JÁZMIN – Jezsámen. Az orgonával rokon, sárga vagy fehér virágú díszcserje. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: vándorszó: olasz és spanyol < arab < perzsa] A JÁZMIN érzéki illatú virág, a JÁZ inkább AJZ értelemben vehető. Érzékileg felAJZ, fel íJAZ. A ZM párossal alkotható ZüMmög, idézi a lelki ZöNgét, melyet kellemes érzéki illatával kelt. A virág neve az érzéki, kellemi IN gyökkel végződő. Minden eleme magyarul elemezhető, értelmezhető, beszédes. A MÉKSZ által idézett nyelvek az ősmag-nyelvből örökölték meg a virág nevét.

BAZSARÓZSA – Nagy, telt piros, fehér, rózsaszín virágú növénynemzetség. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv + rózsa] Semmilyen szláv vonás nem fedezhető fel a BAZSA szóban. Mind a BA, mind az AZS, mind annak párja, a ZSA, különleges értelemadó gyökszavak a magyar nyelvben. Az AZS, ÁZS nagyot jelent, például az ÁZSia, bagÁZS, ÁZSió szavakban. A ZSA nyitottság, kedveltség jelentésű a ZSÁner, róZSA és más szavakban. A BAZSARÓZSA kétszer is tartalmazza a rendkívüli kedveltséget, varÁZSt jelentő ZSA értelemadó gyököt. Szépségének csodálatos látványa, érzéki illatának mélyreható, felkavaró hatása nyomán, sokak ZSÁnere, kedvence. Semmilyen szláv nyelvi kötődés nincs a szóban.   CIKLÁMEN – Dunántúli (bükk)erdőkben nyíló, illatos lilavirágú gumós növény. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: latin < görög] A KL páros az iKLat szó tengelye. A CIKLÁMEN annyira figyelemfelhívó gyönyörű, éLénK színeivel, hogy szinte KiabáL. A CI a finom játékosság, de mint a cékla esetében szó volt, lehet egy különleges szín – ma már nem használt – ősmag(yar)-nyelvi neve (ciklámen, cékla, cinóber). A KL páros a latin és latinutód nyelvekben, oly szavakban kulcspáros, melyek érzelmi vagy más téren felfokozott állapotot leírók. Ilyen a latin acCLama, a román aCLama, olasz acCLamare, ilyen a reKLám is. A szépség lelkileg megmozgat (iKLat), jó értelemben vett zaKLatottságot idéz elő. Olyan, mint egy kipattanó izzó SZIKRA (cikla – c > sz, l > r = szikra), gyújtó hatással van a szívre. Az ÁM érzelmi gyök, de sokasodást is jelentő. Tehát egy olyan virág, mely különleges színével (cikla) mozgásba hozza a szívet (iklat) és érzelmi telítettséget idéz elő (ám). A virág a nevét még az ősmag(yar)-nyelven kapta, jelentésében körértelmű is.  

IBOLYA – Illatos, sötétlila, ritkán fehér virágú, apró erdei növény. A színképben ibolyaszín. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: latin] A magyar nyelv rugalmassága révén (gyökfordítás, hangugratás, hangváltás) régebben az viola alakkal keverték: viola, biolya, IBOLYA, bár csak színben egyezők. Van oly hely, ahol a violát vilojának ejtik. A CzF Szótár is említi: „Viola, néhutt ibolya néven legismeretesbbek 1) a tavaszi viola (viola odorata), máskép népiesen: kék viola, szederjes viola, martiusi viola, ibolya, kis ibolya;” Az IB gyök alsó szintet jelent. Az IBOLYA egészen földközelben virágzik. Az IBOLYA (viola) felszálló, Illanó, BOLYOngó, BÓLYÁszó, BUJA illata. E jellemzőkből alakult ki a név. A VIOLA változatban a VI az életerő (vitális – a magyar nyelvben ma nem használt, de ősmag(yar)-nyelvi szó) kötött magánhangzó-párosként van jelen a JÓ hangzású IO páros, az IBOLYA névben megosztva, eltávolodva. A VIOLA alakot latin nyelv az ősmag(yar)-nyelvből örökölte.  

RÓZSA – Tüskés szárú, illatos virágú kerti cserje. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: latin] A RÓZSA RÓ gyöke a szúRÓs töviseit is jelenti, a ROS gyök a piROS, vöRÖS leharapott szóvége. A ZS hanggal képződik olyan értelemadó hangnyaláb, mely nagy jelentésű: ÁZSió, ÁZSia, bagÁZS stb. A RÓZSA esetében nem az Ámulat Á hangja, hanem a meglepetés Ó hangja épül be: ÓZS (bÓdító). A ZS hanggal úgy is épül értelemadó gyök, hogy utána van a hangzó. Ez esetben nyitottság, érzelmi kötődés, nagy hatás, nagy kedveltség stb. jelentésű: ZSA, ZSÁ, ZSÁner. A ZS az édes érzelmi ZSongás hangulata itt, mely a világ talán legszebb virágának látványára, illatára megérinti az embert. A RÓZSA szépségével, illatával, jó értelemben – úgymond – ZSAROlhatók a szépet rendkívül szeretők (a nők). A CzF Szótár leírása: „Köz nyelvszokás szerént a rózsának szine alatt rendesen pirosat v. vöröset értünk. („Pirulj rózsa, pirulj, de nekem ne virulj.” Népdal.); miért majd minden nyelvben a rózsa és pirosság, vörösség nevei fölcseréltetnek, vagy épen megegyeznek egymással, pl. hellenül: rodon, rodizw, rodoeiV, rousioV; latinul: rosa, russus, rutus, rutilus; németül: Rose, roth, rösten; szlávul: ruzsa, risavi; finnül: ruusu, rusko, ruskia; magyarul: rózsa, rós, róska, rőt stb. Tudniillik a rózsa azon r alaphangu köz gyöktől származik, mely tüzet, égést, egyszersmind pirosat, vöröset jelent a nyelvekben általán véve.” Vagyis ebben az esetben is egyetlen közös ősnyelvből eredő szónak bizonyul.