Bocsáss meg, hogy a múltkor ojan mocsokul beszéltem véled, ittam vót, értötted-e, s ojankor bolond az embör, az a kicsi esze es elmenyen, amit a szilvapálinka meghagyott. Osztán erőssen fel valék tüzülve, me, hogy azok a szótárszerkesztők essze-vissza hazudoznak mindenfélét a mü nyelvünkről.
Van ott Pestön egy vigyori vén ganyé gllaccfickó, amejik izé, aszongyák, hogy történelömkünyüt es írt, s abba azt írta az a mocsok hájfejű, hogy münk asszony s gyermökgyilkosságba leljük az örömünköt. S hogy száz esztendő kellet, míg a görbe lábunk kiegyenösödött, hogy osztán az eke szarvát megfogjuk. Képzöld el. A súj a pofáját a mocsok disznyónak! S ez a takony azt es írta, hogy mü minden szavunkot a szomszédoktól loptuk. Ezt má mondtam vót a múltkor es neköd. Hogy jő ehhöz ez a mocsok, hogy lopással gyanusiccson. Magából indul ki, me biztoson ő szokott lopni, s aszhiszi, hogy más es. Na, há osztán én esmen beléneztem abba az értelmetlenködő szótárba, értötted-e, s esmen felhergeltem magamot, mint a pulykakakas, ha boszoncsák. Gondoltam, végignezem a juhászatot. Me én szeretöm a juhokot, s hogy hallám, mit ír rólik. Má az elejin felboszontott. Azt írja: a bács, vagy ahogy ott írja, bacsó, szlovák szó. Tod-e, kik a szlovákok? A tótok. Amejiköknek jó dolgik vót, míg Magyarország egybe vót. Nem hitvány embörök, csak ganyé a vezetőség. Szóval én nem hittem el, hogy szlovák, me én ezt mán rég tuttam a paptól, hogy Csaba kirájfi neve bárányt jelönt, s afforditva bacs, bács. S hogy a bácsi es onné való, me azt az öreg, számadó juhásznak mondták. Há a román csobán es a magyarból való szó, értötted-e komám? Há mos mé tátottad úgy el a szájadot, na? Há ügyej, me bérepül a veréb. Nem hiszöd? Így van, ahogy mondom. A csobán nem román szó, hejába hápogsz. De a pakulár se. S még a monyator se. Várj kössem fel az álladot, me elejtöd. Ahogy tovébb lapozok, há ott van a berbécs. Arra es azt írja: román. Pedég a berbécsbe es benne van a becs, bécs, mint a bács, s annem román, há magyar. A ber pedég azt jelönti, hogy bak, me hogy berregni szokott. Azta tolvaját, há mások lopják töllünk, nem mü egyebünné. No, sosztán az esztena. De azt én se jól tuttam egésszen, me nem a házat jelönti, vaj azt es na, de a legölőt es. Az esztena a vészbe, a kiveszött ciher hejjin esztendőre lesz esztenalegölő. Osztán a juhász kajibáját es esztenának mongyuk mü, pedég annem eppeg úgy van, komám. A kajiba, kajiba, s a zesztena, esztena. Az esztenán alól megkaptam az esztrengát. Te tudod-e, hogy ammija? Lád-e, jó ha az embör olvas es vajeccer egy-egy cseppet, me egy kicsit kirühelődik a zagya. Nálunk ezt nem így híjják, há izé, kosár. Az ahova béhajcsák a juhokot fejni, komám. Azt írja, hogy az esztrenga román szó. Pedég nem a! Tod-e én meglestem a gyermökököt, hogy matólálnak a kamputyeróval, vaj nem a, há, magyarul ízé számittógép. Osztán a gyermök megmutatta neköm, hogy kell bémenni oda, ahol nem hazudnak, mind az a pesti glacfickó. Ott osztán megneztem, azt írja, hogy az esztrenga ízé, várj na, me … összterengő, de nem román szó, há tiszta magyar, értötted-e. Hazudnak ezök a mocskok, mind egy leszerelt őrmestör. Ez egy ketröc, ahonné a juh nem tud elmenni suhuva se, addig amég le nem aggya a tejet a fejőliknál. Úgy vannak, mind mü, eccer fizess ki mindent, osztán mehecc. Megmutatta a gyermök azt es, hogy kell bémenni Sanyi bának a honlapjára. Ott meg van írva az igazság, komám. Nem román az esztrenga, de még az orda se. Ezök a mekögő értelmetlen rekesztők azt es románnak írták. No, há így állunk, komám a lopott nyelvvel, a súj a körmit annak, amejik elírja hazudozva, hogy mü minden szavunkot loptuk. Kolumbán Sándor
A fent említett szavak magyarázata:
bacsó – Számadó juhász. [AMagy. Ért. Kéziszótár szerint: szlovák] Csakhogy e szónak kimutatták sokkal ősibb eredetét. A bács, a palóc nyelvjárásban: bacso, vezető pásztor, számadó, juhász (lásd: ba, bá – nagy). A szó olyannyira régi, hogy már a perzsa nyelvben is jelen volt, mint ősmag(yar)-nyelvi származék. Ebből ered a bárányka jelentésű Csaba név (románul juhász – cioban, kiejtve csobán) és a bácsi is. A név fordíthatósága annak magyar eredetét igazolja.
