A kötött mássalhangzó-párosok alvógyöknek minősülnek. Az alvógyök feléleszthető a valaha kiesett magánhangzó visszaiktatásával. Az alvógyök hangjai egymástól eltávolodva is értelemadók. A körülírásban jellemzőket leírók.

Ezek hangkieséssel alakultak ki: TeRécsel – TRécsel, DeRága – DRága, süRöGős – süRGős, taLaP – taLP, nyeLeVő – nyeLV, foRoGó – foRGó, szeLeVény – szeLVény, TeRéfa –TRéfa, stb.

RGősség esetén uGRani! RG – GR páros, mint R.G – G.R alvógyök: RuG – GöR, a RUGalmasság, GÖRdülékenység fontos.

 

A paPLan egyféle lePLező takaró. LP – PL páros, mint L.P – P.L alvógyök: LeP – PeL, a LEPedő, PELenka. A bőr ősnyelvi neveinek egyike PEL, PELE, a test LEPele, lePELE.

 

Az oSTorral az állat háTSóját érintik, ez üSTölő, azaz csípős, SújTása SieTTető, SürgeTő hatású.

 

Az ősnyelvben kiemelkedő értelemhordozó gyök-hangcsoportok alakultak ki néhány mássalhangzóval az R hang társaságában, a kötött mássalhangzó-páros nyelvi jelenség keretében. Nem írom le az összest, hiszen egész tanulmány kerekedne belőle. Sűrű előfordulással, az alábbi hangokkal találunk: B, F, G, K, P, T.

Minden R hanggal színezett páros R egy másik mássalhangzó mögött – szókezdőként kiemelt lényt, tárgyat, jelenséget, cselekményt, hatást ír le a szavakban. Ezek mindegyike jelképesen és valóságban kiemelkedő, nagy terjedelmű, folyamatos, kitartó, erőteljes kifejeződés, hatás hangban, rangban, tettben, látványban, szoros kötődés, kavarodás, ötvöződés esetleg kicsinység véglet stb. leírói.

Mivel az R hang legerősebb pörgő hangként rendkívül kifejező, így kötött mássalhangzó-párosban kísérő, színező hangként alkalmas kezdőgyök hangcsoport alkotásra, amely négy hangból áll.

Erre alkalmas még a lágyabb párja, a dalolható L hang is, szintén kísérő, színező hangként.

Ha az R hang van elől. Az R hanggal képzett kötött mássalhangzó-páros soha nem lehet szókezdő, de gyökké alakulva már igen. Az itt következő hangcsoportok némelyike tűnhet idegennek, de mindannyi értelme, tartalma csak magyar nyelvi bontásban, elemzésben domborítható ki.

 

BR párossal alakuló hangcsoportok szókezdőként: brácsa, brancs, brandy, bravúr, brekeg, brigád, brigadéros, brikett, briliáns, brokát, bróm, bronz és mások.
Szóközi: abrak, ábrándozás, abriktol, abroncs, abrosz, ébredő, fabrikál, hebrencs, szobrász és mások.

A B hang jelentése: nagy, az R: eRő. Mindannyinál keveredésben, kavarodásban, ötvözetek, tömörülés, zavartság. vegyületek vagy rögzült keverékek, érdekes vegyes képek, vegyes alkotások esetében erős kötődést, erőt birtokló hatást leírók.
Gyökként: barom, bárd, ember, berbécs, bírlal, bor, kóbor, bőr, burok, bürök stb.

Az RB páros sosem szókezdő. Mindig a szó tengelyében áll és többnyire gubancos tartalmat, keveredő állapotot, ehhez tartozót leíró: árboc, berbence, berbécs, borbély, borbolya, cirbolya, csorba, dorbézol, görbe, hurbol, korbács, nyirbál, orbánc, turbékol, verbál, zurbol stb. Gyökként: rab, rebben, ribanc, ribillió, rubin, kérub és mások.

 

FR párossal szókezdőként: fragmentum (kifaragott részlet), frakció (töredék), fránya, frappáns, fricska, frigy, friss, front, frizura és mások.
Szóközi: Afrika, Afroddité, cefréz, cifrít, cifráz, Eufrátesz, Nofretété, páfrány, refrén, sáfrány és mások. Mind az F, mind az R: eRő. A kettő együtt: ifjúság feltűnést keltő, tetszetős szépség, fényesség, kellem, üdeség, termékenység, érzékekre, érzelmekre, mélyen ható jelenségek leírói.
Gyökként far, farok, férfi, firtat, forcál, fordít, furcsa, fürdő stb.

Az RF páros sosem szókezdő. A szó tengelyében cseverés, csavaros jelenségek leírója: cserfel, férfi, furfang, hárfa, karfiol, körforgás és mások.
Gyökként: grafika, ráf, refrén, röfög, rőf és mások.     

 

GR párossal szókezdőként: grácia, grádics, grafika, grand, gránát, gránit, grizzli, gróf, grund, grupp és mások. A G: Gördül és Gátol. Az R hatékony eRő.
Szóközi: ugrándozó, ugrasztó, aggregát, ágrólszakadt és mások.  Ezek többnyire mozgás, esetenként kecses mozgás, kép, alkotáshoz alkalmas alap, ámulatot kiváltó jelenség, megmutatkozás leírói.
Gyökként: garád, agár, gerezd, géra, görbe, gördül, göröngy, gurul és mások.

