Az egyszerű magyar ember már régtől tudja. Berzsenyi Dániel, Táncsics Mihály már régen írt erről. Nem kellett számítógép, ráébredni a hasonlóságokra.
Ám a hétdiplomás magyar(talan) nyelvészek most csapnak a homlokukra:

– Nézzétek már, hiszen AZONOS hangokkal fejezik ki a nyelvek ugyanazokat a fogalmakat! Igen, és az összesre csak a ma is élő ősnyelven, a nyelvek magván van magyarázat!
Az Akadémia nyelvészei még most is azt állítják, hogy a hang nem értelemhordozó, gyök pedig nincs is.

csenG – csenD

E két hang által kifejezett, élesen szemben álló, szögesen ellentétes értelemre nincs magyarázatuk, mert úgy-e, a hang nem értelemhordozó.
A magyar nyelv minden idegenből eredeztetett szavával kigúnyolja* a nyelveredet hamisító akadémiai nyelvészetet. Több mint 150 éve bénáznak a félrefuttatott nyelveredet kutatással a holtvágányok közti gyomerdőben kapálgatva a semmire jó gyomok tövét.

Urak, urak … (de hadd ne idézzem Arany János Walesi bárdok versének sorait) előbb vagy utóbb le kell vetkőzni a gőgöt, s meg kell alázkodni a nyelv és alkotója előtt..

/*/ Írhatnám azt is, hogy KIRÖHÖGI, bár ezt a szót nem szeretem, nem használom, mert a RÖHÖG – HÖRÖG fordításból úgy érzem, nem sérthetem meg a szépen szóló ősnyelvet, ilyen viselkedést feltételezve róla.

http://felsobanya.info/2016/12/04/a-babeli-zurzavar/#.WEQyTlmeVQ8.facebook