Előrebocsátom: a történetet a főszereplő olaszteleki kortársaitól hallottam. Minden tévedésért őket terheli a felelősség.
Géza legénykorában es kapkodó természetű vót. De osztán, mint minden egészségös legényembörnél, nála es eljött az üdeje a házasodásnak. Vót Bibarcfalván egy leány, akit kinézött.
Azt választá magának. Oda járt vizitába hétvégekön. Mikor odáig érött a helyzet, há’ illő módon, megfelelő kísérettel elmentek s kikérték a leányt, osztán sor került az eljedzésre es. Tőt, múlt az üdő, eljött a menyegző napja es.
Olosztelekről szekerekkel ment a násznép teljes felszereléssel: asszony, férfi, fejkendő, fekete kalap, násznagy, vőfély, pálinka, bor, kalács s minden ami kell egy tisztösségös lakodalomhoz. Gézának a huncut legénytársai előre megsúgták, hogy ő nem kell szóljon semmit, helyette beszélnek a násznagy, a vőfély. Csak üljön nyugton csendben a szekérön. Minden el lesz rendözve. Ott béhajtnak az udvarra, leszállnak, sosztán utána jön a ceremónia. Há’ ez biza az izgő-mozgó Gézának kicsit sok vót: ne beszéljön, ne mozogjon.
Jó, hogy nem monták: ne es szuszogjon. S azt, hogy: ne nősülj Géza. Há’ hogyne! Dohogott es magába’. De bár csak e lett vóna a legnagyobb baj. Me’ montak ennél cifrábbat es! De osztán e fontos! Me’ hogy van egy szokás Bibarcfalván, olyan szokás, hogy nem a menyasszonyt vezetik elé, há’ egy akárki mást – lehet egy vénasszonyt – menyasszonyi maszkurába őtöztetve. Erőssen kell ügyelni erre, Géza! Neki erre azt kell mongya:
– Nem, nem ez a szívem választottja! Hozzák az igazi menyasszonyt! De még azt es mondták, avval ijesztögették, ha a vénasszonyt talájja választani, akkor azt es kell elhozni!
– Ej, te Géza, Vedd elé az eszödöt s tartsd nyitva a szemedöt Bibarcfalván, me’ hanem búsulhatsz egy szappannak való vén csoroszja mellett egy életön át! Na, ettől osztán Géza bégyulladt. Egy perc nyugta nem vót. Az úton arrafelé magába mondogatta a szövegöt, nehogy ott helybe belévétsön, felsüljön véle.
Evvel el vót foglalva, de mikor megérköztek Bibarcfalvára a ház elé, má’ nem bírta szó nékül, há békiátott:
– Sógor, nyiccsad a kaput, me’ jövünk! No, osztán benn lekászolóttak a szekérről. Jöttek a zenészök, húzták, s hozták a menyasszonyt es.
– Most legyen eszöd Géza! – súgták oda a társai. Géza ejiszön nem es nézte meg, ki van a fátyol alatt, ő csak egy vénségös vén szipirtyóra gondolt, akivel le kell élje az életit, ha most ezt elfogaggya.
Egybe mondta:
– Nem, nem ez a szívem választottja … De biza, az igazi menyasszony vala.
A legényök közül az egyik megdöfte ódalba, s oda súgta:
– Ez a, te!
– Vaj e, vaj e, vaj e, no! – kiátotta Géza.
Osztán utána reggelig állt a lakodalom.
Együtt élének le egy életöt, együtt öregödének meg. De mán elkőtöztek ki a temetőbe.