Olvasom, hogy Dévaványa “Neve a szláv „Iván” keresztnév becézéséből (Ványa), és a „dívánkozni” (mai szóval: „tanácskozni”) szóból ered.”
Mert úgy-e a magyar nyelv szavai lopkodással jöttek össze, és a helységnevek sem jöhettek másként.
Az nem fordult meg a névkitalációs nyalvész fejében, hogy a D.V – V.D gyök: DéV – VaD, VÉDElem és vízjelentésű, s a víz sima térségben – az Alföldön – megreked posVÁNYossá válik.
A dák várak, a DAVÁk VÉDŐárkait VÁDdal azaz vízzel töltötték fel.

Tehát DÉVAVÁNYA ősnyelvi szó, magyarul bontható, szóalkotó elemei magyarul értelmezhetőek, azaz a név alkotó hangjai a szó értelmét mondandóját körülírják, megmagyarázzák.

A DÍVÁNY – bár ennek nem sok köze lehet a helység nevéhez –
szintén ősnyelvi szó, hiszen szóalkotó elemeivel megmagyarázza önmagát.
A DÍVÁny a kezdetben DIVAtot teremtő, DÍVÓ bútordarab volt. A DÍVÁNYon lehetett ülni, beszélgetni – legyen úgy – tanácskozni is.De fő szerepe: szerelmi csata vÍVÁsához is alkalmas, sőt kÍVÁNt, népiesen kÍVÁNYt hely, ahol az ÍVÁs, szaporodás alapvető cselekménye végbement. .

Lehetett volna magyarázni a TIVOrNYÁból is. Miért ne. A megnevezést szláv eredetűnek hazudók szerint a magyar úgyis csak egy lesüllyedt, tivornyázó vadparaszt, aki nélkülük még ma is bőgatyát hordana, kezében a fütyülőssel.