Az E hang, mint mély értelmű fogalmi tényező!   Mély értelmű hangként, az E hang az Erő, az ŐSEGY hatékony Erejének kifejezője a nyElvben! Erő, Emberség, Erény, Erkölcs, Egység, Elvek, fogalmak kifejezéseinek meghatározó kulcshangja. E szempontot véve, vannak E-s valamint E-tlen kifejezéseink.

FELESÉG – A felEség szó is Es. Ez nem az a fél, amely az egész megtörése nyomán előálló elem (lásd alább). Ez olyan FÉL, amely az egy, az egész építő alkotó része. Nem az egytől elváló fél, hanem az egyet alkotó összeillő felek egyike. Ez az állapot Es, tiszteletteljEs, azaz tiszta élettel teljes, és az ég által is elfogadott E vonatkozású, minthogy a tisztEsség is Es, tisztEs égiEs. Egyszerűbben: tisztEsségEs. A szerelmesek EgyEtlenEm megszólításában a másik fél fontosságát emeli ki, s jelzi, hogy mind az Egy, mind az Em(ber) E-tlen Egyedül, s hogy így számára nem célravezető az élet, hogy társ kell ahhoz, hogy betöltse szerepét a Földön. Vagyis: te Egy Etlen vagy nélkülEm.

Az eredeti elgondolás szerint az igazi házasságban a két FÉL egyike a FÉLfi, a másik a FELeség. Ketten EGY test, egy EM-BER: EM = nő, BER = férfi. Mindkét FÉLnek jól körülhatárolt FELelőssége volt. A FÉLfi előteremtette, a FELESÉG elkészítette a család ELESÉGét.

Az E nélküliség, Etlen-ség Mi történik az EGYénnel is, ha Etlen-né válik? Ha Etlen-né válik, már nem az E-n nyugvó súllyal bír, akkor súlypontját veszítve könnyen billen, elfordul az ŐSEGY-en nyugvó állapotról. Ha az E elkülönül, fél lesz, félremegy, átkerül a GY másik oldalára (gye), és az ellentmondó d hang mellé társul – dE – már nem egyEnes, hanem ferdE lesz, szembehelyezkedő az ŐSEGY-gyel. A ferde az egyenestől eltérő irányú. Az RD páros a ferde, herdál, horda, korda, mord, ordas, ordít, ördög, zárda, zord szavakban nem kellemes sugallatú.  
E félségi állapothoz kötődő kifejezés, a félelem. Az addigi egészséges lelki EGYség félbetörik, az E helyén egy másik elem jelenik meg, amely már nem egész, hanem fél: félelem. E szót nem lehet Etlenné tenni – nincs félelmEtlen, félelemTElen szavunk –, ez maga az Etlenség félelMETes (elmetszett) állapota, azaz az ŐSEGYtől, Istentől elszakadt, Etlenné vált E/GYén(ge) elme TÖMör (met – möt) riadalma. Az Etlenné vált k-Egy elem helyét átveszi a fél elem.