esztena – Juhok hegyi karámja. Hegyi juhász kunyhója. [AMagy. Ért. Kéziszótár szerint: román < ? szláv] Az esztena tulajdonképpen legelő. Az esz gyök itt a területi kiterjedés (terpesz, fesz). A letarolt erdő helyén, a vágottban alakulnak ki a vésznek nevezett területek. Az esztena szó a kivesztett aljnövényzet helyén esztendőre (eszten – időkiterjedés, idő fesztáv alatt) kialakuló legelő neve. Mind az esz gyöknek, mind az szt párosnak szerepe van a szó érthetővé tételében. Erdővesztén alakuló, annak helyén létrejövő legelő. A hegyvidéki ligetes erdő irtásával megfosztjuk a helyet a bokroktól, így cserjéktől, bokroktól megfosztott, lefosztott lesz, mely legelőnek kiváló. Ez az esztena. A szó ősmag(yar)-nyelvi eredetű. Bővebben a tanya címszónál.
esztrenga – Akol juhfejő rekesze. Esztena. [AMagy. Ért. Kéziszótár szerint: román] Előrebocsátom a CzF Szótárból: „A magyarból így lehetne elemezni: ösz-terengő, azaz korlátolt szűk hely, hová a juhokat öszveterengetik.” (Kiem. K. S.) Az esztena címszónál már említve volt: a letarolt fenyves erdő helyén, a vágottban alakulnak ki a vésznek nevezett területek. Továbbmenve, az szl páros kulcsa az oszlás, foszlás, nyeszlettség, szelés szavaknak. A láz Székelyföldön, lazított, ligetes erdőből kaszálóvá, legelővé alakított hely. Az esztrenga, esztronga (románul strungă) megértéséhez szintén a kötött mássalhangzó-párosokba rejtett értelmet kell kibontani. Az sztr két összeolvadt páros: szt és tr. Így együtt az istráng szóban rejlő korlátoltság értelmét adják. A juhok ott szorongnak bekerítve, tömörülve, s onnan nem menekülhetnek, csak miután leadták a tejet. Külön az szt, osztás, illesztés. A tr ez esetben a ketrec. A juhok osztottan, tehát egyenként érkeznek a ketrec fejőnyílásához, ahol engedik, hogy megfejjék őket. Ezt így a román nyelvben felbontani érthető összetevőkre nem megy. Összetevőit magyarázni csak magyarul lehet. Tehát a szó ősmag(yar)-nyelvi.
orda – Juhtej savójának forralásakor kiváló sajtszerű tejtermék. [AMagy. Ért. Kéziszótár szerint: román] Az orda nem román szó. Sőt a juhászattal kapcsolatos egyetlen szó sem román nyelvi eredetű! Egy sem! Azt mind az ősmag(yar)-nyelvből vették át. Ha valaki ismeri az orda képződésének képi látványát, akkor tudja, hogy a kiválasztódás, kicsapódás pillanatában tördelten darabos, borzos, bordos, egyenetlen felületű részekként jönnek föl az orda darabok a forró savó felületére. Innen kapta nevét. Az oi – juhok a juh gyök hangzási fordítottjából alakult ki, épp mint a buja – iubii (jubi, szeretni) A B hangnál írtam a berbécs, az E hangnál az esztena, esztrenga szavakról. A sajt, túró szavaknál alább kifejtem a román elnevezések (caş, brânză) eredetét. Sem a bács, sem a pakulár, de még a csobán szó sem román eredetű. A terelő, melyet ők mânător-nak mondanak, a mancs szóból indul, alapértelme a jelképes kézzel terelgetés, mind a legelőn, mind a fejésnél az esztrenga nyílása irányába. Ezek a szavak bizonyíthatóan ősmag(yar)-nyelvi eredetűek. Ennek ellenkezője felületes, szakszerűtlen, hanyag, nemtörődöm, odavetett megállapítás.
pakulár – Erdélyi havasi juhász. [AMagy. Ért. Kéziszótár szerint: román] A pakulár nem román eredetű szó. A nagyobb juhászatnál a munka fel volt osztva. A bács, bacsó volt a fő. Ő irányította a tevékenységet. A kész tejtermékre vigyázni kellett, forgatni, ide-oda pakolni, hogy szellősen száradjon. A pakulár teendője a dolgok rendben tartása, pakolása. A pakol magyar szó, mely a pók csomagoló tulajdonságának megfigyeléséből ihletődött – pókol, pakol. Székelyföldön ma is járja ez a szó: bépókálta (Tomory Zsuzsa nyomán, Magyar Adorján-tól).
Hetente egyszer be kellett menni az áruval a faluba, városba, eladni a terméket. Össze kellett csomagolni, pakolni, s a pakkos szekérre, vagy zsákokban a szamár hátára rakni. Ez a munka a pakolót, pakulárt érintette, az ő felelőssége volt felügyelni ezt. Kisebb juhászatnál összemosódtak az ilyen tevékenységi körök.