CÉDRUS – Melegebb éghajlatot kedvelő, sudár törzsű fenyő(fajta). [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: latin < görög] A CÉDRUS a C.D – D.C gyökből indul: CéD – DéC. A CÉDRUS egyik fordításban: SUDRÉC, itt megjelenik a SUD gyök, a SUDár alapszava. A DR hangcsoport – ÉDRU – a jellemzőiben: a cÉDRUs fiatalon „fázós”, nem bírja a fagyot, cIDRIzik (fázik), Ez valószínű az e korban viszonylag bő víztartalma – hIDRO – miatt. A DR páros, mint D.R – R.D gyök: DáR – RáD, hangjaiból építhető szó a leDÉR, suDÁR, DÁRda, RÚD szavak, amelyek a CÉDRUS jellemzői közül valók: könnyed, könnyen munkálható és magas. Az ÉD gyök azt jelentené, hogy kEDvelt fa a körülötte élők számára. A CÉD – DÉC – DÉlC – DÉlCeg, a fa magas termetére, szép állapotára mutat. C > SZ váltással SZÉD, a SZÉDítő magasság. Ha nem volna magyar nyelvi eredete, kötődése, nem volna jelen a magyar népköltészetben. A CzF Szótárból: „CZEDRUS. A magyar köznép szájában rejtélyes és regényes értelemmel bír, miért azt dalaiban és hasonlatosságaiban használja. Czédrus termetü. “Én ültettem a czedrusfát, Más köti hozzá a lovát.” Árpád kora óta nincs leírás arról, hogy CÉDRUSerdők volnának a Kárpát medencében. Akkor honnan a népdalban szereplő CÉDRUS? Talán CÉDRUSok közt költ a dal? Hol? Mikor? Akik csak Árpádtól számítják a magyarság, a magyar nyelv történetét, azok nem tudják elfogadni, hogy a mai magyar nyelv az ősmag(yar)-nyelv egyenes ágán fennmaradt magyarázó nyelv, amelyen bonthatók, elemezhetők, értelmezhetők az ősi időkben adatott nevek, megnevezések.