„Alsó nyelvállású, hátul képzett, ajakkerekítéses, rövid magánhangzó.” A hangképzést illető idézetek a Magyar Értelmező Kéziszótárból vannak.
Az a hang távolra mutató: a, az, amaz. Első a hangok között: alfa, alef, alafa, élő, eleve, tehát első. Egyik fő szerepe szókezdőként a rákövetkező mássalhangzóra való rámutatás. Alacsonyfekvésű hang, jelen van az érem mindkét oldalán, jelenségek, tulajdonságok, történések leírásánál. Pl.: ajándék, alvás, alázat, nyugalom – alantas, alattomos, aljas. Az á hang is: áldás, hála. De bonyolódik zavaros, viszályos helyzetbe is: áradat, átok, ártó szándék stb. Meghatározó a szövegösszefüggés. Az á nyitottság.

A Czuczor-Fogarasi szótár az ab gyököt a körforgással hozza kapcsolatba, abar, h előtéttel habar, habarol, kavar. Jó példa a hangváltásokra, amikor kevés értelemváltozás nélkül jön létre: habar, kavar, bár a kavar v hangja egy kissé vegyít is. A h>k, b>v. Az abrak összetett szó is a habar-hoz kötődik. Zab (zizegő, babszerű) – ló eledel, elébe rakják, és a ló fölhabzsolja habarójával az h/abrakos tarisznyából. De lehet habar-rág, k>g hangváltással.Ábra. Az ab gyökből jön a szintén kerek: ábra, ábrázat. Nincs kizárva, hogy az Ábrahám névnek is van köze hozzá, aki akkor még ezt a nyelvet beszélte. A b hang uralta szó adott esetben p hanggal is képezhető. Például a szintén ábrát jelentő kép. A p álló, ponthelyzet.

A kisbaba által mondott baba szónak is köze van az ábrához, képhez, főleg sűrű ismételgetésnél adja az ab gyököt. A kicsiket nagyon vonzzák az érdekes kerek, gömbölyű alakzatok. Innen az ösztöni baba szavuk. A baba szót nem mi adjuk szájába. Ez az ő saját szava! Emlékszem, legkisebbik fiam mindig gyűjtögette, őrizgette a gömbölyű vagy kerek, lapos kavicsokat, azzal volt tele a zsebe, és ha anyukája nem szedte ki, akkor a mosógépben kocogtak, dörömböltek. Még ma is hajlamos fölvenni egy szép, gömbölyű kavicsot.
Acs, acsarog, acsarkodás. Dühös hangoskodás. Rokonfogalom a vicsorít, mely a kutyának a fogait kimutató, harapásra kész, támadó szándékát jelzi. Ugyanígy tesz a megvadult kan, mely csattogtatja fogait. A cs hang itt hangutánzó, és a dühödt állat, marásra is kész acsarkodó fogainak csattogó hangját idézi. Az ilyenre mondják, hogy kimutatja a foga fehérjét. A fogak csont, és összeütéskor csattanó hangot adnak. A cs utáni ar marásra utal (r jelenlét).
Ácsingózik. Áhítozik, vágyik valamire, csing, csüng egy gondolaton. Erdővidéken gyerekkoromban játék közben fára csingióztunk, azaz kapaszkodtunk. A g hang az egy pontban való rögzülést jelzi.
Ács, ácsol, csattogtat, ez a csinál ige megfelelője, a közös cs hang is jelzi ezt. Ennek a cs hangnak már más a kicsengése. Ez kedvvel végzett alkotó munkát jelez. Más hangkörnyezet, más jelentés.
Ácsorog. Szájtátva lézeng, lassan mozog. A csorog lassan folydogálást jelent.
Ádám nevének jelentése – Az Á, mint első, a D folyamat. Tehát vele kezdődik a később tömeggé duzzadó emberi nem. Az ÁD, adományt is jelent. Az ÁM – az m hang a sokasító meg gyökön át tömeget, népet is jelöl (lásd az m hangnál), de lehet egy e>á hangváltás nyomán EM-ként ember. Másként magyarázva, az am, em, im (édes emlő, simogatás, galamb) gyöngédséget, szelídséget jelölő érzelmi gyökök. E szerint szeretetből van, és mint az emberiség atyja, gyöngéd szeretetet kell árasztania felesége és utódai iránt. Ez utóbbi tulajdonság az apa (etruszk apa – apa), apol, ápol szavakból is kitetszik. A nevet héber nyelven félremagyarázzák. Vörösnek írják, holott az ő nyelvükön az Edom jelentette a vöröst. Az ő nyelvükön nincs jelentőségük az egyes hangoknak, mert nem eredeti ősgyökökre épülő nyelv! A névnek semmi köze a vöröshöz. Az ÁDÁM névben benne az adomány, áldás, a szerető apa, a sokasodás gyökén át a népek atyja jelentés.
Az ad gyökről még annyit, hogy a d hang kedvesség jeleként az ad, adomány, ajándék szavakban is ezt képviseli. Ugyanúgy az odú, kedvelt kis zug, az ebből jövő udvar szintén. (Czu-Fo sz. alapján) Megfigyelhető, hogy a kisgyerekek mennyire szeretnek egy meghitt kis odút berendezni maguknak, és ott játszani.

