A hivatásos nyelvészek szerint a hangoknak nincs értelemhordozó szerepük. Ott vannak a szóban csak úgy és a szó azt jelenti amit. Nézzük az alábbiakban az E, É hangokat.

Az E hang közelre mutató szó: e, ez. Helyvonatkozású irányt mutató igekötő szerepű gyökökben: be, fel, le, el. Kérdő szócska: -e? , -é? Leggyakoribb magánhangzónk. Az e hanggal kezdődő szavaknál az e mutat rá a lényegre. Az e hang jellem vagy állapot megnyugtató egyensúlyhelyzetét is jelzi. Az é hang szerepe helyenként ujjongó, figyelemfelhívó kedélyhang, máshol magasra mutató, élettel, értelemmel, értékkel, mértékkel kapcsolatos. Az é birtokot jelölő hang is: Évié Feri, Ferié Évi.

Az E hang határozott előre, hátra vethető mutatószó, bemutató hang a szó elején, közepén vagy végén: E nélkül, nélkülE, EmErrE. Amikor E hanggal mutatunk, olyankor már megközelítettük a bemutatandót. Az EmEz, ímE a számos többi hasonló közül a legközelebbi.

„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.” János ev. 1:1

Ma is vannak oly vidékek, ahol az ég íg. Tehát a Károli Gáspár idejében beszélt nyelvezet szerint hosszan ejtették az íge szót. Ez felbontva azt jelenti: ígE, égE, égi E.

János evangélista írja az 1:3. versében: „Minden őáltala lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.”

Hermesz Triszmegisztos szerint Isten nem személyesen teremtette a világot, hanem a Szó által. Azaz az Íge, Ígi E, vagyis az Égi E, az ő szószólója, szóvivője, SZÓLOGja, IGE-hordozója, LOGOSZa által.

Magyar Adorján szerint az ősmagyar hitvilágban: „A Nagyisten neve mindig egy mássalhangzós, Ég, Egy.”

Ebből következően, ha a G a fizikai világ valahol létező forgási tengelypontja, akkor a szellemi világ tengelye az E.

Mély értelmű hangként, az E hang az Erő, az ősErő, a mindEnható ŐsEgy, IstEn hatékony Erejének kifejezője a nyelvben! Erő, Emberség, Erény, Erkölcs, Egység fogalmak kifejezéseinek meghatározó kulcshangja.

A GY szerepe összetett. A GY kulcshang, az eGY, aGY, naGYság fogalmi hátterében. A GY a cselekvés, alkotás kifejező hangja: gya, dja, dia, és mind az EGY, mind az AGY esetében elsősorban a cselekvés, alkotás, teremtés, és az ezek mögötti naGY erő fogalmát képviseli épp, mint a leGYen szóban. A GY hang a MÉK szerint: „Mássalhangzó: a d és a j hang bizonyos tulajdonságait egyesítő zár-réshang, a ty hang zöngés párja.”

Az EGY ugyanakkor a két véglet összefoglalása: Erő és Gyöngédség, férfi és nő.

Megjegyzendő: egy hang többféle értelmet vihet be egy kifejezésbe, akár hármat is, különböző belső értelmi jellemvonásait mutatja más és más hangok társaságában.

 

Más nyelvek beszélőinek is lehetnek kitűnő képességei. Ezt senki nem vitathatja. Ők többnyire egy adott szakirányban képesek nagyot alkotni.

Például a germán nyelveket beszélőknél inkább a bal agyfélteke uralja mindennapjaik gondolkodásait, az által irányítottak. E nyelvek beszélői kitűnőek a műszaki alkotások megvalósításában. A latin nyelvek beszélőinél a jobb agyfélteke túlsúlya adja a művészetekre hangolódásukat.

 

Az EGYENES, EGYENLETES szavak olyan valamit sugallnak, mintha a magasugró léce lenne, egy oly szint, amelynek megfelelni vagy nem megfelelni a kérdés. Akár a mérleg EgyEnlEgnyElvE. Ez az Elfogadott szint. A magyar nyelv E elven alapuló nyelv. Ami E mértéknél magasabban van az a lÉptÉkekkel magasabb, kiemelt ÉrtÉk.

Az E hang az emberi agy két féltekéje közti működési egyensúly szabályozóhangja, a tökéletes egyensúly mérlegnyelve a magyarul gondolkodóknál. Lehetett bármilyen származású tudós, csodákra volt képes, ha a teremtés nyelvén, magyar nyelven gondolkodott. A siker titka a nyelv és a hozzá tartozó műveltség, amelyből meríthetett! E meghatározó szereppel leggyakoribb magánhangzó a ma is élő ősnyelvben, a magyar nyelvben. Rendkívül jelentős, mert fogalmak mély értelmi hátterének megjelenítője. Az E hang e meghatározó jellemzőinek kibontásán keresztül láthatunk bele a kezdetekbe, a megnevezések eredetébe, a történések okaiba.

 

Az E, É viszonylatú szavak mély értelműek. Legfontosabb ősnyelvi kifejezés E hanggal: EGY.

Isten EGY, ősi EGY, mindEnEkfElEtti, mindEnnEk kEzdEtE, Első ok.

ÁDÁM neve EGYÉN.

Ő volt a földi EGY. Első GY. Első földi alkotó, cselekvő. Első GYártó ÉN vagyok EGY. EGY ÉN, EGYÉN, az első NÉGYElő, dolgozó.

ÉNÉrtelmeN nyugvó, alapuló. Az ÉN névmás, a VAN, LENNI ige fogalmi körébe tartozó. Ragozhatnánk így is: ÉN vAN, TETEzel, Ő élŐ.

A földi értelEm, az Emberi lét, egy férfival kezdődött. Saját szempontból ő volt az EGY ÉN, azaz Egyén. Én, magas értelem alapján álló, nyugvó. Ha átváltunk a, á hangra, és a gy rokonhangzójára, a d-re, valamint én – magam, aki számít: Ádám. ÁD – alkot és juttat. ÁM – számossá tesz, sokasít. Ugyanakkor számba vehető, egy szem emberként számít – EGY személy ÉN, EGYÉN.

