, alapvető jelei, jegyei leolvasása végett.

A Z hangcsoport – EZŐ – mutatja, hogy a mEZŐ nagy, kiterjedő élelmEZŐ térség, amely megmunkálva jövedelmEZŐ, és a mEZŐn jó, szakszerű kEZEléssel, talajlAZÍtással kiváló ÍZŰ termények termeszthetők ÖZÖnével. A mEZŐ az esőtől elÁZIk. A mEZEi munkában sokat kell mOZOgni. Ősszel, betakarításkor történik a termőfelület, úgymond lehámOZÁsa, a betakarítás. MEZŐ – ŐZEM, a MEZŐn legel az ŐZEM.

MeZő – őZeM hangváz: M-Z – Z-M.

A MEZŐt megmunkálni azért jövedelMEZŐ, mivel az élelMEZÉshez szükséges termények ZÖME a MEZŐn terem meg. A MEZEi munka kitűnő IZOMfejlesztő annak, aki jól MOZOg a munkában. A MEZŐ kikelettől a tél beálltáig ZÖMÉben ld növényeinek MEZÉbe öltözik.

MeZő – MeZe – ZöMe – MéZe hangváz: M-Z – M-Z – Z-M – M-Z.

Az ember, állat legfontosabb élelMEZŐje (eme – a kisbaba szava). A MEZŐ növényMEZÉnek virágairól gyűjtik a ZÜMmögő méhek a MÉZEt. Tavasztól őszig a MEZŐ ZÖng az énekesmadarak, rovarok MUZIkájától, MUZSIkájától.

A MEZŐ télen sem MEZtelen, MEZEtlen, mert bár leveti zöld MEZÉt, fehér MEZbe, ZIMÁba öltözik, hóMEZŐvé válik. A ZIMA az ősnyelven = . E szó ma a szláv nyelvek ősnyelvi öröksége. Magyar nyelvi jelenléte: ZIMAnkós tél, ZUzMAra.

MeZő – ZiMa hangváz: M-Z – Z-M.

A MEZŐ szó eredeti alakja lehetett: MEZÖld, MEZŐd. A szavak kialakulásánál az érzékekre ható jellemzők, a körülmények, cselekmények, műveletek milyensége, összessége döntő, és azok sűrítve jelen vannak a megnevezésben.

Az M.Z gyök rokon értelmű az M.SZ gyökkel az SZ hang a Z zöngétlen párja. A MASZat, MÉSZ, MOSZat, MÁZ, ZOMánc – mindannyi területet, felületet betakaró. Ugyanakkor mind az ESZ, mind az EZ gyök nagy kiterjedést jelent. A MEZŐnek valaha más neve is volt: KAMPA. Erről bővebben a kampa címszónál.

 ——————

MÉH1Mézet gyűjtő, családokban élő, hártyás szárnyú tenyésztett rovar. [bérnyelvészet szerint: finnugor]

A MÉH  M:H – H.M gyök: MéH – HaM. Hogy miért lett MÉH a neve ennek a szorgalmas rovarnak? Mivel oly Művet készít, amely Édes, eHető, MÁHolható: HAM. Talán az odaadóan szorgalmas MAncs, z hasonlata, a g, g, g – állandó, szüntelen újra kiröpülés? A szóvégi H hang a munkához való Hűség, a bőséges Hozam, hogy saját Házába Hordja be termését?

Egy ősnyelvi szóba egyetlen hang sem véletlenül került be. A MÉHek háza egy csodálatos Hely, MŰHely (méhely), ahol komoly élelmiszervegyészeti gyártási folyamat játszódik le a beszállított alapanyagokból. S a végeredmény egy csodálatos – m-m-mízű édesség: micsoda íz, míz, méz! Ezen kívül még sok hasznos melléktermék (viasz, virágpor, propolisz stb.).

A MÉHek örökítő sejtjeikbe, génjeikbe táplált ösztöni késztetés nyomán dolgoznak csodálatos tervszerűséggel.

A CzF Szótár: „[…] azon szavaink közé tartozik, melyekben a vég h gyöngéd utóleh, mint a moh, doh, roh, düh, rüh, vagy mint a j a fej, hij, paréj, karéj, a v a lév, bév, hév, nyüv stb. Az éles mé, úgy látszik, ezen rovarnak vékony hangját utánozza. […] A finnben Fábián István szerént mehi vagy mesi am. még, és mehiläinen am. méh.”

