BETŰ – Valamely beszédhang írott vagy nyomtatott jele, képe. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: török] A BETŰ B.T – T.B gyök: BeT – TeB (b > v: vet). Ismert a BETŰ-VETés kifejezés, amely a BETŰk papírra VETése, TEVése. Más a rovás és más a BETŰ, és mégis ugyanaz. Magyar nyelvterületen, a kora középkori Magyar Királyságban nem írtak magyarul, csak latinul. Így az írásjeleknek nem volt magyar megnevezésük, csak latin (litera, nota). Magyar nyelvű írás többnyire csak varrottason jelent meg, amit szépen, igényes vonalvezetéssel BETŰztek a vászonba a varróTŰvel. Ilyenek a kalotaszegi falvak templomaiban, de talán még másutt is láthatók. „A kalotaszegi varrottasok motívumai ősi magyar írásjeleket rejtenek, melyek csak ebben a formában élhették túl a kereszténység csöppet sem zökkenőmentes felvételét.” (Idézet egy ismeretlen szerző leírásából. www.barangolo.com Felszegi pillanatkép, 2009-04-22, Túraleírás) Mire aztán már magyar nyelven is megjelentek papíron írások, az írásjelek megnevezése kialakult a vászonba BETŰzött ősi írásjelek rövidített alakjaként. Ez az egyik névadó jellemzője. A BETŰ megnevezés semmilyen szín alatt nem török. Annak szemléltetésére, hogy székelyül a berakást is BETŰnek nevezték, van egy történet, amely szemléltető hasonlattal szolgál. Szülőfalumban egy tehetős gazdánál többen szolgáltak, és a szolgáknak külön lakhelyük volt az udvar hátsó részében, ahol étkeztek is. Egy este a szolgálólány hátravitte a vacsorát, amelyhez túróspuliszka is tartozott. Az öregszolga, aki a csapat – úgymond – korelnöke volt, felvágta a felgöngyölített puliszkát, és úgy értékelte, hogy abba kevés túrót tettek a konyhán. Visszacsomagolta, és azt mondta a lánynak: – Vidd vissza, s mondd meg, hogy nincs benne elég BETŰ! A lány vitte is, s a szolgák a konyhaablakból lesték, amint az asszony rakta bele a kibontott puliszkába a túrót, miközben morgolódva mondta: – Me’ betű, me’ na, betű! Legyen benne elég betű! – s rakta lassan, mintha BETŰzte volna, ameddig teleTŰZTE. A CzF Szótár a BEÜTés jelenségét említi névadó hasonlatként. Erre a bottal ütésre van egy székely kifejezés: BÜTŰl. A BEÜTés, berovás bottal botolva ütve, BÜTÜlve.  A csintalan gyereknek is mondják: Ma elBÜTÜllek. BOTnak nevezik a fakalapácsot, BOTOlónak a nagy faverőt, amellyel tőkehasításkor a fejszére csapnak. Vagyis a BOTtal BÜTÜlt BÖTŰnél „találkozik” a BETŰ a ROVÁSsal. Székelyföldön vannak helységek, ahol az öregek még ma is BÖTÜnek, BÜTÜnek mondják a BETŰt, s künyünek a könyvet. De bárhogy vesszük, sem így, sem úgy nem török. Mivel a török nyelvekben is jelen van, így azt jelenti, hogy az egynyelvűség idején keletkezett kifejezés. Vagyis az akkori rovásBÖTŰk BEÜTése, BÜTÜlése régebbi lehet a BETŰzéseknél. A ROVOTT BÖTŰk megmaradtak, mivel azokat fába, kőbe BÜTÜlték vésték. A vászonba, szövetbe BETŰzött írásjelek idővel elkorhadtak, elvesztek. Bár a kalotaszegiek azt mutatják, hogy némely ilyen túlélte az idők viharait.