Előrebocsátom: a nyelvben elvileg nincsenek trágár, mocskos szavak. Minden szót az élet alakított ki, illetve az életképek, jelenségek, jellemzők, tulajdonságok nyomán alakultak olyanná, ahogyan ismerjük. Inkább azt mondhatnánk, hogy az általános elemi műveltség követelményei szerint egy szó használata oly fokon illő vagy nem illő mások előtt, társalgásokban, amennyire a kép, tett, jelenség, amelyet kifejez, terítékre illik-e a társaság elé.

Ha szarról beszélek egy társaság előtt., olyan, mintha előttük a tányérukra csináltam volna. Illik avagy nem?! (Persze, ma már nincs természetes gátlás, minél iskolázottabb, “műveltebb” egy személy, annál inkább bűzlik a szája. Tisztelet a kivételnek.) Viszont szóeredet elemzésnél, amikor a szó kialakulásának lépcsőzetes folyamatát írjuk le – a szóalkotó elemek jellemzők nyomán való beépülését bizonyítandó – kötelezően elő kell sorolni: mi miért, milyen jelentéssel került oda. E szótárban jelen vannak a nemi szervek leírásai minden jellemzőjükkel, a párzás jelenségei pőrén, valóságosan, megcáfolandó minden szóeredet hamisítást, amit a hivatásos nyelvészet erőltet, hogy egyszer s mindenkorra bizonyítva legyen minden szó ősnyelvi eredete. Az alábbi szót is az élet írta.

IMPOZÁNS – Méreteivel, nagyszerűségével lenyűgöző. [német < francia] Az IMPOZÁNS szó az IM – MI kellemi ösztöni ősgyökből indul. Elsőre nem tűnik magyar hangzásúnak, de alkotó elemei: az IM érzelmi ősgyök, az MP páros, a P.Z – Z.P: PóZ – ZáP és a Z.N – N.Z: ZöN – NáZ gyökök a szóban képviselt értelmükkel jelzik magyar eredetét. A kezdetek idején –, amikor a nyelv szavai lassan, fokozatosan, a génekben rejlő beszédszerkezeti váz szerint alakultak ki, az ősgyök készletből – a nemiség, a SZAPorodás volt a legfontosabb, legcsodálatraméltóbb eseménysorozat, amelynek gondolata áthatotta a nyelvet. Rengeteg szavunkba vannak beépülve a nemiséget leíró szavak kéthangos ösztöni ősgyökei, gyökszavai értelemadó elemként. Ránézésre nem vesszük észre, csak részenkénti elemzésnél tűnnek elő. Az emberpárt elbűvölte, hogy kettejük egyesülése folytán SZAPorítható a család, és szívrepesve várták az új arcocskákat, amelyek soha nem ugyanolyanok*, de mindig a két szülő alapvető vonásait, személyi tulajdonságaikban azok jellemzőit viszik tovább. A SZAPorodásnak két feltétele volt: a PÓZ (p > f, z > sz) kemény állása és az ehhez szükséges – mások rálátása ellen védett, takart – hely: SZAP = PÓZ + POSZt. Az emberben alapjellemző volt természetes gátlás, a szégyenérzet, illendőség. Nem másztak egymásra mások jelenlétében, amint azt a mai szélsőséges szabadelvűek próbálják elhitetni. Az MP hangcsoport – IMPO – ami IMPOzáns, az keményre pUMPÁlt,. pOMPÁs és nagyszerű. De mi? A PÓZ, amely keményen áll, mint egy ZÁP, azaz ZÁBé (p > b) és PÓZol. A PÓZ, PÓZna az ősi nyelvben a férfi nemi szerv másik neve, de ezeken kívül volt még néhány. A Z.N – N.Z gyök: ZáN – NáZ, a másik féltől jövő ZÖNge, amitől a PÓZ NÁSZra készen, behatolásra (in > im) készülve merev állapotba kerül, és mutatósan áll. Ez a lenyűgöző, szívet torokban dobogtató, nagyszerű érzés a szóeredet egyik kiváltója. Ennek hasonlatára jellemezhető egy építmény, előadás, látvány stb. IMPOZÁNS jelzővel. Az ősnyelvben sok ilyen szókép rögzült a kezdetek idején. Vannak olyan életképek , amelyeket ma már nem ugyanazokkal a szavakkal fejezünk ki, írunk le, illetve az akkori szavak némelyike kiesett a mai magyar nyelvből. Bővebben a pózna, pozitív, pozíció címszavaknál. MP – PM: ami iMPozánsan áll, az nem iMPotens, nemileg Menő, éP Mén, azaz éPMén, egészséges hím.

/*/ A történelem folyamán még nem volt minden jellemzőjében azonos két hasonló személy.