Az ág összetett értelmű. Lehet csak egy faág, galy, de lehet törzsi, nemzetségi leágazás, például az ókori Ágtörzs (Agatirs), A g hang csomót kifejező szavak kulcshangja, nélküle nincs folyó- vagy útelágazás. Az ág, másként szár, származás. A szár jelentése eredet.

Szármisziget vára (Sarmiseghetuza) a dákok fővárosa volt.

A g hang benne van a gerinc szóban is. Csak, ha a gerincre – mely erős, döntő jelentőségű tartóelem – és ágra gondolunk, ez már egy kész váz, valamilyen szerkezeti felépítmény fő vonalai.
Agg. Ez egyike azon szavaknak, melyet a nyelvújítók visszahoztak a köztudatba. Az aggastyán, öregkori, gondokon – akár az ágon – csüggést, függést, aggódást jelent. Az átélt évek alatt szerzett tapasztalatok birtokában, az őt követők sorsa iránti aggodalom.
Agy. Az agyag képlékeny voltából kiindulva, mondhatjuk, hogy gyúrható, alakítható. Az agy is olyan értemet hordoz, a benne rejlő elme gyúrható, alakítható, nevelhető egy életen át. Az elme ágya is.
Áhítozik. Az áh gyök, az áhít, a h jelenlétéből adódóan mélyről jövő óhajtást, vágyat fejez ki. Erről a rendkívüli h hangnál.
Az ajándék gyökénél két magyarázat is van. Ha az a rámutató, akkor a a gyök. Székelyföldön sok faluban így mondják – jándék – az a elhagyásával. A j hang a jó dolgok kezdőhangja: járás, játék, javak, juss stb. Elképzelhető, hogy valaha jándék volt a megnevezés, később beleépült a mutatószó. A másik – valószínűbb – magyarázat az ajnároz aj gyöke. Az ajándék szóban benne a hangulat és a nő, n hangja, a kedves d és az ék, mely kiemelkedő dolgot jelöl. A képzők, ragok nem értelmetlen toldalékok. Kifejezők és idomulnak a szó jelentéséhez.
Ajak, száj, testnyílás, mint be- és kijárat. Itt megy be a táplálék. Beszédben áldás és átok kijövő nyílása. Az ajak, ajkak, mint látvány is kellemes hatást keltenek (j jelenlét), ízlelésük még inkább (férfi – nő). Itt az a nem rámutató. Az ak végződés a feltűnően ékes jelenség, melyen megakad a szem, vagy lehet a többes szám jele, hisz kettő van belőle – alsó, felső (lásd: az m hangnál: mák). Az ajkak nyílás, jelképes ajtó. Az ajkakon át jutunk be valaki testébe. Ez már bizalom és sajátos személyi varázs függvénye.
Ajtó. A j hang jelen van az ajtó szóban is. Itt az aj gyököt t hang követi (tér, tár). Rokonnak tűnik a hajt igével. Székelyföldön az ajtót is behajtják. A nemkívánatos személynek azt mondják: – Hajtsd bé az ajtót küjjelről! Az ajtó be- és kijárat. A kitárt ajtón át kilépünk egy térbe, vagy belépünk valakik életterébe. Itt van a t hang szerepe.
Alap, al, alul, tehát lent. Az ap gyök az alap szóban is kulcs, hisz azzal kapcsolódik a talajhoz az építmény. A talapzat szóban benne van a talaj gyöke.
Alattomos. Már a szó indulása jelzi: alatta valaminek, ez esetben minden erkölcsi szintnek. Az om/os végződés a sutban, rejtekben bújó, bomlasztásra, rombolásra kész, álnok, hamis embert jelzi. Az s hang a sunyi, a suttyomban kezdőhangja is. Az alattomos, mint a róka lesben áll, puhatolózik, és a kedvező pillanatra vár, tettének valóra váltásához.
