ÉNEKEmberi hanggal megszólaltatott szöveges zene. [bérnyelvész: finnugor tőből]

Az ÉNEK szó ÉN – NÉ ősgyökből képzett. Az ÉNEK: fellazuló érzelmi kitárulkozás. Az ÉN, magam a gondolati háttér, és NEKed, NEKi szól.

Férfi ÉNEKel E NŐnek, E NÉnek, ENÉnek, ENÉhnek, E NIKÉnek , E NIKŐnek szól az ÉNEKE.

Az N hangcsoport – ÉNE – kiemeli az ÉNEk, mINŐségét: fINOm, kívÁNAtos, a dANOlás a mindENNApi élet szÍNEzője, a mulatás kellemességét: dINOm-dÁNOm, nincs helye a bÚNAk, UNAlomnak.
De más érzelmi állapotot is kifejező: pANAsz, bÁNAt. Az ÉNEk, ÍNEk lehet a mindennapi élet eseményeINEk megjelENÍtője is.

Az N.K – K.N gyök: NeK – KeN. Általában nem magának éNEKel az ember, mert ha egyedül van is, valakiNEK szól az ÍNEK, ÉNEK.

Az éNeK – NeKi hangváz: N-K – N-K.

Értelme: az irányt is mutatja: ÉN > NEKed.

A ZENE is ugyanilyen értelmű: ÉNEKem ZEngem NEked.

A ZENgem szó bő mondandója: zENGEM az ENGEM felemelő érZElmi indíttatásból, s így önmagam, lelkiségem egész rezZENEtét adom. Belőlem zenDÜL, azaz DŐL a DAL.

A kifeszített állapotban megfújt falevél hangot adva berezZEN. Mit mondhatok örömömben:
– rezZEN E!

Így aztán e rezZENEttel kísért édes ÉNEKemmel szerzek örömet Én NEKem és tÉ NEKed.

A rézre is mondhatom: REZ-ZEN E! A RÉZ ZEReg is, de az már nem ZENE, csak ZERej, ZÖRej.

Az ÉNEK – KENÉ fordításból az ÉNEK KENEtteljessége is kiérthető. Érzelmes ÉNEK hallatán „elKENŐdik”, fellazul a lélek.

A fellazulás: kelLEMes, jó értelemben vett MELeg, oMLó lelkiállapot.

Az M.L – L.M gyök: MoL – LoM hangjai a MELódia, füleMÜLe, dalLAM szavakban kelLEMes ÉNEKről beszélnek. Minden ÉNEK, egyÉNek, ÉNek (személyek) önös belső ÉNjének megnyilvánulásai.