 

Az E hang más kifejezésekben is megjelenik, de az egy, egyenes, egyenletes fogalomkör legfontosabb, legmélyebb értelmű jelentéshordozó hangja. Jelen van mind a kedvező, mind a kedvezőtlen kifejezésekben, és a szavakban lévő társult hangok, kölcsönhatásuk révén, vagy gyökalkotóként árnyalják, segítik a kifejezés végső értelmének kialakulását.

Az egyenes azt jelenti, hogy az EGYen, de azon belül egy En áll a súly, tehát milyEnségről, mily-En-ségről szól. Az egyEnletes ennek folytatása, az egy-En-létes, az egy En lét, az azon való szétterült nyugvás állapotának leírása.

Az E hang által a nyelvben megjelenített Erő, EGYségnyi meghatározó súlyhordozó kifejezés a mindenségben! Az E hang a súlyhordozó. A E-t követő, helyragnak tűnő n hang értelmi társ, mintegy árnyékhang, nyelvtanilag helyrag. Az egyEnsúlyban –, akár mintha a kötéltáncos egyensúlyozó rúdjának középpontján volna egy E –, az E a billEnő pont.

Elvont értelemben Egy En áll a szellemi értelemben vett világ! Fontos az, hogy az Egyben E van, mert így egy-Es. Továbbmenve: egyEnes, egy En-es, azaz egy En álló, nyugvó. Az egyEnletes, egy En létes, egyszintű, hullámmentes, sima állapot.

Az első ember minden megnevezéshez hasonlítási alapot keresett. A víz első megnevezése: ID, felÜDítően hIDeg lévén. Az ID nyugalmi helyzetében sima, fényes. A megnevezés hasonlatát ez adja: IDenlét, a sima IDen, vízen lét = IDenlétes, vagyis hasonló a sima, nyugodt EgyEntEtEs víztükör felszíni állapotához. Ez IstEn jelEnléte. („…és az Isten lelke lebeg vala a vizek felett.” 1 Mózes 1:2)

Fontos, hogy E alapon nyugvó-e, vagy sem a kifejezés! A szóban van E, vagy nincs E. Ez őskérdésként is így hangzik: van-E, nincs-E? Mert ha nincs E, vagy volt, de kiesett, esetleg kiütöttük, akkor Etlen, E nélküli, és nemcsak a kifejezés, hanem egész értelmi háttere!

Elmondható, hogy az –etlen, –atlan fosztóképzőknek a hat és hét (nem tőszámnévi jelentésben) gyökökkel való kapcsolatukban széleskörű értelemmélyítő szerepük van. Ezt a hivatalos nyelvtan meg sem említi, mivel a hivatalos nyelvtan csak száraz szabályokkal foglalkozik, és nem néz a hangok, gyökök rejtett értelme mögé. Azért sem, mivel nem ismeri el a hangok értelemhordozó szerepét.

 

Visszatérve az E hangra, megjegyzendő, hogy az ősnyelvben egész sor kifejezés volt, amely leírja az életben mutatott magatartásformákat. Mindannyi jelen van a ma is élő ősnyelvben, a magyar nyelvben. Többek közt: emberiEs (emberes, emberséges), egyenEs, engedelmEs, kegyelmEs, kegyEs, értelmEs, érzelmEs, ízEs, kellemEs, jellemEs, fegyelmEs, figyelmEs, rendEs, szeretetteljEs, lelkEs, kedvEs, becsEs, és még sok más E fogalomkörbe tartozó kifejezés, amelyek IstEn által meghatározott, hElyEsElt EgyÉni, szEmÉlyi, Erkölcsi visElkEdési tartásformák!

A szavak egy részéből kiérezhető, vagy leírva látható a gondolkodáshoz, ELMÉhez kötődés: engedelmes, kegyelmes, értelmes, érzelmes, fegyelmezett, figyelmes stb.

Más szavakban, mint: kellem, jellem, érzelem, szerelem a MELeg szó fordított kezdőgyökével vonzó MELeg emberi tulajdonságokat ELEMeket jelenítenek meg.

 

Ha ezek E nélkülivé, Etlenné válnak, akkor megbomlik az egy En álló egyEn-súly. Akkor Etlenné, vagyis E nélkülivé, Enetlenné, En nyugvó súllyal nem bíróvá válnak: egyenEtlen, engedEtlen, kegyEtlen, értelmEtlen, érzelmEtlen, ízEtlen, kellemEtlen, fegyelmezEtlen, figyelmEtlen, rendEtlen, fejEtlen, szeretEtlen, lelkEtlen, kedvEtlen, továbbá emberTElen, jellemTElen, becsTElen lesznek.

 

Figyeljük meg a fenti kifejezéseket a hangok értelme, s azok kölcsönhatása, gyökalkotó volta függvényében. A tlen, –telen fosztóképző -len gyökvégződése a nel, nél/kül jelentésű gyök fordított alakja. Ez a -tlan, -talan esetében is érvényes (e > a).

Az egyenetlen szót alkotó elemeire felbontva érdekes jelenségekre bukkanunk. A netlen különvéve azt jelzi, hogy net nélküli. A net, a ned (lásd fennebb: id, üd, ed, nedv) rokongyöke, és a sima, világos, fénylő, csillogó, tiszta jelentése, a vízfelülettel hasonlóságból indul, tehát felületvonatkozású. E jelentéssel jutott át az utódnyelvek közül a latinba: nit, niteo, nitida, származéknyelveibe: olasz: netto, nettamento, nettare; francia nettement, majd innen a román nyelvbe: net, neted, s a többibe is. A netlen, durva felületű, nem sima, nem tiszta, nem fénylő stb. Ez a kenEtlen esetében is igaz, amely szintén felületi vonatkozású.

Ha a gy hangra is kiterjesztjük az elemzést, amely a munka, alkotás kifejezője is, s annak a szóban rejlő értelmét akarjuk látni, akkor úgy is elemezhetjük: gyenetlen, vagyis felületileg megmunkálatlan. Példaként: a fa felületi egyengetésének szerszáma a gyalu.

