CIVIL – Polgári, nem katonai. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német < latin] A CIVIL, C.V – V.C gyökből induló szó: CiV – ViC. Leszögezhető az elején, hogy a dolgozó polgár, CIVIL megnevezése, a CSElekvést jelentő CSInál, CSI ősgyökéből, CS hanggal indult. Ha a V > F hangváltást alkalmazzuk, akkor a gyök: CIF – FIC vagy CSIF – FICS. Ez a CSIFál, CSEFál, CSIVÁL, CSIVEL, azaz CSInál, műVEL. Az utódnyelvek némelyikében fordított gyök: FACIte, FACE ragadt meg. A CIF – FIC esetében a munka eredménye: CIFra – FICere. A CSIV volt az eredeti gyök és a VILágos VIL gyökével folytatódik. Ez a szó kiesett a magyar nyelvből, és a latinból visszahozott formában rögzült: CIVIL. A gyökszót a latin nyelvekben CSI-nek, esetenként SZI-nek ejtik, és ez a mi CSI ősgyökünk, amely cselekedettel, csinálással, csintalansággal, s indítóerőként a SZIvvel kapcsolatos. Mondhatnánk: tevő, tevékenykedő. A VIL gyök a VILágosságot jelzi. A szó valós értelmében a CIVIL nyitottan CSELekvő, VILágosságra fogékony, nyíltan CSEVELő (beszélő), SZÍVVEL, teljes odaadással dOLGOzó, szOLGÁló, VOLgár*, vOLGÁr, pOLGÁr. A V hangcsoport – IVI – a mŰVEs, mŰVElt, tEVÉkeny szavakban mutatja jellemzőiket. A ták, ték gyökök nyomán a TÉKonyságot, tehát munka TEVÉKenységét, mondjuk úgy TIVIKenységet végző (tivik – civik) embercsoport, az a réteg, amely munkájával járul hozzá az intézmények fenntartásához, működtetéséhez. Az ősmag(yar)-nyelvből vett latin szó nem a TEK gyökkel indulva utalt a TEVékenységre, hanem a CSElekvés CSI gyökszavával. Az örökös változást jelző V maradt a szó tengelyében: CSIVIL, CSIVEL, műVEL. Tehát a CIVILség a cselekvő, csináló (nem kell leértékelni ezt a szót), tevékeny, VILágosságkedVELő, önmagát műVELő, gyermekeit jóra, munkára, tisztességre neVELő réteg. A CSElekvést SZÍVvel (csivil, csivil), szívVEL végző embercsoport. Nem a mai értelemben vett polgárság! Az akkor nem létezett, hanem volt egy egyszerű (vulgár, volgár), de egyszerűségében nem balga, hanem dolgozó, földdel (föl – vul, vol) is értelmes munkával szolgáló, dolgos polgári réteg, az összes termelőmunkát végzők, a települések összetartó népe. De földet megműVELő VOLgárok és a kézműVELők, kézművességgel, anyagok megműVELésével TEVékenykedők (tev – vet) is. A munka nemesít, a történelem folyamán ez a réteg hagyta maga után a népdalokat, táncokat, faragványok, varrottasok rajzolatait, szőtteseket stb. Ez a nép hagyta maga után a műVELtség, CIVilizáció (csi), ciVILizáció VILágos, mélyreható, ma is látható nyomait. Nem a kalmárok, nem a haszonlesők, hanem azok, akik dolgoztak! Ez VILágos, műVELt elmével irányított TEVÉKenységet (tivik – civik) követelt meg. Ez a szó nem is német, nem is latin, hiszen minden összetevője, de ezen felül eredete, gyökere magyarul érthető, és e magyarázó nyelven világosítható meg. Sem németül, sem latinul nem adható rá átfogó magyarázat. A polgár nem lehetett sátorlakó, mert a megnevezés tartalmazza a fal, falu, pol, polu (polisz), pol gyökszavát. Az vitathatatlan, hogy az eredeti ősnyelvet megőrző nép soha nem volt nomád vándorló sátorlakó!

*Így érthetővé válik az is, hogy a VOLga folyó nevében nemcsak a víz FOLyása, hanem a partjai mentén elterülő kiVÁLóan megműVELhető FÖLd értelme is jelen van. A mellette lakó VOLgárok FÖLdműVELő nép voltak. A ma is híres BOLgárkertészetnek tehát az ősiségtől a népnevükben megőrzött komoly alapjai vannak. FÖLdműVELőként nem szívesen hagyták ott kedVELt helyüket, hanem kényszerítő okok miatt. Nem rablóként jöttek mai helyükre, hanem FÖLdet kerestek, DOLgozni akartak. A kertjét műVELő, DOLgozó BOLgár, vagy dOLGOzó bOLGÁr mondatban sűrítve áll az erről szóló igazság. Az emberi nyelv alkotója által mai napig megőrzött ősi nyelv, a mag nyelve, a történelem igazi krónikása.