Áldás. A hála rokonfogalma, teljesen nyitott ajkakkal kiejtett á (nyitott lélek) a h szinte odaértendő, lévén mélyről jövő kívánság. Tulajdonképpen a hálaadásból rövidült. A d hang a tevékeny (dia) kedvesség fogalmát sugallja. Az á hang ott van az álom, ámul, bámul és sok más olyan szóban, mely tágra nyitott szájjal ejtendő á-t tartalmaz. (etruszk: al – ajánl)
Az aljas olyan, mint az ordas, és abban különbözik az alattomostól, hogy ő mindenkor kész, bármilyen szörnyű, embertelen tettre. Nincs az a szint, aminek alá nem menne, minden különösebb gátlás nélkül. Az aljas az emberek legalja.
Alkot. Tehát létrehoz, teremtés esetén, életre szólít. Megfigyelhető az l hang szerepe. Az alkotás esetén akadályt kell legyőzni, akadályokat kell elhárítani, úgyszólván, meg kell lágyítani. A szóképzésnél az l hang képes erre. Példa erre az alku. Az alku esetében is akadályt kell legyőzni. Az l lágy hang. Mondhatnánk – engedékeny. Az alkuval lennebb kell szállítani egy szintet. Az alkotó legyőzi az akadály küszöbét, lassan alakul műve. Az alkotás idején a művész sokszor alkudozik önmagával, de ez az alkudozás az alkotás (mű) szintjét remélhetőleg nem le, hanem fölemeli. Ez már tehetség függvénye.
A vásári alku is erről szól. Valakinek, vagy mindkét félnek engednie kell. Különben nincs alku. De mi a ku? Az alku mindig lefelé irányított mozgást céloz. Az al már önmagában lenti, alacsony valamiről szól (etruszk alsium – alsó). Az alkunál a ku lefelé irányt jelez. A t a mélybe megy. A kutyát is kuss rákiáltással „ültetik” le.
Az alkony szó a lefelé hajlást jelenti – lekonyul… a nap. Az élet alkonya az idős kor. Az alkony a nyelvújítás idején született, sok más enyhítő, finomító végződésű szóval együtt: -ony, -ény, – ély, -oly. Meglehet, a nyelvújítók régi, elfeledett szavakat hoztak vissza.
Az aludni szintén a lefelé irányt jelzi. Lefekszünk. A d hang az édes, kellemes hatás. Benne van az aléltsághoz hasonló állapot, a nyugalom, a hál értelme. Régen az ágyat is álgynak nevezték, meglévén benne az alvás szó gyöke. Az ágyú is álgyú volt, abból eredően, hogy egy ágyba helyezett, fektetett lőfegyver.
Az alma, mint kellemes ízű első gyümölcs (?! alfa, alafa), és a fordított am gyök. A gyümölcsök legfontosabbika. Törökül elma. Az am gyök gyöngédséget jelölő akár a szó elején, vagy bármely részén található. Itt az m hang az uralkodóhang, a magánhangzót a szövegkörnyezet határozza meg, de azok is jelentéssel bírók, nem véletlen az i, a, e hang léte az m mellett. Az im, am, a tisztelet, imádat gyöke is. Czu-Fo szótár: emel, magasztal (szanszkrit: am – tisztel). Még az ámításban is ilyen értelmet hordoz, az am itt is egyféle „simogatás”, de hamis alapon, csaló szándékkal.

