FŰRÉSZ – Fa, fém stb. darabolására való, fogazott pengéjű forgácsoló szerszám. [?] A FŰRÉSZ szó F.R – R.F. gyökből induló: FüR – ReF (f > sz: resz). 
A CzF Szótár szerint: „Tájszokásilag: fírész. Kevés képzelődés kell hozzá, hogy ezen szerszámnak ide-oda huzásakor e hangokat halljuk: fü-r-ész, miért is méltán a hangutánzók sorába igtathatjuk.” A FÜR gyök, ERőkifejtő (for, fer), de körértelmű is (fireg, forog, fürög). Itt a FŰRÉSZelésre jellemző, oda-vissza váltó, a mozgásirányt, annak ütemes FORdítását is jelöli. A fűréSZELés, darabok leSZELése, tehát az SZ hang ezt is jelzi csökevényként, amellett, hogy csúSZó, RESZelő hangutánzó. Az ESZ, ÉSZ gyök szétterjESZtést (az ész is vág) jelent, a fűRÉSZelésnél ez is történik, de RÉSZelés, azaz RÉSZekre SZELÉS is. 
Így készül a dESZka. A FŰRÉSZ – SZÉRŰF fordítás a régi SZÉRŰ SZÓRás műveletére emlékeztet, ahol a magvak külön hulltak le, de a polyva, pelyva elrepült a szélben. A FŰRÉSZelésnél is ez történik. A hasznos anyag RÉSZekre választottan kerül egy helyre, a hulladék a FŰRÉSZporral egy másik helyre.  

FÜST – Égéskor keletkező gázoknak a levegőben (fölfelé) szálló (korommal, vízgőzzel stb. keveredett) tömege. [finnugor tőből] A FÜST az F.S – S.F gyök bővítménye: FüS – SüF. A CzF Szótár írja: „Vagy egy gyökből származik a fűl és fűt igékkel, (fü-s és értelme: meleges, vagy az st testet vagy tárgyat jelentvén, de a t toldalékbetünek is tekintethetvén, mint a hóbort, csoport, rubint, forint stb. szókban); vagy pedig füs gyök a fés-sel is (mint fésű, füsü mutatja), egy jelentésünek vétethetik, s ekkor ‘füst’ értelme: feselő, feloszló test. Curtius jeles nyelvész is a hellen Ju-oV, s ezzel egy sorban a latin fu-mu-s szókról így nyilatkozik: […] A fu-mus gyökbetűji szintén egyeznek a magyar füst fü gyökbetűjivel. Jelenti azon szálló, repülékeny testet, mely az igen megmelegedett vagy valósaggal égő testekből látható alakban kifejlődik és felszáll a nélkül, hogy égne, s mely magában foglalja az égő test repülékeny részeit, s gyakran vízgőzzel is keverve van.” Kiem. K.S. Tehát egyik névadója a FŰt, FŰl. A FÜST tulajdonsága a szétterjedés, ezt főleg az ST páros jelenléte jelzi. Ez benne van a feSTék, szóban is, amelyet szétoszlatva kennek fel a felületre. De a poSTa szóban is, amelynek fő feladata a terjesztés. A FÜST is terjed akadálymentesen mindenfelé. A FÜST a tűz FŐelem kísérőjelensége, így az F teremtői erő jeleként is értékelhető. A Fa égéséből az ÜST alól felszálló, ez egy korai kép, amely névadó is egyben. A FÜST ST párosa csípőST is jelent, SieTtetően csípőst. Ilyen értelme van a tüstént, üstöllést, de a fokhagyma régies – üstölő – megnevezésében is. A FÜSThöz kötődik az ÜST vagy inkább az ÜSThöz a FÜST. A FÜST az ÜST FŰtése közben az ÜST alatt levő égő Fáról jövő, az ÜSTöt körülölelő, körülmelegítő, körmelő, kormoló, felszálló égéSTermék. A magyar nyelv magyarázó nyelv, csak érteni kell játszani húrjain.

FÜLÖP – névváltozatai: FÜLEP, FILEP. A CzF Szótár így ír: „FÜLEP (1) (hellen eredetű, am. lókedvelő, lovag) férfi.” Tehát FÜLÖP az a Férfi, aki ÜLEPével felÜL, felHUPPAn a lóra (székelyül: HEPPEn), mivel szeret lovagolni, aztán HIPP-HOPP elvágtat. A névnek világos értelme van magyar nyelven. A görög Philippus már nem biztos ennyire bontható értelmes részekre. De ősmag(yar)-nyelvi bontás némileg ma is megejthető: PHI (phü) = FI (férfi),  LI – ló, amin lovagolva HIntázni, LIPPUS – LIPInkázni lehet.

A lóversenypálya görögül IPPOdrómio, francia neve HIPPOdrome, olaszul IPPOdromo. Egyikben sincs benne sem a LÓ, sem a LOvaglás, csak ülEPPEl ló hátára felHEPPEnő, -HUPPAnó, és azon HIntázva HIPP-HOPP, elvágtató lovast leíró szókép száradt bele ezekbe a nyelvekbe. 
Ám magyarázatot egyik sem tud adni róla!  

Akkor – ki vett át szavakat, kitől ? !!