Vegyünk alapul egy gyönyörű térséget, egy kertet, amelyben a legcsodálatosabb növények, források, csermelyek, s azokban féldrágakövek hevernek szanaszét, de amelyekről nem készült addig pontos adatok szerinti leírás.

Látogatók nagy csoportja érkezik a kertbe, vezetőjük szétküldi őket, fedezzék fel annak gyönyörűségeit.

– Aki valami szépet felfedez, azonnal jöjjön, jelezze! Mindenkinek a nevét feljegyezzük. Ha ketten ugyanazt fedezik fel, azé az érdem, aki előbb jelenti be.

Kis idő múltán, jön az egyik lelkesülten:

– Felfedeztem egy gyönyörű magnólia fát.

A vezető nyugtázza. Beírja nevét:

Pista – magnólia.

Kis idő elteltével jön a másik:

– Gyönyörű tulipánnal teli tér van ott bennebb!

A vezető ezt is nyugtázza. Beírja nevét:

Mariska – tulipán.

Aztán jönnek a többiek sorban, néha versenyt futva. Feri szamócát, Marci fenyőt, Juliska ciprust és így tovább. Béla forrást, Kati csermelyt, patakot, benne opált. Imre bükköt, Ábel cédrust, Piroska sóskát, Hajni áfonyát stb.

Mindenki neve felkerült a jegyzetfüzetbe az általa felfedezett akármivel. Később mindannyian elismerést, kitüntetést, jogdíjakat kaptak felfedezéseikért, hiszen hatalmas tett volt meglátni, felismerni mindazt, ami már készen állt.

Mindannyi felfedezés hatalmas tettnek bizonyult, mert ezek szerint készítettek leírást és térképet a következő látogatók számára.

Egy valaki eszükbe sem jutott, rá sem hederítettek a felhangolt, tömjénező nagy ünneplések közepette nem is említették. Az, aki a növényeket kiválogatta, átgondoltan, megtervezve szétosztotta, és a kert különböző területeire, elültette, oly terv szerint, amely a legkellemesebb hatást váltja ki az érkezőben. Aki létrehozta a benne fellelhető gyönyörűségeket, kellemes légkört, színek összességét, azok összhangját és a felemelő illatözönt.

A kert megtervezője, megalkotója, tulajdonosa. Róla nem esett egyetlen szó sem!

 

Felfedezők hosszú sora lelhető fel különböző lexikonok, enciklopédiák lapjain. Ki ezt, ki azt fedezett fel hasznára az emberiségnek. Mindegyik felfedező nevét glória övezi, mert ők az emberiség nagyjai. Persze az önzés miatt sokat az emberiség kárára használnak a hadiiparban, de ettől még a felfedezés nagy tett, valóban hasznosak azok a felfedezések. Ezt sem én sem más, senki, de senki nem vonhatja kétségbe, hiszen mintegy rejtekből hozták elő azokat, sok esetben bonyolult megoldások sora is kellett ehhez. Dicséret a felfedezőknek!

 

De azt, aki megteremtette, elrejtette, s az embernek éles elmét adott, hogy ráleljen, hasznosítsa, könnyebbé, szebbé tegye mások életét vele.

Róla még csak egy szó sem esik.

Az istentagadó, önző tudomány úgy tesz, mintha kizárólag csak a feltalálók érdeme lenne, hogy az a hasznos valami létezik ezen a világon.

Szerintem viszont: Dicséret a Teremtő Istennek mindezekért a megteremtett csodákért!

 

Az is furcsa, hogy a történelemtudomány nem foglalkozik érdemben, vagy alig említi meg könyveinek lapjain is az olyan megvalósításokat, találmányokat, felfedezéseket, amelyek tényleg az emberiség hasznára voltak. Az emberek mindennapjai, a hétköznapi élete gondjainak folyamatában segítették, a sorsán könnyítettek. Vajmi kevés szó esik az első: fonókerék, szövőszék, csavarmenet, kerék, fogaskerék, emelőcsiga szerkezetekről ؘ– ezek feltalálóikról, alkotóikról is.

Annak ellenére, hogy ezeknek feltalálói, alkalmazói az emberek békés életvitelének megkönnyítői voltak.

Ám a – sok ízben hazugságokba, csaló beszámolókba bonyolódó – történelemtudomány bőven, sőt esetenként rendkívül aprólékosan beszámol a fegyverek feltalálóiról, első alkalmazóiról, a nagyhatalmú, véreskezű gyilkosokról, népelnyomó államalkotó hatalmaskodókról, zsarnokokról, önkényurakról. Azokról, akik a köznép életét megnehezítették, esetenként tönkre nyomorították.

Azokról a – királyok, uralkodók által megbízott, hivatásos szennyes lelkű, aljas, gyilkos, rablókalóz – nagy felfedezőkről is dicshimnuszokat zeng, akik földrajzi térségeket fedeztek fel, s fegyvereik erejével, rabsággal sújtottak addig szabadon élő népeket. Akiknek a nyomában megjelenő önző, rabló, istentelen, embertelen, állam– és pénzhatalmi érdek, teljes földrészek lakosságát irtotta ki.

Ne keressük a mai népnyomor okait sehol máshol, mert ezért tartunk ott ahol!

——————– 

/*/ Sőt, az egyik ilyen „tudós” mondta a kifejlődésről szóló tanácskozás közben: „Nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón.” Szegény fogyatékos „tudós”.