A román ácsceruza épp olyan hosszú volt, mint a többi országban gyártott ceruzák. Mindaddig, amíg ránk nem törtek a csodálatos aranykorszak évei, és azok lángeszű újításai.   
Volt egy mérnök, aki megfigyelte, hogy az ácsok nem használják el a ceruzát végig, minthogy nem is lehet, hiszen egy kis darab – kb. 2 cm. mindig megmarad. Sokat gondolkozott, töprengett fölötte: szegény az ország…
És jött a világmegváltó ötlet! Ha az ács nem használja el végig a ceruzát, akkor minek oda a grafit? Akkor az egyik végén kimaradhat az a két centi. Bizony, nem pocsékolhatunk! (Tegyük hozzá, ez így még talán nem is rossz okfejtés.)
Kiszámította, hogy milliós tételnél mekkora mennyiségű grafitot lehet megtakarítani, és egy alkotói közösséggel beadta az újítást (Csak így lehetett. Az igazgató, párttitkár, szakszervezetis stb. nem maradhatott ki a jutalomosztásból!). A sóhivatalnál fontoskodva tanulmányozták, aztán kifejezték hő óhajukat: hajlandók támogatni, ha ők is kapnak a jutalompénzből. Mit tehetett szegény mérnök? Beleegyezett. Végül felterjesztették, ott átrágták, ők is kértek a leendő jussból az ajánlás fejében, lökték feljebb, Végül a minisztériumnál elfogadták, gyártásra ajánlták, folyósították a prémiumot, melyből juttatni kellett minden tényezőnek. Az ötletgazda mérnöknek is jutott a végén (lásd Toldi: „egy nagydarab májat löktek elébe…”). Megindult a gyártás. A mérnököt végül buktatták a cégtől egy másik céghez.
Bizonyos idő után egy másik mérnök a ceruzát forgatva a kezében, tanulmányozta, és – heuréka – egy korszakalkotó ötlet csapódott ki szürkeállományából:
– Ha nincs végig benne grafit, minek oda a fa?
Számítások, mekkora famennyiség takarítható meg, ha csak a grafit hosszúsága szerint szabják a fát. Milliós tételnél hatalmas mennyiségű fát lehet megtakarítani!
Megcsinálták! Igazgató, párttitkár, stb., sóhivatal, minisztérium, jóváhagyás! Ő is megkapta társaival a prémiumot. Elvégre járt nekik. És ez így ment volna örökkön örökké, az idők végezetéig. De legalább meddig a ceruza hossza bírta volna. Szerencsére jött ’89.