Az engedelmes, szóban találjuk az ede, ded (d > t), édes, kedvesre utaló gyököt beépülve – az eng/edEtlen ezen tulajdonságok hiányát jelzi. Tovább menvén a gondolattal: ha az engedelmEs Etlen, engedEtlen lesz, megromlik, így engedelmes elme hiányában elveszíti az E vonatkozását, s egy másik állapotba tagolódik be: engEd helyett IngAd, vagyis IngAd-ozó lesz, elveszíti egyEnsúlyát, azaz az egy-En-súlyát, súlytalanná, nyomaték nélkülivé válik, könnyen billenő libegővé.

Az értelmetlen esetében is jelentkezik az elme szó, az elmE Etlenné, elmét nélkülözővé, nem értő elmévé válik.

Az érzelmetlen szóban szintén az elmére utal, de a z hang különleges zöngéje vezeti be, amely az átérző elme érzelmi, lelki zönge érintettségét mutatja akár az izgalom, zavar, zene, zokog stb. szavakban.

Az érzelmEtlennek vannak érzelmei, de Etlenek, E nélküliek.

A fegyelmez szóban is jelen van az elme és a z hang, ám itt nem bevezeti, hanem követi: elmez, elméz (tanácsol, szigorít), elmé/s/z, vagyis a józanészre térítés gondolata bújik meg a kifejezésben. Ha –Etlen, akkor nincs eredménye az elmézésnek. Ha erélyesebb ráhatással sem, akkor fegyelmezhetEtlen, fegyelmezhet, mert úgyis Etlen.

 

A figyelmEtlen nem jelenti, hogy elme nélkülivé válik, hanem az egy E célpontra irányítás hiányára mutat, –mEtlen. A met – tem a figyelem, a vigyázati elem tömörítése, összpontosítása egy célra. Ez esetben annak hiánya.

A fejlEtlen szó az életrevalóság még el nem érése, –letlen, a létre készség nélküliség, a befejezés hiánya.

 

A kellemEtlen szóban a kellem második gyöktagja a lem a meleg mel (mell, emlő is ehhez kapcsolódó) gyökének fordított alakja. A kellemetlen, lemetlen a valós vagy jelképes melegségnek a hiányáról beszél. A kellemes szó tartalmazza az emes szót is, nő = em, emes, az emEsség, Esség, azaz áldott állapot, amely valaha kellemes érzéssel töltötte el viselőjét, és később emlőből emetésre (szoptatásra) is utalt.

 

A szereTET szorzatokkal (szer-szor-ször) növekvő vonzó érzelmet, és az ezt igazoló TETTek értelmét sűríti magába. A szeretEtlenség esetében megszűnik az érzelmi hatványozódás, de a vonzalmat igazoló TETTek is, –tEtlenné, TÉTlenné válik. A szereTET oly törekvő érzelmi tömegáramlat, amely TETTekben nyilvánul meg. A szereTETben nincs nyugalmi, TETThiányos állapot. Amikor a test nyugszik, a szereTET TETTei a szív érzelmi vezérlésével a gondolatban érlelődnek. E TETTek, TETTEK legkevesebb KETTŐT, KÉT személy érintenek. A szereTETlenség az érzelmi TETTek hiánya.

A TETT ősi neveinek egyike: TÉK, ehhez legkevesebb KÉT személy kell.

A Teremtő a Földbolygó élőkkel betöltését KETtős összetevő egyesülésével, együttműködő TÉKolásával tervezte meg. Ez okból hím- és neműre osztotta a szaporító feleket. Ezt előbb a növény-, és állatvilág szaporításánál alkalmazta: KÉT elem – hím- és nem – együttműködésével.

Később az emberi faj szaporodását, az ember teremtésének továbbvitelét is KÉT személy együttműködő TÉKolásával indította el. Ők KETten egyenként egymást, egy+más szereTŐK, együttTÉKolásuk eredménye a kis harmadik. Ez a TÖKéletes, TÖK életes, KÉT életes folyamat kezdete. Erről még alább.

Azért, hogy az embernél: szebbé, magasztosabbá, gyönyörrel telítettebbé tegye a KÉT fél TÖKéletes együttlétét, a KÉT félbe beépített külön-külön egy – a SZER alapján működésbe hozható – egész életre SZORosan összekapcsolható ELEMet.

Ez a SZER ELEM, amely ugyancsak hatványozódó SZORzati értelmű, és az egyén testi-lelki világába beépülő. Ezt ihlető, felhangoló alkotóELEMként írja le a kifejezés, amely erőteljes vonzó hatásként, vonzALOMként, egy ALOMra vonzza őket, ami a házasság. Ám, ha az ALOM nem vonz, varázsa megszűnik, el sem kell kezdeni. Eme érzELEM elmúlta után az ELEM minden töltete kihuny, nullára süllyed. A szerELEM fontosságban hasonló a létfontosságú élELEM szóhoz, amely az élet fenntartásához szükséges, fizikailag a sejtekbe beépülő, nélkülözhetetlen ELEM.

 

A kedvEs is Es. Itt a jó életkedv, ami persze kivetítődik a környezetben élőkre is. Ha E értékét veszti, kedvEtlen lesz, ez viszont rossz irányba tereli érzelmileg (érző elme a szívre hat), ám hosszú távon testileg is betegségek, romlás előidézője lehet, nem csak az egyén, de környezete számára is. A kedvEsség esetében, de minden –Esség esetében is (édEsség, nőiEsség stb.), az S hangsúlyt kölcsönöz az E-nek, és a kifejezés rendkívüli (jó) voltát jelenti.

 

Ha a rEndEs Etlenné, E nélkülivé válik, rendEtlen lesz. Ha a rEnd vázból az E eltűnik, marad a r_nd hangváz Ez esetben az űrt egy másik hang tölti ki, felcserélődik, lehet rOnda, majd d > gy hangváltással még tovább romlik, gyűrődik: rIngy-rOngy, rIngy/ó.

 

A kegy, kegyelem, az Istentől jövő bizalmi elem, amely lelki visszahatást kíván a kedvezményezettől. A k a hatékony ék. Mind az l, mind az m lágy, kellemes, érzelmi hangok. Ha a kegy Etlenné válik, az Etlen kegy, k_gy, kegyetlen lesz, gyalázkodó, gyűlölködő, gyilkos kígyó.

