Meglehet túl merésznek tűnik az alább szöveg, de elgondolkodtató.  
Az a nép, amely évezredeken át megőrizte az ősnyelvet, az ősmag-nyelvet, az ősmag(yar)-nyelvet, soha nem volt nomád! Ennek a békés munkás népnek története sehol nincs megírva, csak beszélt nyelvében van elrejtve néhol, annak szavai, kifejezései közé egy-egy szó, amely utal eseményekre, történésekre.

A vándorló népek nem mentesek a keveredéstől. A vándorló népek nyelve menthetetlenül átvesz az érintett népek nyelvéből szavakat, amelyek némileg módosulva az átvevő nyelv hangzástörvényei szerint, állandósulnak abban.  

Hogyan történt mégis, hogy e nyelv tisztán megmaradt – nagy titok!  
Az összezavarodás után kialakuló nyelvek minden szóelemüket, szavukat az eredeti ősnyelvből kapták, de módosulva, fordulva, áttördelve. 
Ezekre a fordulatos, áttördelt módosulatokra bizonyítékok halmaza állna a nyelvkutatók rendelkezésére, de senki nem veszi a fáradtságot ennek vizsgálatára. A hivatalos nyelvtörténész szakma soha „nem süllyed le, nem vetemedik” ekkora eretnekségre. Ugyanis ebben a velejéig pénzérdekeltségű világban az állami zsoldban álló bérnyelvészet csak azt kutatja szőrmentén, amit fizetnek. A másik ok a nyugati nyelvészet önteltsége, amely nem akar ismerni ősibb nyelvet, mint a sajátja. A gőg és pénz oltárán így feláldozzák a való igazságot.  
Ám mégis él az ősi nyelv, és az úgy maradt fenn, hogy az eredeti nyelvet megőrző nép sosem vegyült más népekkel, nyelvéhez nem kért kifejezéseket, mert mindenre több szava is volt. Semmilyen nyelv szavai nem tudtak volna szervesen beépülni az eredeti nyelvbe, amint ma sem. Ezért írhatta Sir John Bowring a következőket róla: „A magyar nyelv messze áll magában. Egész sajátos módon fejlődött és szerkezete olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb most élő európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődő nyelv, melyben ésszerűség és számtan van, sőt hajlékonyságával és alakíthatóságával erős a hangzatokban. Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberi történelem korszakát tünteti fel. Ki lehet mutatni az eredetét, kivehetők, szétválaszthatók benne az idegen rétegek, melyek a különböző népekkel való érintkezés során rávakolódtak. Ezzel szemben a, magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, melyen az idő viharai karcolást sem ejtenek. Nem az idők változásától függő naptár. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem üzletel, nem ad és nem vesz senkitől! Ez a nyelv a nemzeti felsőbbrendűségnek, szellemi függetlenségnek legrégibb, legdicsőbb műemléke.”  
Az ősnyelv alkotója –, aki okkal zavarta össze a nyelveket a nagy torony építésekor – vigyázott az eredeti ősnyelv szerkezeti felépítésének megőrzésére, és azt a népet is vigyázta, amely hordozta e nyelvet. A nyelvet megőrző nép nem a harcias Nimród ágán indult, hanem Jáfet – MAGóg ágán. E nép nem volt kalandvágyó, nem kóborolt, sosem volt történelmet alakító tényező, hanem csendben, letelepedett, helyt ülő, mondhatjuk: székes, munkás életet élő népként nem harcolt, csak akkor, ha védekeznie kellett. Nem támadott, nem rabolt, nem igázott le, nem használt ki másokat becstelen nyerészkedéssel, hanem szorgalmasan dolgozott.  
Ezt a népet beszélt nyelve késztette a helyhez kötött, békés, megfontolt termelőmunkára, a saját soraiban élők egymás közti kölcsönös segítségnyújtásra. Ez a nép mindent tudott a földművelésről, állattenyésztésről, gyümölcstermesztésről, a füvek gyógyerejéről, főzésről, sütésről, fonásról, szövésről. Mindent, mindent, ami a mindennapi életviteléhez szükséges volt, mivel az egynyelvűség idején ősei által szerzett tapasztalatokat szájról-szájra adva vagy írásjelei által rögzítve saját eredeti nyelvén megőrizte. Ugyanígy őrizte az ősi idők homályába visszanyúló mese, rege, mondavilágának kincseit. Őrizte zenei kincsét, népdalait, táncmozdulatait.  
Őrizte ruhaviseletének rá jellemző formáit, színeit, mintáit.  

Ennek a népnek szájról szájra adott hagyományaiból tudható meg az Özönvíz előtti világ képe. Abban van szó az óriásokról, sárkányokról (bukott angyalok), azok hatalmas, de bűnös tetteiről, építményeikről, amelyek mind, mind valóság volt. Ezekben a történetekben meg lehet húzni a határt a valóság és a népi képzeletvilág azt beszínező szövegei közt.  

