BÚCSÚ – Eltávozáskor, elváláskor szokásos köszöntés. [MÉKSz: török] A BÚCSÚ milyensége is számít: végleges távozás, vagy a visszatérés reményével BÚCSÚzik. A BÚCSÚzó BOCSÁnatot kér, az esetleges elkövetett hibáiért. Ez egyik eredője a szónak. A szóban a BÚ a nagyon szomorú elválás okozta BÚsongás, a CSÚ maga a válás (CSÁ – félre), a CSÓk, az elválás okozta kellemetlen oCSÚdás, a lelki CSOnkulás, az elCSÚszás érzete, az utolsó érzelem teli CSUCSUjgatás, a fájdalomtól elCSUkló hangok, az utána beCSUkódó ajtó mind benne vannak a szó értelmében. Ha megBOCSÁtást nyer, könnyebben BÚCSÚzik. Ennyi bonthatósága, magyarázhatósága van magyarul a szónak… nem törökül, mongolul, tatárul, kirgizül stb.!