 

A felEség szó is Es. Ez nem az a fél, amely az egész megtörése nyomán előálló elem (lásd alább). Ez olyan fél, amely az egy, az egész építő alkotó része. Nem az egytől elváló fél, hanem az egyet alkotó összeillő felek egyike. Ez az állapot Es, tiszteletteljEs, azaz tiszta élettel teljes, és az ég által is elfogadott E vonatkozású, minthogy a tisztEsség is Es, tisztEs égiEs. Egyszerűbben: tisztEsségEs.

A szerelmesek EgyEtlenEm megszólításában a másik fél fontosságát emeli ki, s jelzi, hogy két E kell egy EgÉszhez. Egy csak fél E. Az EmbEr két E-t tartalmaz: Em és bEr, nő és férfi. Úgy lesz EgÉsz, kErEk. Ha nem tartalmaz két E-t, nem célravezető Egyedül számára az élet. Társ kell ahhoz, hogy betöltse szerepét a Földön. Vagyis: te Egy Etlen vagy nélkülEm. Vagy: te vagy az én Em, egyetlen Em. Csak vElEd vagyok kErEk Egy.

 

Kitérünk a hülyEség szóra is. A hü, hüly gyökök lesüllyedt állapotot jelentők. Ez esetben a szóvégi E visszamutató: hüly-E, hülyEség minősítő, hülyetlen fogalom nincs.

 

Ugyanakkor vannak tekintélyfüggőséget kifejező szavak, amelyekből kiérezni, hogy megvalósulásuk egy hatalomtól, vagy hatalomra érvekkel való ráhatástól függ. Ha hatásos az érvekre alapozott kérelem, akkor a hatalom szerint is megengedhető. Adott esetben a hatalom tapintatos ráhatással engesztelhető, ez esetben hatásos az érvekre alapozott kérelem, azaz kérhető a siker reményében.

 

Ha a hatalom szempontjából elfogadhatatlan az érv, akkor részéről megengedhetEtlen, a kérelem tárgya. Ezért a hatalom engesztelhetEtlen, kérlelhetEtlen keménységű, és nemhogy a hat érvre, hanem a hetedikre sem, sőt hetvenhetedik érvre sem enged. Vagy a kérelem – a kérés eleme – vagy maga a hatalom Etlen, nem E viszonylatú.

 

Az EGY, a benne levő meghatározó E- nélkül csak –GY marad (A gy hang a d és j hangok bizonyos tulajdonságait egyesítő hang – Magy. Ért. Kéziszótár)! Az addigi teherviselő E nélkül az egyEnsúly megbomlik és a súly a GY-t terheli, amely magában (E nélkül) GYenge (gy/enged), gyámolításra szoruló.

 

Ez történik az EGYénnel is, ha Etlen-né válik, ha nem az E-n nyugvó súllyal bír, akkor súlypontját veszítve könnyen billen, elfordul az IstenEs állapotról. Ha az E elkülönül, fél lesz, félremegy, átkerül a GY másik oldalára (gye), és az ellentmondó d hang mellé társul – dE – már nem egyEnes, hanem ferdE lesz, szembehelyezkedő az Istennel. A ferde az egyenestől eltérő irányú. Az rd páros a ferde, herdál, horda, korda, mord, ordas, ordít, ördög, zárda, zord szavakban nem kellemes sugallatú.

E félségi állapothoz kötődő kifejezés, a félelem. Az addigi egészséges lelki EGYség félbetörik, az E helyén egy másik elem jelenik meg, amely már nem egész, hanem fél: félelem. E szót nem lehet Etlenné tenni – nincs félelmEtlen, félelemTElen szavunk –, ez maga az Etlenség félelMETes METsző állapota, azaz az Istentől elszakadt, Etlenné vált EGYén, gyEngült, TÖMör riadalma.

Az Etlenné vált (k)Egy elem helyét átveszi a fél elem.

Továbbiakban EGY helyett, a d társaként – dE – (d > gy) GYE-ng-E, leng-E E-ként tEngődik. A inga engedékeny kileng, az inga kilengő, amely a bizonytalan ingatagságot, és nem az erős, egyEnes tartást szemlélteti.

 

A forgás középpontja, tengelye a G, a viláG legfontosabb pontja, maGva, közepe, tenGelye, amely körül az anyagi világmindenség elforog. E TENgely nem engEd a dE ellentmondásának, csak az egy E-n létező, végbemenő, egy-En-létes, azaz egyEn-letes, egyenletes körforgást engedi.

IsTEN az Első, az EGY, az általa alkotott TENgely körül ő uRal mindent s csak En nyugvó D létezhet. A D alapállapot: csenD, renD. Ezek mind En nyugvók. Nála csak a RE-n nyugvó megrendíthetetlen (rendönthetetlen) D lehet meghatározó, nem az ellentmondó D, s csak az engeDelmes. Az elmés, az ésszerűen gondolkodó foroghat el tengelye körül. Csak az engedelmes lehet végül diadalmas.

 

A Teremtő  ŐsEGY az EGYség megőrzése, az irány tartása végett jelt állít. Egy jelképes feszesség, amely egyenesen áll, és egyenes utat mutat. Az f ugyanakkor az erő kulcshangja (for/te). Így az f a Teremtő erős jelmutatójaként egyenget az úton – fegyelmez, figyelmeztet: így járj, fegyelmezetten, mert ez az (f)egyEnes irány (e, i értelmi együttműködés). Ez esetben megtart feszesen EGYként, EGYÉNként, erős (forte) EGYÉNiségként.

Ha nem tartod az EGYenes irányt – fedd. A gy > d hangváltás és kettőzés, bekeményítést jelez. De a d hang itt a védelem jele is! A feddéssel véd a rossztól, bűntől.

Lehetne folytatni, és ezt mindenki megteheti.

 

Az E hang a hely szóban is helyettesíthetetlen meghatározó értelmi kulcshang. A hely adott esetben lehet érzelmi töltetű kifejezés. Ezt a h és ly hangok okán bizonyítottnak vélem. Erről alább.

