GESZTENYE – A szelídgesztenyének tüskésburkú, barna, ehető termése. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német < latin < görög] A GESZTENYE a G.SZ – SZ.G gyök bővítménye: GeSZ – SZeG. Ez már a fenti GESZTből eredő, ugyanaz a gyökszó. A gesztenye GESZTben (liget) TENYÉsző fa: GESZTENYE liget. A TENYE a széles (tenyér) lombozatú, TErebélyes fa ENYhítő, ENYhet adó árnyára utalhat. Esetleg a szelídgesztenye ehetőségére, vagy a vadgesztenye virágának kellemes illatára. A GESZT termése a GESZTENYE. Azért ez, mivel a GESZTen TENYÉsző, termő. A névből kikövetkeztethető, hogy a GESZTENYEfák kedvelt illatos, árnytartó, tápláléktermő fákként jelen voltak a TANYA körül: geszTENYE – TANYA.   A szóban jelen van az ESZ ősgyök, amely kiterjedés értelmű, s ez is névadó jellemző.   A GESZTENYE szóból kiérzik a szeretett otthon, TANYA (haza) értelme, hiszen a SZTÁN sok utódnyelvben otthont, országot, letelepülő helyet jelent: KazahSZTÁN, AfganiSZTÁN stb. De jelen van az eSZTENa, azaz juháSZTANYA szavunkban is. Bővebben a tanya címszónál.     GESZTUS – Taglejtés, kifejező kézmozdulat. Valamilyen magatartásra, álláspontra valló cselekedet. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: latin] A GESZTUS, mint a gusztus az ősmag(yar)-nyelvi G.SZ – SZ.G gyökre épül: GeSZ – SZeG. A GESZT – FA hasonlatból véve, valaha megbízható, egyenes, eGÉSZséges jellembeli tartásra utalt: GESZTes. Az SZT páros kapcsán lehet válaSZTékos viselkedési mód is. Amilyen a GESZT (személy, törzs), olyan a GESZTUSa, mivel a gesztus az egyén ízlési fokmérője, gusztusa szerinti. A gESZtus szóban jelen van az ESZ ősgyök, amely kiterjedés értelmű, s ez a hatásra is utalhat. Az SZT páros elvitathatatlanul ősmag(yar)-nyelvi eredetet igazol. A GESZTus a G > K hangváltás nyomán KÉSZTetés, ez a személy neveltetéséből eredő belső KÉSZTetés külső megmutatkozása. A geszTUS szóban a T.S – S.T gyök: TuS – SuT mutatja, hogy különleges eSETekben némelykor belső TUSakodás eredményeként eSETlenül, SUTán nyilvánulunk meg egy rossz geszTUSsal, s majd készteTÉSt érzünk annak kijavíTÁSára.  
Egy szóban minden gyök értelmet hordozó, így a T.S – S.T gyök is. A mai grammatikai alapon tanított nyelvtan csak -ás, -és képzőkként tanítja, holott az előtte lévő mássalhangzóval értelem adó gyököt* alkotnak, és pótlólagos felvilágosítást adnak a szótő értelméről, kiegészítve, árnyalva annak mondanivalóját.  

* Ilyenek: töRÉS, ahol RÉS keletkezik, roVÁS, amely VÉSet nyomán alakul ki. Az eVÉS, iVÁS esetében magunkba SUVasztjuk a falatot, kortyot (suvad = süllyed). Vagy nyiTÁS, amelynél s > sz váltással, gyökfordítással mutatja a SZÉTnyílást.  
A hangváltásokat sok esetben alkalmazni kell, és gyökfordítás is szükséges az értelem megleléséhez. A máSZÁS szónál a SZÁS S hangjának váltói lehetnek az SZ – F – P is. a máSZÁS: SZÁS – SÁSZ, S > P kaPASZkodás. Ami meSÉS, az SZÉP, S > SZ, az S válthat F vagy P hangra. A SZÉF régen ugyanazt is jelentette, mint a SZÉP. A József név eredeti alakja: JÓ SZÉF, azaz JÓ FŐSég, de SZÉF azaz SZÉP is volt. A bibliai József ősmag(yar)-nyelven kapta nevét, épp mint apja Jákób.  
Tehát ezeket kell figyelembe venni az értelemkeresésnél: hangváltások, gyökfordítások.    