Az RG páros sosem szókezdő. Szóközben többnyire hanghatást is kiváltó sürgés, forgás, mozgás megjelenítő: árgus, bizsergő, csavargó, csikorgó, csorgó, dorgál, dörgő, eszterga, fergeteg, forgó, fürge kerge, kérges, kesergő, korgó, mérges, morgó, nyargal, nyergel, pergő, orgona, sárga, sürgős, szorgalom, ürge, varga, vergődő, virgács, virgonc, zerge, zörgő stb.
Gyökként: ragad, rág, rege, rég, rigolya, rög, rögzül, rúg és mások.

 

KR párossal szókezdőként: krajcár, kráter, krém, kréta, kristály, krokodil, krónika, krumpli és mások. A K: Kemény, éKes, az R: eRő.  A KR, az öRöK KöR, ahonnan kipattanhat a sziKRa. Szól tönKRetételről, de többre, soKRa sokasításról is.
Szóközi: akrobata, cukros, csokros, ikrás, makranc, pokróc, szikrázó, szekrény és mások.
Gyökként: akar, kar, kár, kér, kerek, király, kor, kór, kör, ökör, kurva, kürt és mások.

Az RK páros sosem szókezdő. Szóközi jelenléte: bonyolultság, bonyodalom, hangoskodás, biztatás, sürgetés, megmutatkozás, kiemelkedő jelenségek, tartalmas értékek leírói: acsarkodó, árkád, barkácsol, bárka, berkenye, berke, birka, cirkalmas, csirke, erkölcs, érkező, fark, firka, fondorkodó, fürkész, gyerkőc, harkály, horkol, hurkol, iparkodik, járkál, kérkedő, lurkó, markol, mérkőzés, nyirkos, orkán, párkány, pirkad, sarkal, sárkány, szerkezet, szurkál, szürke, tarka, torkolat, törköly, türköl, uborka, varkocs, zárka, zárkózó stb.
Gyökként: rak, rák, rekken, rékli, rikkancs, ríkat, rokka, róka, rokon és mások.

 

PR párossal szókezdőként: prém, prés, priccs, príma, próba és mások. A P: Piciny Pont, egy Pontra ható nyomás, mellesleg kellemes érzést, élvezetet keltő hatás, eredmény. Az R annak hatékony eReje.
Szóközi: apróban, apránként, paprika, apród, aprólékos, napról-napra és mások.
Gyökként: paripa, pár, per, pír, por, porc, pőre, pörköl, pörcen, purcan stb.

Az RP páros sosem szókezdő. Szóközben: hanghatás, apró és hatalmas képi megmutatkozás: árpa, cirpel, hárpia, horpasz, hörpöl, kárpál, Kárpátok, kárpit, korpa, körpöl, serpenyő, (szerpentin), szörpöl, terpesz, törpe, turpiság stb.
Gyökként: reped, repül, répa, rippad, ropog, röpül és mások.

TR párossal szókezdőként: traccs, tradíció, tragacs, tragédia, trágya, trák, traktor, trambulin, transzport, trapp, tréfa, trén, tromf, trón és mások. A T TeTT, Tudás, TiTok. Az R ezek hatékony eReje. Jelképesen és valóságban: kiemelkedő magaslat, kihegyezett, nagy terjedelem vagy folyamatos, nagy, hatalmas, győzelemre törő, kitartó hatás értelmű szavakban.
Szóközi: batrán, citrom, fetreng, hátrány, istráng, ketrec, katrinca, ostrom, klastrom, lajstrom, monstrum, salétrom és mások.
Gyökként: tar, tarkó, tarsoly, tár, tér, tor, túr, tűr és mások.

 

Az RT páros sosem szókezdő. Szóközi jelenlétben kellemetlen hatás, körülhatárolás, idő-tér behatárolás, zárt állapot, mozgás, ismétlés, tömörülés és mások leírója: ártó, birtok, börtön, csoport, csörte, csütörtök, ért, érték, fertály, furtonfurt, fürt, gyakorta, házsártos, hóbort, irt, ismert, kert, kertes, kevert, körte, kürt, kurta, márt, mérték, part, portéka, sertepertél, sértő, szirt, szúrt, szűrt, takart, kitárt, rt, történelem, túrt, rt,rta, vert, vért, virtus, zárt, zsörtöl stb. Gyökként:  retten, rét, rothad, rőt, rút és mások.