Egy hely lehet esetleges vagy kijelölt. Az esetlegesség kifejezés tartalmazza létrejötte körülményeit – oda esett az E. Az s itt a súly (az esőnél súly mellett még a suhogó, ismétlődés –és-s-s-s hangja is). Véletlen esetén (esetlegesség) odaEJtették, így oda EJtve, ott lett véletlen (vél – gondol, véletlen – előzetes megfontolás nélkül) hEJe, azaz helye.

Az emberi történelem hajnalán a HELY kijelölése lelki tényezőktől is függött. A hely bensőséges viszonylatú volt, és mint ilyen, erkölcsi magaslat. Mire jelöltek helyet? Otthon, imádat, végső nyugalom céljaira. Mindannyi bensőséges hangulatú, „magyarul”: intimszféra.

Ezeken kívül a testi szükség dolgának helye, ahol szintén egymagában illő lennie az embernek.

A Teremtő Isten még kijelölt egy helyet az élet kifejlődésére alkotott műhelyként. Ez a méhely, az anyaméh, a magzat helye.

Mi a H és LY hangok értelme?

A H oly hang, amellyel legbelső önmagunkat adjuk. Mélyről jön, a mellkas közepéből, a lelki, szívbeli érzelmek, indulatok – a jó vagy rossz hangulat – fészke közeléből. A h hangot a CzF szótár is kedélyhangként jelöli. A h meghatározó a fohász, óhaj, sóhaj, kehely, hüvely, lehelet, méh, hit, hála, hűség, háborgó stb. szavakban. Kipróbálható – a h kiejtésénél szinte egész belső önmagunkat adjuk.

Az LY hang meghatározó hang a lyuk, mélység, vályú, kehely, hüvely, rejtély, bélyeg stb. szavakban, ahol értelmi háttere többirányú, de a hely kifejezésben főleg a mélységre (érzelmi), és a bélyegre vonatkoztatható. A bélyeg szó bejegyzést jelent (állat farába -égetett jegy, jegy, régiesen még bilog, bi-log innen a logó is, azonosító jegy).

Vannak szavak, amelyekben a magánhangzók változhatnak, és a tájak nyelvei ezt be is igazolják. Ám a hely mindenhol hely. Kérdőszóval lehet próbára tenni. Mely hely?

A bensőségesség meghatározója a h hang: hon, otthon stb. Kérdőszavai: hol, hová, honnan, esetleg a táji hun, hunné, honné stb.

A helyes azt jelenti, hogy a hely Es, vagyis tartalmazza az Et, így tiszteletre méltó.

A hElyTElen nem azt mondja, hogy nincs meg már az E (nincs helyEtlen szavunk sem), hanem azt, hogy valamely TEttünk nem arra a helyre illő, vagy valamit nem jó helyre ejtettünk, nem jó helyen vittünk véghez. Mert mivel ott az E helye van, oda más nem illő, vagyis illEtlen lenne (az E értelmi háttere a fontos – Ist-E-n). Tisztelet nélkül illEttük a TE méltóságát (lásd alább: emberTElen, jellemTElen). Ahogy egy régi mondás tartja: ’TEmplomban nem illik fütyülni.’ Vagyis nem ott van a helye a fütyülésnek.

Tehát meg kell őriznünk, védenünk helyünket, és óvnunk kell nem oda illő tettektől, tárgyaktól, mert személyi-fizikai értelemben mélységesen legfontosabb tényező az életünkben. Bélyegünket (mély jegyünk helyét) hordozza, és bélyegét hordozzuk mi magunk. A helytELENSÉG, továbbá: képtELENSÉG, becstELENSÉG, szívtELENSÉG, ezek mind ELLENSÉGei az embernek.

 

A TÖK-ÉLETES összetett szó. A cselekvést jelentő régies ták, ték, tik, tok, tök, tuk gyökök, és ilyen vagy fordított alakban beépülnek: a tákol, játék (jó, kellemes munka – jó ték, játék), érték (magas minőségű termék), jótékony, kártékony, teker, köt, rostokol, tokány, kotol, tukmál stb. szavakba. A tököl szó nem feltétlenül útszéli értelmű, nemi szervre utaló. A tök gyökfordított alakja a köt. A tökéletes szó a cselekvés eredményét írja le: életes, életre való munka, oly munkaeredmény, amely tele van élettel. A tökéletlen ennek ellentéte, életrevalóságot nélkülöző (len – nél). A tökélEtEs esetében az E a minősítés, a T a tevékenység, teremtés jelhangja, összességében tök életes, azaz: tök jó. A tökélEtlen, élet nélküli, nem életrevaló, sőt van egy olyan kicsengése, hogy életlen, él nélküli, ami nem vág – tompa.

Az É a legmagasabb fekvésű magánhangzó. Az ÉS nyílás (rés) ahonnan fény áramlik. Térelválasztó, amely a dolgok titkát, nyitját takarja. Csak rajta átjutva ISmerhető, ESmérhető, ÖSmerhető, ÜSmerhető, ki a temérdek titok, amely nem mindenkié! Az és kötődés (szavak, mondatok közt). Az s hang a súly szó kulcshangja. A T tett, teremt, lét, történet, múlt. Az ISmeret az E-n nyugszik, még inkább a TE-n (Teremtő Erőn), TEN, ami hatalom.

Rejtvényszerűen is leírható:

IS     

TE   

Azaz, a titkok nyitja az ISmeret, tudás, a TEN nyugszik, ez ISTEN. A TEN végtelen Teremtő Erő, ŐSERŐ birtokosa. A TEN – NET jelentése: víz, azaz VAN, és Isten a VAN NÉVen néVEN mutatta be magát az embernek. Hatalma végére mehetetlen, mint a TENger.

A Teremtő Erő birtokolja, így ő nyitja ki a titkokra rálátás rÉSét, csak annyit enged láttatni az ember számára, amennyit ő akar.

Az istenTElen a TEtTEivel a végTElenből a TE-hez való kötődéstől fosztja meg magát. De ugyanígy az emberTElen, jellemTElen, becsTElen is.

 

A magánhangzók egy adott értelmű szóba, eltérő színezetet vihetnek be. A hangzók cserélésével a kifejezés mélységében más árnyalatot, tágabb értelmet kap. A nyelv szószerkesztő vázrendszere ezt azért teszi lehetővé, hogy több vetületét is feltárja az adott szónak.