Az emberiség bölcsőjéből, a folyók közti termékeny mezőkről, a Mezopotámia néven ismert helyről jöttek a Jóföldre, amelynek JÓPORA, JÓROPA, EUROPA nevet adták. Minden hegynek, víznek ők adtak nevet, miközben belakták ezt a földet. A Kárpát tenger lecsapolódása után itt találtak maguknak védett helyet. Nyugat felől jöttek ide a Duna mentén, ismerték a Dunát, de a Kárpát tenger vizét leeresztő csatornát Ereszter, Eszter, Iszter néven nevezték, ameddig a vízleeresztő szerepe tartott. A ma már hegyeknek számító oldalakon kezdtek gazdálkodni, ahol a lassan visszahúzódó víz nyomán teraszok képződtek, s ezeken az üledékkel gazdagított termőtalajon indult a kertészkedés. Később lassan leereszkedtek a víz nyomán az alacsonyabb fennsíkokra. Végül a tavakkal tarkított gyönyörű alföldi vidéken igazi kertgazdálkodásba kezdtek. A Hortobágy a jól termő talaja nyomán kapta a kertművelésre utaló nevét.  

A Kárpát medencében nem élt más nyelvű nép, azok később szivárogtak be, megkívánván a jólétet. Csak az ősnyelvet beszélő nép élt, székelt itt, átvészelvén a keletről jövők hullámait, akik némileg hasonló nyelvet beszéltek, és így viszonylag könnyen megértették egymást, de saját nyelvüket, mint helyben élő nép nem engedték befolyásolni az idegenek által. A székes nép Kárpát medencében letelepedése után még maradtak helyt ülő székes csoportok JÓROPA földjén elszórtan. Ezeknek nevükben ott van a SZéKre utaló hangpáros: baSZKok, gaSZKonok, SZKotok. Ezek egyikének nem volt vérében a vándorlás szeretete. csak kényszer hatása alatt mozdultak. Mindegyik rendkívüli szülőföld szeretetéről, elmozdíthatatlanságáról ismert. Mindegyik őrizte ősi hagyományait, viszont összekeveredtek más népekkel, s így nyelvük idővel kevert nyelvvé vált. Nevükben rejlik fő jellemzőjük. A baszkok bevackolódott fészkelő nép, nem adja helyét és tisztes ősiségét. A gaszkonok is bevegyíthetetlenek a körülöttük élők közé. GASZ – SZAG – SZAK – SZÉK 
És jobban ismerik a főzési illatokat, ízeket, mint a franciák. A szkot (skót) nép kiszámított életvitelű. A székely szóhasználatban még a múlt század elején is közhasználatban volt a szokotál szó. Ez azt jelenti, hogy gondolkozik, teszi-veszi az eszét, töpreng, hogyan lehetne jobban, gazdaságosabban, ésszerűbben, olcsóbban megoldani valamit. Szokotál, szkotál, a szkot, azaz a skót. Ez letagadhatatlan. Az etruszkok már a Kárpát medencei szaporodás kirajzása. Innen költöztek délre az ITAL-közre, a víz övezte földre, ITALIÁba, ahová magukkal vitték az ősidők óta működő, jól megszervezett társadalmi szervezeti rendszerüket, amelyre később ráépült a római államiság.  
A felsorolt népek a körülöttük élők hatására elveszítették ősi nyelvüket. Csak a Kárpát medencei réteg őrizte meg azt. A Kárpát medencei nép nem tömörült államalakulatba, mégis jól megszervezett közösségként élt. Ez a székes nép lakta be az egész medencét Erdőelve keleti csücskétől egészen a nyugati Bőség síkságáig. Ősi várainak titkát senki nem kutatja, félnek felfedezni feledésbe merült történelmét.  
Az ősnyelvet megőrző nép nem egy és ugyanaz az Árpáddal bejött csoporttal, de valami kötődés volt köztük, hiszen mégis barátként fogadta Árpádot és hadait azok bejövetelekor, és olyan szerződést kötöttek, amelyet soha nem szegett meg egyik fél sem a Habsburgok koráig. Árpád harcosai itt kaptak asszonyokat maguknak, és azok az anyák saját nyelvüket adták férjeiknek, gyermekeiknek. Ők az ország középső részen telepedtek meg. A peremeken az ősnyelvet őrző székes nép vigyázta a határokat. Árpád államot alapított, és annak védelmét vállalta a vele érkezett katonanéppel, amelyhez a székes nép határokat védő fegyveresei is csatlakoztak. Együtt védték közös hazájukat és a föld népét, amely a világ legjobb földművelője volt.  
Lehetne kutatni ezt a különös összefonódást, de ma nincs erre felső állami akarat, mivel a hatalomféltés, a meggazdagodási vágy, az élvezetek fenékig kiélése elnyom minden józan gondolatot.  
Lehetne kutatni az ősnyelv fennmaradásának titkát is! ——————————————————————————-
Alul feleletként írtam ezt, de beteszem ide is lábjegyzetként:  
Az, hogy a Kárpát medence első népe, abból igazolható, hogy a Vaskapun leereszkedő víz által vájt medert magyarul nevezték ISZTER, ESZTER, ERESZTER, azaz vízleERESZTŐ csatornának. Mivel a folyó addigi felső szakasza szintén magyar nyelven kapta a DUNA nevet –, amelynek csak magyarul van minden oldalról megmagyarázható neve – így érthető a vízmenti termőföldkereső terjeszkedés nyugat – keleti iránya. Tehát a nyelvet megőrző nép nem Ázsia síkságairól érkezett a medencébe, hanem egy tömbben élt a többi SZéKes néppel, akiktől ekkor elvált, és más megmunkálható földeket keresett. A többi nagyobb nyugati folyó nevében levő NA – vízre utaló – gyök bizonyíték, hogy ugyanaz a nép adott nevet azoknak is: SzajNA, MajNA, RajNA (RóNA), DuNA.