/*/ A méhek a behelyezett egyszerű üres keretben három helyen kezdik el a lép építését: a két sarok és közép. Senki nem méri be nekik a kezdőtávot, nem rajzol mintát számukra, és mégis, amikor összeér az építmény, a hatszögű sejtek milliméternyi pontossággal illeszkednek egymáshoz. Az elkészült lépen sehol nem észlelhetőek, nem láthatóak a találkozási pontok. Mintha egyetlen irányból építették volna folytatólagosan. Ezt teszik évezredek óta a teremtésben génjeikbe táplált, utódaikba továbbörökített tervek szerint! Ugyanígy a bennük levő teremtési törvény szerint, külön-külön, élesen elhatárolva gyűjtik a növényekről behordott alapanyagokból általuk kitermelt csodálatos életfontosságú, hatványozottan ható termékeiket. Isten azért alkotta meg a méheket ilyen képességekkel, jellemzőkkel, tulajdonságokkal, hogy a saját képére, hasonlatosságára teremtett ember számára aprólékos vegyi igényességgel kiválogatva tárolják az életfontosságú termékeket, hiszen az ember erre képtelen lenne. A méhekkel végezteti el ezt a fontos, igényes élelmiszer-vegyészeti munkát. A „kifejlődés tudomány” nem keresi ezekre az okokra a választ, mert ez a rendkívüli pontosságú, gondos vegyi kiválasztás, elhatárolás, tárolás a véletlenek ballábas sorozatai nyomán kifejlődő esetlegességgel nem magyarázható. A „férctudomány” inkább hallgat, mint a kuka, mint minden számára felfoghatatlan, vagy csak a teremtéssel megmagyarázható titkok esetében. Az akadémiai „fércnyelvészet” is azért vitte vakvágányra a nyelvkutatást, mert a teremtés eredeti ősnyelve, magnyelve alapjait, jellegzetességeit felmutató, az örökítő sejtekbe, génekbe táplált ösztöni hangokra, ősgyökökre, gyökszavakra épülő szerkezeti vázát, hangzástörvényeit évezredek óta megőrző mai magyar nyelv a teremtés tényének egyik legerőteljesebb bizonyítéka. A több mint 200 éve az élősejtet – teljes csúcsminőségű felszereltségével – megalkotni képtelen „kifejlődéstan kacsatudomány” az egész mellékuszály pereputtyával, nehezen nyeli le a kudarc nokedlijét.

————————- 

MÉH2Anyaméh. A föld méhe, mélyen levő belső része. [bérnyelvészet szerint: szláv]

A MÉH  M:H – H.M gyök: MéH – HáM. Az anyaMÉH megnevezésben a MÉLYséget, de a megnyílást is szemléltető M hanggal (figyeljük a kiejtést), a MÉLYen fekvő női belső szervet, a csodálatos megújulás, átörökítés, újrateremtődés, a mag, meg, még fogalmak MÉLYséges titkainak Hordozóját jelöli.

Az anyaMÉHet a HÍM termékenyíti meg, EM BERtől* kap magot.

MéH – HíM hangváz: M-H – H-M.

A MÉH egy tökéletes védőHÁM a magzat számára. Egy olyan élettani alkotóhely, amelyben létrejön egy új ember, mindkét szülő jellegzetes, átörökített vonásainak hordozója, egyikhez sem teljesen hasonló, hanem egy új, megismételhetetlen egyed. A MÉH a teremtés megismétlődésének titokzatos MŰHelye, MÉLY titkokat rejt még ma is.

Mind az M, mind a H hang mélyről indul, az óHaj, sóHaj, Hála mélysége is ott van. Megfigyelhető, hogy a H hang kiejtésekor az egész belső önmagunkat adjuk. A H itt a MÉLY szó LY hangjának helyét veszi át, ennek értelmét is sugallja – ejthetnénk MÉHLY-ként is –, de nemcsak a test, hanem a lélek MÉLYségének, a női lény egész belső önmagának odaadó voltával.

Ez a H a csodálatos anyai ösztöni rajongásnak a magzati állapot idején kialakuló, a lélek legbensőjéhez kötött, rögzített, soHa le nem választható jelképes lelki köldökzsinórja, amely a belőle kiszakadó magzathoz köti őt, a legmélyebb anyai szeretet érzelmével, eltéphetetlenül egy egész életen át. A szó ősnyelvi eredetű, és nem az írott történelem dereka után kialakuló, mai napig osztódó szláv nyelveken képződött!

A MÉH olyan üreges belső női szerv, amely telítésre vágyik. Ez egy teljesen természetes, örökítő sejtekbe (génekbe) táplált ösztöni késztetés a szaporodás biztosítására. Pontosan meghatározott, havonta visszatérő élettani ciklusai vannak, amelyek a nő viselkedését, kedélyállapotát, fogadókészségét meghatározzák.

*Az emBER, mint értelmes lény (ber = magasodás), ezt az ösztöni megnyilvánulást szabályozza, az ízlés határain belül, tisztességes keretek közt tartja. A férfi azért fÉRfi, hogy ezt a különleges titokzatos nőiségi vonást megÉRtse, elfogadja. A nőnek viszont sosem szabadna visszaélnie e megértéssel. Az EMBER bármely megnevezése magasodást, emelt szintet jelent. ÁDÁM – DÁMa, MADám, maDÁM, mindannyi magas szint vagy az EM = nő, EMelt, szint, BER, akár a BÉRc, magas. Magasan az állatok fölött áll, nem belőlük fejlődött ki.