Erre egy példa az ISMERET szó.

Tájszólási alakjai: Ismeret, Üsmeret, Ösmeret, Esméret, mind ugyanazt fejezik ki, ám mégis van egy árnyalatnyi különbség köztük.

Az IS- a folytonos újrázást, az ISmétlés fontosságát.

Az ÜS– az elmélyedést (llyed) az ÜSt is mélység (űr fogalomkör).

Az ÖS– az átfogó teljességet (körös), az ŐSöktől örökölt tapasztalat fontosságát.

Az ESméret a teljESséghez való ESméglő, MÉRhető hozzáadás halvány árnyalatát tükrözi.

A tájszólás, a tájnyelv őrzi a nyelv igazi ízét, és bölcsességének mélységeit. Oktatni kellene már alapszinten, de az Akadémia – még ha tagadja is – a teljes elsorvasztásában érdekelt.

Az E hang szerepe – fennebb volt szó róla – a hetes fogalmi körében is társul a legmagasabb fekvésű magánhangzóval, az é hanggal: hét. A hét szóösszetételekben – beépült –het– gyökként – arra utal, ami messze van tőlünk, vagyis elérhetetlen vagy felérhetetlen, vagy adott esetben elérhető, felérhető.

 

Mérlegelés: mérhető vagy mérhetetlen. A mérték oly szint, akár a magasugró léce, amelyhez föl kell emelkedni, és csak úgy érjük, nyerjük el a célként kitűzött mértéket, amely lehet értelmi magasság, érthető vagy érthetetlen, ez képEsség (E függvény) kérdése. Az É égi magasság. Az értelem ér gyöke arra utal, hogy a magasan levő értékhez felérni, növekedni, nyúlni, nyújtózni kell, erőt kifejteni. Az értelem oly ékes érték elem, amely az elme tartozéka, szellemi terjeszkedésre, bővülésre, nyújtózásra való képEsség, hogy fölérjen a nagyon magasan levő ékes értékekig. Ez esetben fölérhet, elérhetővé válik az addig elérhetetlennek tűnő, kutatott, magasan levő elem.

Az É az ék. Az ék akkor szép, ha ép, és épp ott ékeskedik, ahol valamilyen szépség ékességét emeli ki.

Az ék eszköz, hatékony, erőt kifejtő, ahol be kell hatolni valahová. A szép nőt ékítő ék, a férfi szívébe hatoló.

A szerszámként használt műszaki ék hatékony, fizikailag hatol be a kijelölt helyre.

A hetes jelölhet távoléti állapotot, mivel mindig a messzeségre mutat. Emlékszünk, az a valami, amely oly nagy messzeségben levő, mint a mesében a hetedhét ország.

Esetleg a figyelemfelhívások sokaságát: hetvenhétszer szóltam.

A temérdek sokat: hétszázhetvenhétezer-hétszázhetvenhét darab.

A megtehetetlen, elvégezhetetlen, kivitelezhetetlen stb. azt jelenti, hogy a feladat meghaladja az alany hatékonyságát, erejét, képességét. A képEsség, tökéletEsség, fejlettség szempontjából valaki lehet képtelen, tökéletlen, fejletlen, de ráhatással képezhető, tökéletesíthető, fejleszthető, ami azt jelenti, hogy hetes léptékkel távolítható a képtelen, tökéletlen, fejletlen állapottól. Ha viszont képezhetetlen, tökéletesíthetetlen, fejleszthetetlen, akkor nincs ereje a ráhatásnak, nagyon távol áll, meg sem közelíti, vagy soha nem is ér el a végkifejletig, azaz végére mehetetlen a ráhatási folyamat – oktathatatlan, a tanítás nem fejt ki hatást.

Itt már ismételten egy másik számmal, a hatossal találkozunk. Erről az A hangnál.

A fenti bontásból részben megismerhető: az E hangnak az összes többi magánhangzó közül kiEmElkEdő rendkívüli jelentése, jelentősége, fontossága van az emberrel kapcsolatos kifejezésekben.

 

  • Más hangok „társaságában”

Az eb szó: e bolond eszik bomolva, habzsolva, közben az udvaron lebzsel. Ebül jött vagyonnak ebül kell vesznie. A becstelenségre utal.

Az éber szó é hangja a magas figyelmi készség. A be gyök a becs, becses dolgokra való figyelés. A béke, békesség összetett szavak, de ez alakban az állapot ékességét dicsérik. A béke két fél kapcsolatának éke, s bár a szó kialakulása más eredetű, ez is benne foglaltatik.

A c hanggal előtte címkéző: a cécó felhajtás, s ezt a két c hang közé ékelve emeli ki. A cecc! (cicc), macskariasztó. A cenk, da szavakban n és d hangok társulnak, és ez nőre utaló. A cenk szóban az nk kötött mássalhangzó-páros meghatározó jelzőként áll a tisztességes életútról levált erkölcsi bénaságot jelölve, akár a fizikai: tönk, csonk, rönk szavakban. Az enk, En k, az E vonatkozás kárhozata. A nk párosnak van kellemes jelentés értelme a cinka, cinke szavakban.

A c hang társaságában kellemetlen hangulatra is utaló: ecet, kecmereg, kecetel (folyamatosan koccanó hangot ad). A rece erő behatása által végzett eredményt ír le, és itt a c játékos hatása érződik, lásd: recefice. A kacér, cérna (c hatás) valami finom, akár játékra, elérhető értékes jóra utaló. A cérna kettőt összeölt, az rn páros a rna szóban is kettőt jelez (pár). A kacér árnyékvetülete a cicerézés.

Az ellentmondó d hang kettőssége hatással van: kerekded, édes, ledér, kedves, éden, védenc. Az érem másik oldalán: de, dermed. A dermed szóban az rm páros tengelyhangzó. Az r a legerősebb, az m (mol, málé) egyik leglágyabb hang. Az rm párosban, akár a d hangban is, oly erős ellentmondás van, hogy az e hangok nem tudják ellensúlyozni. Jelenlétével a szavakban is fele-fele arányban képvisel ellentétes értelmet. Például lárma – mormol.

