ALAGYA – Elégia. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: latin] Ez elég szerencsétlen torzó, a mesterséges nyelvújítás remeke, hiszen az ELÉGIA ősmag(yar)-nyelvi szóból módosult ógörögre, és a visszafordítás – nem is kissé – röhejes eredményt szült. Egy idézet a Wikipédiából: „Az újkor óta elégia alatt a melankolikus hangulatú, emlékező jellegű, hol fáradt beletörődést, hol bizakodó megnyugvást sugárzó lírai költeményeket értik. (Pl.: Berzsenyi Dániel: A közelítő tél)” Kiem. K.S. Az ELÉGIA tehát voltaképpen megELÉGelés vagy megELÉGedés értelmű, melankolikus hangulatú, emlékező jellegű lírai költemények, zeneművek gyűjtőneve. A Magyar Etimológiai Nagyszótár így ír róla: „Az elégia 16. századi „magyarítása” az eredeti szó hangtestének önkényes átgyúrásával; alkotója talán a Calepinus-féle tíznyelvű szótár magyar anyagának szerzője, Laskai Csókás Péter volt. A nyelvújítás korában, mint az irodalmi nyelv szava jött használatba, de a 19. század második felére elavult.” http://www.scribd.com/doc/55200380/Magyar-Etimologiai-Nagyszotar-a-Z A CzF Szótár leírása: „A hellen-latin elegiából módosított szó. A gyöngédebb lyrai vagy lantos költészet egyik neme, mely eleinte csak szomorú, kesergő érzelmeket fejezett ki, de utóbb Horácz bizonyítása szerint víg tárgyakat is zengett. Újabb iróink ismét inkább az eredeti elegia szót használják.” Még jó, hogy elavult, mert az ALAGYA alakban eléggé al-agyi, gyagyás, gügye szónak tűnik.
ELÉGIA – Bánatos hangú lírai költemény.[ A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk:latin < görög] Az ELÉGIA az EL – LE ősgyökkel induló, és ősmag(yar)-nyelvi szóból módosult ógörögre. Az L hangcsoport – ELÉ – az ÉLEt jELEmségeiről, azokról alkotott vÉLEmény, bizonyos érzeli tELÍtettség leírója. Az ELÉGIÁról: „A római költészetben kialakult lírai műfaj. Az elégia melankolikus hangulatú, emlékező jellegű, hol fáradt beletörődést, hol bizakodó megnyugvást sugárzó lírai költemény. Pl.: Berzsenyi Dániel: A közelítő tél. A görög költészetben mindenfajta disztichonban írt költemény neve. A romantikus zenében: szomorkás hangulatú mű; gyászdal.” Kiem. K.S. http://www.kislexikon.hu/elegia.html#ixzz3JpfYv9wQ Az ELÉGIA tehát voltaképpen megELÉGelés vagy megELÉGedés értelmű, melankolikus hangulatú, emlékező jellegű lírai költemények, zeneművek gyűjtőneve. A CzF Szótár leírása a visszamagyarított alagya névről: „A hellen-latin elegiából módosított szó. A gyöngédebb lyrai vagy lantos költészet egyik neme, mely eleinte csak szomorú, kesergő érzelmeket fejezett ki, de utóbb Horácz bizonyítása szerint víg tárgyakat is zengett.” Czuczorék nem vizsgálták az ELÉGIA, mint megnevezés és a műfaj tartalmi összesség, irányzat – megELÉGelés vagy megELÉGedés – összhangját. BALLADA – Drámai menetű, rendszerint tragikus tárgyú, szaggatott, homályos előadású rövid elbeszélő költemény, illetve ennek műfaja. Ilyen jellegű zenemű. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: angol < …provanszál] A BALos kimenetelű történetek egyidősek az emberrel. A BALLADA szó is B.L – L.B gyökből ered: BaL – LoB. A szótárak magyarázatai a BALLADA táncos, zenés előadására, mint műfajra, találónak tűnhetnek, de ha elmegyünk a történet gyökeréig, az okig –, amelyet megzenésítenek, tánccal szemléltetnek – akkor rájövünk, hogy a nagy BAj, a végzetes BALeset az, amely kiváltja a történet szóban elbeszélését, s amely alapja a műnek. A szótári meghatározásban említett szaggatott jelző a lassú, BALLAgó járásra utal. A BALLADA olyan, mint egy gyászmenet: lassú, az elmúlásnak a lélekben kiváltott szomorú méltóságteljességét példázó. A szó fordított alakja: DALABAL, azaz DAL, amely BALos kicsengésű. A BALLADA szó, megnevezés nem az alig több mint egy évezredes latinutód okcitán (provanszál) nyelven keletkezett, hanem visszanyúlik az őskor homályába, amikor az első megtörtént végzetes, gyászos esetet értelmezni, elbeszélni, méltatni próbálták. Az akkor beszélt ősmag(yar)-nyelven született a megnevezés, amely fedi jellemzőit, a fogalomra vonatkozó körértelmet. Onnan örökölték az újabb kor nyelvei.