BEJGLI – Mákos, diós tekercs [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német] A történelmi leírások szerint a germánok, majd németek nem meghitt családi életet élő nép volt, hiszen még szavuk sem volt a család intézményének megnevezésére.

Ezt a rómaiaktól vették át a latin nyelvből (Familie). Törzsi együttélésben felváltva használták egymást a különböző nemek. A gyermekek a törzs tulajdona voltak. Ármánykodó, haragra gerjedő (germán), kevés beszédű (néma, német) nép volt. Nem lévén meghitt családi kötelékben élő nép, nem elhihető, hogy meghitt családias hangulatot árasztó és bensőséges ünnep velejárójaként készülő különböző sütemények eredete német volna, így nem német eredetű a mákos és diós kalács és a neve sem. Amint nem német a kifli, a zsemle, a pék és más szavak eredete, úgy a BEJGLI név sem. De nem csak a név, a kalács is átvett sütőipari termék. A német konyha csak műszakilag híres. Persze, mára tartalmilag is sokat fejlődött, átvett egyes termékeket, hiszen vitathatatlan a német nép tanulékonysága, gyakorlatiassága. A szavakban a kötött mássalhangzó-párosok és a kötött magánhangzó-párosok szerepe az eredet megállapításban olyanok, mint a jelzőkövek az útmentén. A BEJGLI szóban mindkettőből van. A kötött magánhangzó-páros: EI. Ebből az I, bár J-vel írják, IJ-nek hangzik – E(i)J – és ez a meghatározó! Az EI páros mindig EJ hangzású, és írásmódja így rögzült, de mindig-mindig erőteljes érzelmi megnyilvánulás! Milyen a mákos, diós? EJ de Jó! A bejGLi kötött mássalhangzó-párosa: GL. A GL páros az ellentmondásos G hang és a lágy, lenge, dalolható L hang párosa. Ez is magyar szóeredetet igazoló. A G hang végletek kifejezésére alkalmas, némely szavakban lehet erős kötődés jelölője: gát, ragad, rögzít stb. Máshol ennek szöges ellentéte: könnyedén gördülő golyó, gömb, guriga stb. Ez a szélsőségek megjelenítésére való tulajdonsága révén könnyen „belerángatja a könnyű l hangot mindenbe. Ezért van, hogy a GL páros furcsa ellentmondásos értelmű szavak tengelye. De ezek között vannak, amelyek könnyű, laza kötődést leírók: boglárka, foglaló, ideiglenes, nyegle, rigli, szagló, tagló, tégla, vonagló stb. A kötött mássalhangzó-páros tulajdonképpen alvógyök a szóban. Ilyen a GL is. Ha kibontjuk, beszélni kezd. A GL páros, G.L – L.G gyök hangjaival alkotható az ünnepre utaló GáLa, vagy a magas fokozati szintet jelölő LeG, a fényűzési minőséget jelentő eLeGáns, a követendő példaként emlegetett LeGenda stb.  

A G.L – L.G gyök hangjai válthatók, mint minden hang is, hiszen a rokonhangok átvehetik, árnyalhatják a mondanivalót. Az L az R-el. Így a GL > GR a  GöR gyök jön létre, amely a GÖRdül szótöve. Az EJ de jó bEJ-GLi féle kalács GÖRdítve áll össze. A G hang a K hanggal, így a K.R gyök alakul ki, amely azt mutatja, hogy KeResztmetszete KöRalakú. 

Ha a K.L gyökből indulunk: KaLács. De lehetett beívelő, hajlított, tepsibe, tálba beillő, beiglő kalács, amelyben benne foGLaltatik a finom töltet. A szó elemei az ősmag(yar)-nyelvből valók. A beugli, bejgli a német nyelv hangzástörvényei szerint módosult. Honnan, mikor eredt, nem az én feladatom megállapítani, de a nyelvi szóalakról a fenti következtetést lehet levonni. A kalács később visszatért a magyar konyhába is. Sorsa hasonló a paprikához, amely valaha megvolt az ősmagyar konyhán, majd kimaradt. De amikor újra rátalált, egy csapásra visszahódította a magyar konyhát. A BEJGLIt taGoLva, azaz darabokra szabdalva kínálják fel ünnepi (GáLa) alkalmakkor. Rendkívül mutatós (eLeGáns), finom (LeG) sütemény, főleg a belefoGLalt édes töltetért. Székelyföldön a neve: mákos és, diós kalács.