TANYA – Község, város határában lakóházból, gazdasági épületekből álló kis gazdasági település. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: óorosz] A TANYA szó oly régi, mint az ember, a nyelv, vagy mint az ANYA. Ősmag(yar)-nyelven képzett szó. A szóban levő NY hang, az eNYh fogalmát őrzi, mint az árNY, koNYha esetében. A TANYA a letelepedett embernek a TElep, TAlap ANYAhelye. Innen indult ki sugárirányba, és ide tért vissza. Itt volt a fészek, a TANYA, benne a szülőANYA, a melegség, amely visszavárta, amelyhez visszavágyott, visszakívánta eNYhülést adó gesztjeinek árNYAit. Fa, geszt árNYA nélkül nincs TANYA. A kezdetekkor geszt – geszTENYE – volt a fa neve. A geSZTek közt volt az oSZTott, válaSZTott szállása, geSZThona, oSZT(ott) hona, ottHONA, ahol volt aSZTala, aSZTaga, ahol a föld vizet fakaSZT, asszonya liSZTet dagaSZT… Megfigyelhető alább, a CzF Szótárban az utódnyelvi szóalakokon, az SZT páros szerepe a TANYA szó leírásában. Íme: „Nemzetünk hajdani életmódjából következtetve a tanya legeredetibb ősi szavaink egyike, melyhez alaphangban és fogalomban rokonok a sinai tang (= aula), a szanszkrit SZThána (= hely), ez után a persa s több más nyelvben eléforduló SZTana, SZTan képzők, melyek valamely helyet, lakhelyet, különösebben várost, országot stb. jelentenek, mint güliSZTan (rózsás hely), máriSZTán (kigyós hely); HinduSZTan, Turki-SZTan, v. Turke-SZTan, Kabuli-SZTan stb. Bopp F. szerént (Glossarium. 3-ik kiadás) a szanszkrit SZTána (alkatrészei: SZThá am. állni, lenni stb. és ana suffixum) am. 1) állás, SZállás, Tartózkodás, (actio standi, versandi, morandi); 2) hely (locus). Rokonitásba hozza hiberniai nyelven ezen szót; tan (a country, region, territory). Magyar elemzéssel gyökben (ta v. tany), egyezők a terjeszkedésre vonatkozó talaj, telek, telep és többek. […] B. Szabó Dávid a ,tó’ szótól származtatja: tonya; a régi oklevelekben Jerney Nyelvkincsei szerént következő alakokban találjuk: tune, tana, thone, tanya, tonya, leginkább ,halásztelep’ (captura piscium, piscina, piscatura) jelentéssel; honnan Jerney szerént a Don folyó torkolatánál feküdt Tan (Tanais) várostól, mely a régi világ egyik leghiresebb halásztelepe és száritó hallal kereskedő helye volt, s melynek környékén egykor őseink a Dentumogerek laktak, hozák és kölcsönzék a ,tanya’ nevet.” […] De magyar nyelven általánosabb jelentése is van (föntebb 1) alatt), mely összevág akár a szanszkrit SZThána (= hely), akár a magyar talaj, telep, telek szók jelentésével.” Kiem. K.S. Végül a mai magyar nyelvből kimaradt a SZT kezdő, mivel a magyar nyelv hangzástörvénye nem enged mássalhangzó torlódást a szóelején. Maradt a tanya. Csak az eSZTena (juháSZTanya) szónál maradt meg hangelőtéttel.    

Az ŐsMmag(yar)-nyelvi Értelmező Kéziszótáram Magyarországon csak itt kapható: MAGHUN Magyar Világörökség és Hagyomány 1066. Budapest, Teréz krt 8. www.maghun.com