FÉRFI, FÉRJ – NŐ, NŐSTÉNY, ezt mondja a nyelv pőrén, természetes olvasatban
FÉRFI – Hímnemű felnőtt személy. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] A FÉRFI az F.R – R.F gyök bővítménye: FéR – RéF (f > s: rés). A FÉRFI az emBER hímnemű fele. A FÉR, FER erőt jelent (a vas neve: FERős). Az EM-BER egyik fele az EM, a nő, a másik a BER, a FÉRFI. A házasság két FÉL szoros egysége: egyik oldala a FELeség, a másik a FÉLFI. Nem lehetetlen, hogy ez alakban is használatban volt a megnevezés az ősmag(yar)-nyelvben, hiszen ismeretes az erős R hang válthatósága a leglágyabb hangokkal. Hogy melyekkel, azt a selypítő kisgyerek megfigyelésével lehet legkönnyebben megállapítani. Ezek a L, J, H hangok. Az RF páros jelen van a cseRFel, fuRFang szavakban. A FÉRFI udvarláskor sokat cseRFel, beszél, valaha régen háRFán zenélve szórakoztatta a nőt, minden fuRFangot kieszel, amivel figyelmét lekötheti. Az RF páros itt R.F – F.R alvógyök: FoR – RiF, a FÉRFI gondolatai állandóan a nő körül FORognak, és ha teheti ő is a nő körül FIReg-FORog.   FÉRJ – Férfi házastárs. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor]  A FÉRJ az F.R – R.F gyök bővítménye: FéR – RéF (f > s). A FE(l), magasság, nagyság, ERő, FER, (innen a ferős azaz a vas ősi neve) amelyből a FÉRfi, FÉRJ. Az RJ páros az eRJed, geRJed tengelyhangzója. A könnyen ERJedő, gERJedő FÉRFIERŐ, a belső, külső FESZültség, FESZesség állandó készenlétét is jelenti. Ez a könnyen beinduló (nemi) gERJedés jellemzi a FÉRfit. A FÉRfi –, ha FÉRfi – állandó készenlétben van. A FÉRJnek családfői – erőt sugárzó, oltalmazó – szerepében be kell FÉRkőzzön, FÉRJen felesége szívébe, kegyeibe. Fizikailag az ölébe, testébe is be kell FÉRJen (rés). Ez teremtői akarat nyomán ösztöni erőként rejlik benne, nemzői szerepének betöltése végett. A magyar nyelv apró részletekig tartalmazza ezeket!   NŐ – Nőnemű felnőtt [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] A NŐ – ÖN ősgyök a kiindulás a vele kapcsolatos kifejezésekben. A szóba az N hang titokzatos, bűvös, zenei ZÖNgét visz be. Az N hang a beNsőséges otthoN, fiNom, aNdalító stb. szavakba is beviszi a NŐi szellem külöNleges varázsát. A férfi számára mindig a NŐ a Nagy Ő. A CzF Szótár szerint: „Ezen értelmekből kitetszik, hogy a nő főnév egy alapfogalom alá tartozik a nő igével, mennyiben mindkettőben alapfogalom az önmagából fejlődő szaporodás, terjeszkedés, nagyobbodás. A nőnek, legyen az ember vagy oktalan állat, vagy növény, életszervi rendeltetése, hogy nemét közvetlenül szaporítsa, terjeszsze, tenyészsze, növeszsze. […] E szerint a ,nő’ főnév nem más, mint cselekvőleg értett igenév növő.” Kiem. K.S. Eddig a próza. De az igazi NŐ több ennél. Az igazi NŐ, zeNE, éNEk. Az élet dallamos hullámzó, felemelő, szárnyaló és szárnyaltató zENÉje: e NÉ, e NŐ – ENÉH. Az ÉNEK érzelmi kitárulkozás. Kinek? NEki! Általában nem magának ÉNEKel az ember, mert ha egyedül van is, valakINEK szól az ÍNEK, ŐNEKi. Az első éNEk egy NŐnek (nőnek) ENÉHnek, E NŐnek, e NÉ-NEK – ENÉHnek szólt: é-ne-k-ed-ves-énekem (ének neked – kedves – énekem). A kifeszített állapotban megfújt falevél hangot adva berezZEN. Amikor a férfi, a szívének kedves NŐt meglátja, belül megpENdül, megrezdül egy láthatatlan húr. Ez a szív rezZE-NE-te, amelynek zÖNgéje, dallama egyre NÖvekszik szintben, erőben a hangok EMelkedésével. A NŐ, az EM, NÉpek, NEMzetek (nő = ne, em) anyja. Az első földi NEM (tagadás) a NŐ szájából hangzott el.   NŐSTÉNY – Nőnemű állat. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] A NŐSTÉNY N.S – S.N, de inkább N.SZ – SZ.N gyök: NőS – SőN avagy NáSZ – SZeN. Ez utóbbi gyök a nemek közti kapcsolatrendszer minden vetületét megjeleníti bővítményeivel. A NŐSTÉNY szó valaha a kezdetekkor nem állatra alkalmaztatott, mivel olyan értelmet hordoz magában, amely feleletet ad emberi vérségi kötődésekre. A NŐ egyik fő TÉNYező az emberi szaporulat, utódnevelés terén.  A nŐStény egyik ŐS. Nélküle nincs férfi sem! A nőSTény oly teST, amelyből a teSTvérek születnek. A SZÜN a SZENvedély, SZŰ (szív), kebel, azaz belső érzelmek együttese. A nemi NESZülés után következett a Nemi együttlét ÁSZa, legje, meghaladhatatlan élvezeti magaslata a NÁSZ, amely NYOSZolyán történik: NYOSZOLYA – ASZONYOLJ, a SZENvedély beteljesülése, ASZ élménye nyomán ASSZonnyá érik a lány, s férfiúvá a nőbe beférő fiú. Az ŐSZ az érés ideje, NŐSZÜLésre érett állapot – kész az emberke. A SZÜLés megnevezése a kezdetekkor: NŐSZÜLés, A NŐSZÜLés TETT, TÉNY, egy NŐ felelős TEVékenysége, NŐTEVékenység. Ez is jelen volt az ősmag-nyelvi szavak közt, a latin NATIVitas igazolja ezt, hiszen onnan örökölte! Tehát a nemi NESZülés (izgalom) után jött a NÁSZ, majd a NŐ SZÜLt, a NÁSZ utódot TERemtett, NÁSZ CSIÁlt újszülöttet, és ebből vannak a NAŞ-TERE, NAS-CIÉRE utódnyelvi szavak. A NŐSZÜLés, NÁSZTERemtés, NÁSZCSIÁlás az emberpár részvétele az új egyed létrehozásában. A NŐSZülés nyomán épül a diNASZTIA. A szó SZT párosa a NŐSTÉNY S hangjának pöSZe alakja. Az emberpár így részt vesz az emberi világ teremtésében! Ezt mondja a nyelv, és a nyelv alkotója nem hazudik!