Ősmag(yar)-nyelvi szavak
CINKOS – Aki a gonosztevők bűntársa. Aki valamely csíny elkövetésében velünk tart. [A MÉKSz szerint: ?] Az nk páros kellemes és kellemetlen jelentésű kifejezések alkotója. Például: cinka, cinke, szavakban kicsinység, a cink finom művű munkák alapanyaga. Vannak gyerekekhez kötődő, játékos hangulatúak: csalinkázik, csicsonkázik, ficánkol, lábatlankodik, nyalánk, nyúlánk, pánkó, pelenka stb. Van olyan, mely veszélyes helyzetekből kijutásra való óhajt feltételez: atyánkodik (csíki szó: imádkozik), rimánkodik. Viszont a többi vegyes, vagy nem vonzó: bank, bánkódik, bunkó, csonk, fajankó fullánk, konkoly, mankó, pálinka, rönk, tönk, zimankó stb. Régen kisgyerekként, amikor csoportos játékokat játszottunk, és ki kellett jelölni valakit egy feladatra, volt egy olyan játékszabály, hogy cinkust, azaz sorsot kellett húzni. Ez valami olyannak a maradványa a gyerekjátékban, ami csoportos vállalkozásoknál felnőttek közt lehetett szokásban, hiszen a kisgyerek a felnőtteket utánozza. Összegzésül: cinkosok a részvevők, és megbízást kap az, akire a cinkos, sorshúzás esik. Így, aki cinkos, az vállalt egy sorsközösséget, mindennemű előreláthatatlan – veszélyeket is rejtő – velejárójával. Az nk páros hangjaival alkotható a neki, vagy -nak, -nek ragok, és ez is arra utal, hogy sorsosa lett valaminek. Valószínű, hogy az őskori kezdetekkor felvállalandó tisztességes tevékenységről lehetett szó, különben nem maradt volna fenn gyerekjátékként. Később fajulhatott el a romló erkölccsel. Ma már becstelen cinkosokkal van tele az üzleti, politikai és pénzvilág. A szó magyar eredetű.