A dereng – világosodik, mintha a lélek is belereng, a dér el-, előtűnő fehér. Az ng végcsengő, megvalósulás. Ilyen a hang, reng stb.

Az f hang, erős feszes (forte) jelenségek leírója. A fe ősgyök értelme bővítményeitől függ. Lehet: fedd, fegyelem (d hatás), fehér (a h könnyeddé teszi), fejt (j, jó), fekete, fekély (sötét), fék (erős hatású akadályozó ék, k hatás), feleség, félelem, fél (életre kihatók, el hatás), fenség (En nyugvó). A fertő (erősen ártó, r hatás), fess, festék (kellemesen mutatós, s hatás), feszes (szíjas). A fejsze, fejtő (f) szekervel erővel apró (ce) szakaszokra szedik, szelik (sz).

A h hang mélységből jövő: éh, henger, hely (űrhatás), hecc (lélekre ható ciki), fehér (felhő színe, felszálló, könnyű), méh, here (űr, őserő, eredet), hév (hő), a v lendület (vita, vitalitás – életrevalóság)

A j hang a jókedv felkiáltó hangja: jééé (ujjongás), ez lehet egy jel, ha viszont az e hang van elől, akkor ej, mely lehet indulatszó: ejnye! Az itt jelen levő nye gyök nem feltétlenül rossz. A ló nyerítése lehet öröm jele, de a nyer, kenyér sem kedvezőtlen értelmű. Az ej az ejtés gyöke. Bővítmények esetén szintén a társult hangok „szólnak” bele a végső értelem kialakulásába. A tej ej de jó kifejtett fejér folyadék. Az f az erő (forte), a t hang a tett. Különben az emlő a tej forrása. A már említett irányjelölő szerepéből jön a le ősgyökből a lejt, mely szintén ejtés, de lágyabb. Ezt az l hang érzékelteti.

Az e és m hangoknak jelentős szerepük van a nőiség kihangsúlyozásában. A mell, emlő, emesség (terhesség) emelése, emetés (szoptatás), ezek mind kellemes érzést keltők. Innen az Emese, Emőke nevek. Régiesen a női mellet mejnek mondták, így a szóban benne volt a tejre utaló ej gyök.

Az ember szóban az em a nőt jelenti. Az ember a legkiemelkedőbb az összes földi lények közül. A nemzet szóban is a re utal (ne, né, nő), a z hang az ehhezződő érzelmet jelenti a szóban. Az em gyök az érzelem leglyebb kifejezője.

A nők inkább őrzik az emlékeket. Az émik régiesen ébred. Felrémlik – ébred az emlékezet. Az emlék szóban a lék gyök az elmúltakra való rálátás megnyíló rése, léke, ablaka. Az em gyök az idegen nyelvi, jelentésű szavakban is megjelenik. Femme, femeie, femina, damen woman, emakumea stb.

A sokasítás meg szava a magból jön, de a szem többes számú alakjába – szemek – is beépült. Jelen van a gyermek szóban is, ahol szintén a mag, meg értelmét hordozza.

A birtokos eset egyes szám első személyben enyém, részes esetben részemre, nekem, helyhatározói esetben bennem, belőlem, tőlem.

A tagadás nem szava szintén egyes szám első személyre, a menőre, emberre szabott, és a menés lehetőségének tagadása.

Az n hang szerepe az indul, nógat, noszogat, na, no, unszol stb. szavakban serkentő szerepű. A nem, ne esetében ennek szöges ellentéte. És ez a világ nagyon sok nyelvében.

A p hanggal kis dolgokat (por), vizet (pü), ponthelyzetet (kép) jelölő szavakban társul. Például: A víz elapad, a föld eped, és reped. Az epe is folyadékkal kapcsolatos. Az eper lepergő szemei. Szép a kép ha ép. A p itt pont, melyre tekintenek, az é érték. Az érték emelt mérték szerint készült minőségi munka (ták, ték) eredménye. A perc, perec kerek. A gyepen lágy, puha a lépés. A pehely, pihe szóban a h hang a lehelet könnyedsége. A pete, kis pont, sejt, a t hang további történést sejtet. És még: penész, pemete, gép, pele, per, repes, seper, telep, terep, tép, perem stb.

Az r hanggal együtt erőt, mozgást feltételező – repes. Az r hanggal való viszonyát azért érdemes boncolni, mivel az r hanggal együtt mutatkozik meg legjobban az e hangnak erőt megjelenítő szerepe.

A remél – a megoldás világosságára remegőn, de mégis lelkierővel várakozó élni akarás, életvágy. Az em az érzelem omló lágysága.

Az ér eredet. A rezzen z hangja valamilyen érzelem. (Rezzen a bokor – Petőfi)

Az erő néha gyengül. A nyelvnek van eszköze a megjelenítésére. Ezek a lágy mássalhangzók, melyek enyhítenek a merevségen.

Például ernyed. Hasonló a szárhoz, amely merev, de az ny hanggal szárny, és mint ilyen, lehet hajlékony. A szárny/ék megtöri a nap erejét, árnyat nyújt, mely enyhíti a hőt. A már említett enyhe szó a renyhe esetében erőt megtörő, a lágy ny, és a lehelet h hangjával.

A seper a repes fordított alakja, a se-, -es, mindkettő állandó ismétlődő, esméglő mozdulatok sorozata.

A serken szó az erjedéssel, gerjedéssel (erő) kapcsolatos, és tulajdonképpen szorzatokkal növekvő. Hasonló a gyermek, mely gerjedő, serkenő mag, majd serdülő, hatványozódó (szer) növekedéssel. A lágy kezdőhang a gyarló (gyerlő) kicsinységet szemlélteti.

Az ész é hangja a magasság, az sz hang az érett állapot. Az esztendő az évek sorának észérlelő munkájáról szól. A szél is szárít, vagyis érlel. Az évek észéretté avatnak, esztendenek. Az ősz érleli a gyümölcsöt, ami érett aszalódott, száraz, a cséplésre érett gabona asztagban áll. Asszonnyá érett – mondják. Itt a lány házasságra érési folyamatának végét jelöli az sz hang. A kész lesz az érési folyamat végének ígérete, a rossz, az elrontott, elromlott, túlérett vég bejelentése.