Az m, mint kulcshang, más nyelvekben is jelen van az emberrel kapcsolatos szavakban, vagy n a nők esetében. (az m hangnál)
Andalog. Az n zöngés hangulatkeltőként jelen van az ének, nóta, de a nő szavakban is, mint kellemes hatást keltő hang. Az andalog is kellemes járást, sétát jelent, különösen egy gyönyörű nővel. Ezt jelzi az n-t követő d – édes, kedves – és a nyugalom al szótagja. Az andalog, etruszk-latin közvetítéssel jelen van az olasz nyelvben is: andantelassú, lassan járó. A zenében: lassan, folyékonyan megjelölés.
ANNA, az A NA (a nő) név egyértelműen anyát is jelent. Az anya szó az Anna névből alakult erre az alakra, melyben a zöngés n az anyai odaadást szemléltető lágyabb ny hangra cserélődött.
Az apad, apály szóból – mely csökkenést, kisebbedést jelent – megállapítható, hogy ezzel a fogalommal a víz (kisbaba: püpü) kapcsán találkozott legelőször az ember. Ezt látszik alátámasztani a p hang mellett a d, míg a másikban az ly hang. Mindkettő folyóval kapcsolatos alaphang. De az ápolás is innen eredeztethető, vagy magas láz, vagy daganat visszaapasztása nyomán lett a beteggondozás megnevezése. Az ap, apol, apolgat jelent csókot, csókolgatást is, tehát az ap gyök a szeretett személy gondozása közbeni meghitt személyi kapcsolatra is utal. A csókolgatás, csókolózás (apolgatás) is egy lelki-fizikai összekapcsolódás. Megfigyelhető az érdekes cs jelenlét – átcsapol, összecsap (jó értelemben), annyi, mint összeköt, összekulcsol, csatlakoztat.
Apró. Az ap gyök r bővítménnyel apr, ehhez kötődik az apró kifejezés. Ez már az r bővítmény jelenlétből eredően külső erőbehatásra aprózódott valamit is jelenthet. Pl.: aprít, porít stb.

Az r hang mindig valamilyen „erőalkalmazást” jelent. Az r a legerőteljesebb hangunk, a k a legkeményebb. Az arat (etruszk ar – vág, arat), aratás is ilyen. Rokon a tarol, sarabol szavakkal.
Ár. Az r benne van az ár szóban is. Ez többértelmű. Lehet szúróeszköz, de lehet valaminek az ellenértéke, hisz a vásárolt holmit, vásárlóerőt jelentő eszközzel válthatjuk meg. Talán az arannyal (etruszk atranes – arany) fizetés idejéből rögzült? Mértékegységként az arasz (etruszk arasz – arasz) volt a mindig kéznél levő.

Az áradat. Vízáradat. Itt szintén az r, mutat rá a rombolóerőre. Az Ararát, H/Ararát, (har – hegy, magaslat) jelentése: áradatot meghaladó magaslat. H/Ararát, H/Arárat Har – hegy, áratáradatot.

Ha bővítjük az ár gyököt a t hanggal – árt – itt az r romboló jelentését fokozza a t hang jelenléte – ártó, ártalmas – ez esetben az r és a t hangnak tettekben való rossz irányba ható szerepe tűnik ki (irt, orot, arat, tör, tarol). De kellemetlen állapotot, tulajdonságot, tárgyat jelentő szavakban is jelen lehet. Például: bánat, bitang, bitó, botlás. Tovább a t hangnál.
Az ÁRPÁD névben az ÁR, har, hegy, magaslat, áldás, égi harmat. A p jelenthet ragaszkodást, pörgést, de itt talán apára utal, aki táplál. Az ád, régies ad. Ebből az értelemből indulva oszt, mér. Az Árpád második szótagjából még kiérződik az ő, alattvalói iránti, és az alattvalók iránta való érzelme is. A d hangba az ítélet, a védelem, de a szeretett személy iránti érzelem is bele van sűrítve. (Kedves, becses tulajdon jelentésű helységnevek: Etéd, Küsmőd, Lókod, stb.

