ALABÁSTROM – Fehéres színű, márványszerűen áttetsző kristályos gipsz. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: latin < görög] Az ALABÁSTROM megnevezése az AL – LA ősgyökből indul, épp mint az ALABÁRD neve.
Idézet a világháló http://hu.wikipedia.org/wiki/Alabastrom oldalán levő, a Tolnai Világlexikonra utaló leírásából: „Az ókorban Felső-Egyiptomban, ALABASTRON városa a közelben lévő ALABÁSTROM-hegységben talált szép, tömött gipszről kapta a nevét.” Kiem. K.S. Az ókori Egyiptomban (Egyipthon) a ma magyarnak nevezett nyelvet, az ősmag(yar)-nyelvet beszélték. A fehér szín régies hALVány szóalakjából van az ALV – ALAV – ALAB, a szó előrésze, amely itt az anyag fehér színe. A BÁ ősgyök valami nagyot jelent mindig (bácsi, bálna), a BÁS jelentése szép (babás). A B.S – S.B gyök: BáS – SáB, a bibliai BÁSán gazdag vidéke, vagy a szép SÁBA királynője. Az ST páros jelenléte a kriSTályos szerkezetre, a TR páros a kőTöRő koTRó munkával való kitermelésre, az OM gyök a könnyen bOMló tulajdonságára utal. A TRON, TROM értelemadó hangnyaláb kiemelkedő, felTORNyosuló jellemzőre mutat. Példaként: a TRÓN jelképes és fizikai magaslata. De különböző szavakba beépülve valamilyen különlegesen kiemelkedő rejtett jellemzőre hívja fel a figyelmet. Ilyen TRENcsén, magaslatra épült, szinte bevehetetlen tornyos magas vára. Vagy a saléTROM, különleges szövettartósító hatása. A ciTROM élettani, betegségmegelőző ereje. Az oTROMba, amely utolérhetetlen alak- vagy magatartásbeli csúnyaság. A TROMf, mint legmagasabb, mindent elsöprő ütőerő. A TROMbita éktelenül magas, ugyanakkor utolérhetetlenül szép hangja. Az utódnyelvek ilyen jellemzőket leíró szavaiban is megtaláljuk: TRIUMph, sTREAM, clausTRUM, teaTRUM, THRÍAMvos, THRÓNos, THRONe stb. Az ALABÁSTROM nevet Egyipthon őslakói adták ősnyelven, ősmag-nyelven ősmag(yar)-nyelven, a jellemzők felvonultatásával. Semmiképp nem görögül, nem latinul.    

ALAGYA – Elégia. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: latin] Ez elég szerencsétlen torzója a mesterséges nyelvújításnak, hiszen az ELÉGIA ősmag(yar)-nyelvi szóból módosult ógörögre, és a visszafordítás – nem is kissé – röhejes eredményt szült. Egy idézet a Wikipédiából: „Az újkor óta elégia alatt a melankolikus hangulatú, emlékező jellegű, hol fáradt beletörődést, hol bizakodó megnyugvást sugárzó lírai költeményeket értik. (Pl.: Berzsenyi Dániel: A közelítő tél)” Kiem. K.S. Az ELÉGIA tehát voltaképpen megELÉGelés vagy megELÉGedés értelmű, melankolikus hangulatú, emlékező jellegű lírai költemények, zeneművek gyűjtőneve. A Magyar Etimológiai Nagyszótár így ír róla: „Az elégia 16. századi „magyarítása” az eredeti szó hangtestének önkényes átgyúrásával; alkotója talán a Calepinus-féle tíznyelvű szótár magyar anyagának szerzője, Laskai Csókás Péter volt. A nyelvújítás korában, mint az irodalmi nyelv szava jött használatba, de a 19. század második felére elavult.” http://www.scribd.com/doc/55200380/Magyar-Etimologiai-Nagyszotar-a-Z A CzF Szótár leírása: „A hellen-latin elegiából módosított szó. A gyöngédebb lyrai vagy lantos költészet egyik neme, mely eleinte csak szomorú, kesergő érzelmeket fejezett ki, de utóbb Horácz bizonyítása szerint víg tárgyakat is zengett. Újabb iróink ismét inkább az eredeti elegia szót használják.” Még jó, hogy elavult, mert az ALAGYA alakban eléggé al-agyi, gyagyás, gügye szónak tűnik.