A TREN, TRON, TRAM, TROM értelemadó, -hordozó hangcsoportok. Az N és M hangok válthatják egymást, az értelem csak árnyalatokban különbözik. Ez a valós és képletes TORONY, mint magaslat értelem. Az alkotó hangok a magasság, TeRjedelem, erő értelmét képviselik. TREN hangcsoport kiemelkedést, magasságot jelent a peTRENce szóban is. A léTRÁN álló is magasban van. Jelent erőt is: isTRÁNg, erős kötőelem. A TRÓN szóban erő és magasság együtt, mivel többi fölött álló díszes, TORNYos fejedelmi, királyi ülőhely. TROM: a várvívó harcok csúcstámadása: osTROM. Az őrséget fülsiketítően oTROMba, magas hangú TROMbitával riasztották. A várvédők nevét lajsTROMba foglalták. A TROM hangcsoport csúcsértékek értelmét hordozza magában a saléTROM (sóléTROM), mint utolérhetetlen tartósító (múmia). A rendkívüli fehérségű, áttetsző alabásTROM. A ciTROM sem véletlenül kapta e nevet, élettanilag fontos értékes elemeket tartalmaz. A szavakba a fent említetteken kívül, erőt, értéket TöMöRíTő TaRTós hatás jelentését viszi be.
A TROMf, a győzelem esélyét rejti magában. Az utódnyelvekben is ugyanezt az értelmet képviseli, a TRIUMf = győzelem.

Az R hang legerősebb pörgő hang lágy hangpárja a könnyedén dalolható L hang. Ez is alkalmas kötött mássalhangzó-párosban kísérő, színező hangként, kezdőgyök hangcsoport alkotásra, amely négy hangból áll. A B, F, G, K, P hangokkal képezhet szókezdő hangcsoportot. Ezek jelen voltak az ősnyelvben, de a mai magyar nyelvben nincs jelen mindannyi. Utódnyelvekből visszatért szavakban megtalálhatók. Azonban: bontani, elemezni, szóalkotó elemeinek értelmét, mondanivalóját kimutatni kizárólag magyar nyelvi elemzésben lehet. Példaként:

BL –  blamázs, blankol, blitz, blokk, blöki,

FL – flanc, flamingó, flegma, flúg,

GL – glanc, gleccser, glossza, glükk,

KL – klapfol, klumpa,

PL – platni, plecsni, pléh, plussz, plüss

 

Ezek fordítottjai: LB, LF, LG, LK, LP sosem szókezdők.

Némelyiket a fentiek közül elemeztem, s így megtalálhatók a szótár címszavai közt.

 

  • Összetett szavak határhangjai

Olyan összetett szavaknál, ha a határhangok mássalhangzók, az összeépülésnél kötött mássalhangzó-párosok alakulnak ki, amelyek ugyanakkor alvógyökök is.

Ez esetben felmerülhet a kérdés: a létrejövő alvógyök, értelemhordozóként beépül-e szervesen, összhangban van-e a létrejött szó, kifejezés tartalmával, mondanivalójával?

Például: véRTanú

Két szó: vér és tanú. Oly valaki, aki vérét, életét is adja azért az ügyért, amelyet alapvetően teljesen és megdönthetetlenül alapigazságon nyugvónak vél. Ez okon bármily nagy hatalommal rendelkező vádlók ellenében vállalja az ügyet, kiáll – akár az egész világ, vagy Isten ítélőszéke előtt is – bátran érvel, küzd, bizonyít.

A véRTanút – más szóval máRTírt –, aki kiáll az alapvető éRTék védelmében, böRTönbe vetik. A hatalom és a közvélemény közt csöRTe van emiatt. Némelyek éRTelmetlen hóboRTnak látják az áldozatvállalást. Megvetően mondják: miéRTRTotta bele magát? Esetenként még hozzátartozói is séRTő szavakkal is illetik. Mások kiállnak éRTe. A helytállása nem viRTus kérdése, ő az általa igaznak vélt ügyéRT vállalja akár a halált is

Az RT páros, mint R.T – T.R gyök: ReT – TöR, a báTORRTanú, máRTír – bármily RÚTul viszonyulnak hozzá – igazának tudatában nem RETten, nem TÖRik meg a kínzások sem. Kész életét, véRÉT adni is. Talán csak hosszú évek múltán igazolja őt a TÖRténelem, töRTénelem, és válik igazi éRTékké az utókor szemében.

Az RT és TR párosok értelmi összhangja: a véRTanú, máRTír, gyöTRő szenvedések közepette is báTRan vállalja igazát.

 

Látható, hogy a szóösszetételnél létrejövő kötött mássalhangzó-páros, alvógyök, mint teljes értékű értelemhordozó vesz részt a szó mondanivalójának kifejtésében, és ezt a magyarázó körülírásban is képviseli.

 

Az STR, JSTR, NSTR hangtömörülések, értelemhordozó összetett hang-sűrítmények, amelyek szintén hangzókieséssel alakultak ki. Ezeket páronként elemeztem, de valószínű jelentésüket összetett szerkezetként még nem.

Az oSTRom, iSTRáng, muSTRa, klaSTRom, valamint a laJSTRom, maJSTRam, továbbá a moNSTRum meNSTRuál szavakban különösen kiemelkedő következményekkel járó hatást, s egy valamiféle célú gyakorlati, élettani, s a további elkövetkezendőkre nézve hatékony jelzés különleges értelmét hordozzák sűrítve.

Mivel még nem mélyültem bele e jelenség elemzésébe, így nem teljesek ismereteim rejtett tartalmaikkal kapcsolatban. Ezekkel egy későbbi tanulmányban foglalkozom.