Uralkodóhoz illő név. Semmiképp nem eredhet gabonából, árpából a név. A Magy. Ért. Kézisz. azt írja, hogy a törököktől kaptuk. Az Árpád név ősidőktől jelen van a történelemben, a Biblia kronológiája szerint az i.e. második évezredben már jelen van a név. Hol voltak akkor a törökök? Különben is az Árpád név viselői nem árpa lerakatok, raktárak felügyelői voltak, hanem királyok, fejedelmek, vezérek. Az árpából levezetett névkifejtést, a minden magyar értéket, így Árpád fejedelmet is lekicsinylő, becsmérlő hundorferes, habos-burgos, bolsevik nyelvészek adják magyarázatként az Árpád névre.

Árpa!? – jó, hogy nem tökmag.

Szerencse, hogy nincs ilyen kezdetű valamilyen hitvány gyom vagy bogyóféle, mert akkor abból vezetnék le az Árpád nevet, ezek a magyargyűlölő, nyomorult, szerencsétlen flótások és kengyelfutóik.
Az árpa arról kaphatta nevét, hogy igénytelen, hideget tűrő, és így hegyek tövében (har), azok lejtőin is megtermő gabonaféle, például a Hargita tövében is, mely ugyanakkor értékes, tápláló eledel. Régi mondás: „Árpacipó, zablepény, attól nő meg a legény.” A búza már nem szereti a hegyek alatt, csak a síkságot. Ott bő termést nyújt, mondhatnánk: buzog a búza.

Lövétén van egy mondás: Amelyik főd lássa a Hargitát, azon nem teröm meg a búza, s a terebbúza. (terebbúza – törökbúza, kukorica)

De az árpa és a zab megterem.

Ár, árva, v bővítmény. A Czuczor-Fogarasi szótár a megfosztottság fogalmával rokonítja. Orvul (r) elvett értékről szól, ez esetben egy kedves, szeretett személy elvesztéséről (v), aki pótolhatatlan.
Asszony. Mivel e szónál az sz hangnak kulcsszerepe van, így értelme az sz hangnál van kibontva. Az asz gyökben az sz jelenléte a száraz értelmét közvetíti (ősz), például: aszal, aszú, aszó. De a száraz mellett más értelme is van az asztal, asztag szavakban. Itt a t jelenlét térhatást sugall. Az asztaltető egy sík, az asztag nagy terjedelmű gabonarakás. Az asztagban a gazdag jelentése is megbújik. Tovább az sz hangnál.
Át, átok (etruszk at – megátkoz), itt szintén a t hang rossz irányú hatását, a bosszú hangját érezhetjük ki. A megátalkodott szintén ezt az értelmet hordozza, az ilyen ember nem átall rosszat tenni. A t hang szerepe az ártó szándékban mutatkozik meg, amelyet a tettek mezejére kíván helyezni az átkozódó, akár egy harmadik (szellem)személy bevonásával, akire a végrehajtást bízná.
Avul, évül, elévül, elöregszik. A v hang szerepe itt az elmúlás jelzése. Ebből az év fogalma, mely meghatározott időt ölel föl, rendszeresen visszatérő jelenségekkel, akár az évgyűrű. Múló évek, múló divat. Az évek alatt minden évül, avul, gül elavul. (lásd az e, é és a v hangnál)
Áz, ázik, ázott, vizes lett. A z hang kellemetlen zűrös dolgok jelzője, de a vizet is jelzi a fazék, főz szavakban. Átázottan sem kellemes. Itt az á szerepe nem egészen tiszta. Valószínű bosszús szócska, mely az átvizesedés miatt tört fel a szenvedő alanyból. Hasonló lehet a fázik kifejezéshez, mely látványi, és a hideghatás miatti tűzkészítés okán való fával foglalkozásból ered (Kiss Dénes). Az átvizesedet ember á-t kiáltott, azaz á-zott bosszúsan. Elképzelhető az is, hogy áradatban vizesedett meg. Ez esetben összevont rövidítés.

Ehhez hasonló a jég elnevezése, mely a hirtelen meglepetés hangján indult: – Jéééé…, mi lett a vízből! Jég! A g a folyamat vége, mint az: – Ég! – a fellobbanó avar esetében. Az é is a meglepetés felkiáltó hangja.