Az étek evésre készített, tákolt táplálék, ami lehet tokány is. Az etetés is tett. A tettetés is (erős t hatás).

A rettenet esetében az r hang a kulcs, de valamilyen történet kapcsán (tör, ter-ret, erős r és t hatás).

Zene, a z hanggal (rezzenet) társulva érzelmi töltete van. A zene szóban jelen van az érzelem, és a (ne). Zeng az ének. Ené, az első nő neve – zeng Enének. Az ének szó nagyon fontos kifejezés, hiszen a zene, ének az élet megszépítői. Az é hang a magasban szárnyalást is jelenti. Bontva: én tőlem, neked, ne, kedűel fogadd, ne, kedves, ne vess el. Lám, a ne, nő is benne foglaltatik.

A zs hang a zsendül, zsenge szavakban e hatásra kellemes kifejezés, mert a többi zs hang által uralt szavunk mind kellemetlen fogalmakat takarnak (házsártos, zsörtös, gúzs, zsarol, kapzsi, zsarnok, zsugori, zsivány, uzsorás stb.).

Lehetne folytatni az e, é hangok többi hanggal való kapcsolatait, együtthangzás viszonylatában árnyalódó értelmét rengeteg más szóban. Az ősnyelv egyetlen hangja is oly temérdek titkot rejt, melyeket egy életen át kutatva sem tudunk mind feltárni.

 

  • Az egyensúly nyelve

Már Bolyai János felfedezte és kutatta a magyar nyelv és a matematika szoros párhuzamát.

Az anyagi világ, a világegyetem, és minden, ami anyag, csak úgy maradhat fenn, ha képletes és valós egyensúlyát megőrzi. Minden, ami létezik, egyensúlyra törekszik.

A matematika alapja a szám vagy anyagmennyiség (mate) olyan mozgatása (matika), hogy az = (egyenlőség) jel két oldalán létrejöjjön a tömeg (szám, anyag) EGYENSÚLYA, EGYENLEGE.

A nyelvben is érvényesül ez a jellemző.

Teller Ede mondta: „… ha én nem Ady Endre nyelvén tanulok gondolkodni, akkor belőlem egy közepesnél alig jobb fizikatanár lett volna.” Teller tudta, mit beszél, mert ismerte anyanyelve nyelvszerkezeti felépítésének alapjellemzőit, amely valóban csak a magyar nyelv sajátja. Teller fizikus volt, és így jártas a matematikában. Ráérzett olyan dolgokra, amire más nem. Kitűnően forgott az elméje a kiszámítások végzésekor az anyagok mate alapelemei (atom, molekula) tömeg-egyensúlyi helyzetének szervezésében, az egyensúly megőrzése, vagy – mozgatás matika által – ide-oda billentése érdekében.

Ezen múlt a siker vagy sikertelenség! Játékos könnyedséggel képes volt kiszámítani: mit tesz az atom, ha így vagy úgy helyezi el az = egyik vagy másik oldalán, mivel ő az EGYENSÚLY nyelvét beszélte. Így válhatott nemcsak fizikatanárrá, hanem tudós felfedezővé.

Az emberi agy két féltekés.

A jobboldali a lángoló, a művészetekkel – kép, zene, vidámság, jókedv, szépérzék – kapcsolatos tevékenység irányítója.

A baloldali ridegebb, a prózagyakorlat, anyag, számolás – központja.

A magyar észjárás a két félteke egyensúlyban működésének megőrzésére törekszik.

A magyar nyelvben minden hangnak sajátos szerepe van. Minden mással- és magánhangzó értelme magyarázható, és szerepe a szavak értelmének kialakításában felismerhető.

A magyar nyelvben az E és É hangzók vannak túlsúlyban. E hangok biztosítják a nyelvszerkezeti váz EGYENSÚLYa megőrzésének nyomán az emberi agy két féltekéjének EGYENSÚLYban működését. Aki ezt a nyelvet beszéli, könnyebben, szinte játszi könnyedséggel válik zseniális alkotások szerzőjévé. Ezzel nem azt mondjuk, hogy mindem magyar zseni, de birtokolja az alapfeltételi eszközt, és ha tehetség szikrája érinti, felgyullad benne.

A magyar nyelv szóalkotásaiban az összes nyelvek közül a leginkább EGYENSÚLYRA törekvő. E jellemzője bizonyítja nyelvszerkezeti felépítésének tudatos tervezését.

 

E nyelvet az ember teremtője tervezte, alkotta és helyezte el az emberi örökítő sejtekbe utódaira átörökíthetően. Ezért mondható, hogy tökéletes nyelv. A nyelvújításig őrizte eredeti szerkezeti vázfelépítését. A mai magyar nyelv már némileg megrontott változat, de még mindig bírja a szerkezeti váz alapjellemzőit. Az utódnyelvek által utánozhatatlan, mivel azok e nyelv jellemzőit csak részekben birtokolják. Egyiknél ez, a másiknál az, harmadiknál amaz a fő jellemző. Többnyire más-más alaphangzókra épülő nyelvek. Egyikben sem oly fontos, és nem is magyarázható az E, É hangok értelemhordozó szerepe, mint a magyar nyelvben, amelyben e hangok ily szerepe alapvető nyelvi jellemző.

Az iskolákban a hivatásos akadémiai nyelvészet által tantervbe iktatott hivatalos grammatikát oktatják, amely tagadja a beszédhangok, gyökök értelemhordozó szerepét. A szavakat a latin-germán grammatika szerint elemzik. Akinek ez jobban illeszkedik a nézőpontjához, akkor inkább azt fogadjanak el. De akkor nyugodjon bele, hogy az ők dogmáik szerint a magyar szavak 95%-a idegen eredetű.

A magyar szavak ősisége, ősnyelvi eredete csak a gyöknyelvészeti elemzés eszközeivel mutatható ki.

Sokan nem értik, de a gyökelemzésnél azt kell nézni, hogy a gyökök, hangcsoportok, mint szóépítő nyelvelemek, külön-külön mit visznek be a szóba. Mert a szó azt a mondandót hordozza, amit a szóalkotó elemek bevisznek, beilleszkedve, egy szóvá kovácsolódva, összesítik, s kivetítik a közlendőt.