ALPÁR – A  név nem török eredetű, hanem nagyon régi, ősi időkből, még az egynyelvűség  idejéből való. A névre bő magyarázat adható magyar nyelven a név alkotó hangjainak, és az LP kötött mássalhangzó-páros jelentését figyelembe véve.

Három olyan mássalhangzó alkotja, mely a magyar szavakban az aLaP, taLP, LéP, PadLó, PaLLéR, PeRdüL, RePüL és más szavakban a  kemény ALAPon állás, biztos LéPtek, gyoRs mozgás, éPítő  tettek emberét jellemzi. Ha a P > F váltást alkalmazzuk a FaL,mint védelem jelenik meg. Ha a névben cseréljük: ALFÁR, akkor a FÁR  ősmag-nyelvi jelentését ismerve, szintén erős jelentésű (fáraó). Az F a teremtőerő kifejező hangja: Forrás, Fény, Fehér. Az A hang a legkomolyabb, legszigorúbb,legfontosabb hangzó a magyar nyelvben. Olyan szavak meghatározó hangja, mint: AlAp, ApA, AnyA, pArAncs, hAtAlom, AkArAt  stb. Az LP párosra két szóban találtam rá ez  alakban: taLP, kaLPag, egyik az egyenesen állást, a másik a főséget szemléltető (ki viseli…?) Az ÁR a  nevekben, szavakban az eRő, tűz kifejezője: ÁRpád,  fÁRaó,  bÁRó,  nyÁR,  vÁR  stb. Az első ALPÁR nevű férfi e nevet felnőtt  korban érdemelhette ki. Biztos mozgású, eRős legény volt a tALPÁn.  Azaz a tALPÁn ERősen (er > ár), biztosan áLLó.  Tüzes, könnyen PerdüLő, erős fALként védő. Röviden a fentiek összegzése: fÉRfi a tALPÁn. A névben sűrítve mindezek: ALPÁR. A török OLPER  ebből az ALPÁR névből módosult.