Mássalhangzó: a nyelv (két) oldalsó pereme és a szájpadlás közötti réssel képzett zöngés, folyékony hang.Bár e hanggal kezdődnek a: lázad, legény, lovag, lövés szavak is, de ennek ellenére elmondható, hogy az l hang a legkönnyebben kiejthető mássalhangzó, és a vele kezdődő szavak a lét, légiesség, lazítás, könnyedség érzetét sugallják. A lazítás egyik kifejezője a lágy l hang. Például: a méla továbbviteléből a lanka, lenge, ledér, lány, lágy, lagymatag, légies, lapos, leveles, lehelet, lányos, libbenő, léha, lassú, lusta, leves, lőre, lézeng, limlom, lötyög, lohad, lefetyel, lajha, lajhár, laza, lazsál, lankad, lepény, lehelet, levegő, léhelő, legel, labda, légies, léggömb, lebeg, lebben, lebeny, lebernyeg, lebbencs, lepke, lébecol, lélötty, leng, lengő, lenget, lepedő, libikóka, lidérc, link, lóg, lomb, lomha, lötyög stb.
Az l a dalolás hangja, a zenei skálázás is e dallamos hanggal a legkönnyebb: la-la-la. A dallam ll kettőzése a másoknak is okozott kellemes érzést jelzi.
Az l könnyű hang, és ezért van, hogy a fent említett szavak mind könnyű, könnyed tárgyak, jelenségek, cselekvés kifejezői. Ösztönből ez a hang tolul az ajkakra egy, a fentiekhez hasonló jelenség szóban való kifejezésekor.
Ez azért van így, mert a megnevezések az emberi szem által észlelt látvány (élőlények, tárgyak, tünemények) elmében kiváltott hatására alakulnak ki. Azok, az ebből következő természetes ráérzés nyomán bentről feltörő ösztöni hangnak a nyelv által értelmes tagolt beszéddé alakított szóképei.
Az l az első, a lélek, lélegzet, levegő, elme, eledel, de főleg az élet, a lét, létezés kulcshangja. A felsoroltak mind az értelmes élethez szükségesek, fontosak.
A kel, kell, kellő, kellem, az élet részei. Ami kel az életre kel, és az élethez kell. A kell a szükségesség erőteljesebb kifejezése. A kellemes, jó érzést keltő, ezt az em jelenléte is igazolja. A kelt esetében a t teremtő hang. A kellemetlen, kelletlen is az élet része. A fosztóképző a kellemnélküli állapotot jelzi, mely az élethez kelletlen.
Az l ingereinkre hatást gyakorló, mind az öt érzékünket érinti: villan, ízlik, illat, hallat, illet. Sőt a hatodikat is ihlet.
Lám. Látom. Az m hang az eszmélés hangja. Imette – ébrenlét.
Láb, azért láb, mert ez van legalább, tehát alul, legalul. A talp szóban is az al az alul levőt jelzi.
Labda, ez, hangzása ellenére sem a lábbal kapcsolatos, mert magyarul a pirulát is labdacsnak nevezték régen. A kereket jelentő ab gyököt még megtoldja a d hang. Ennek okán is kerekdedre gondol az ember. Az l hang a lengeséget, a könnyen szálló, röpülő tulajdonságot jelenti.
A láp, mocsaras hely, a vízre a p hang utal. A ladik a vízen lebeg.
Lágy, ami puha, mint az ágy. A légies l és a puhaságra utaló gy.
A lagymatagban a lagy, lágy, a ma érzelmi tényező, a tag jellemző tulajdonság meghatározásának képzője, például hallgatag, álmatag. A g hang rögzült állapot.
A lajha? Hát nem olyan, mint a bolha, mert az tud ugrani, a lajha lusta, mint a lajhár. Az laj a lefelé irányt jelöli, lejt. Oly lusta, hogy lélegzetvétele is lassú. Erre utal a h hang.
Lány. Leány, leányzó, jány. Könnyű hangokból álló szavak. Különösen az l és az ny. A le gyök utáni ány utal a nőre, ez az ángy (hangzásilag: ánygy) szóban is nőre utal. Az asszonyi szerepre készülő, de még arra nem érett lenge teremtés. Az ány, ény, ony egy folyamat végéhez ért állapot jelölése. Amikor eléri a párválasztási kort, a kis le/nge/ány lesz.
Az asszony már elérte az érettséget. Ezt mutatja, az assz (ősz, ész) és az ony (folyamat vége). Tovább az sz hangnál.
A legény szónál ugyanez áll fenn. Itt a hetykeség legje van jelen a leg szóban, és ezt követi az ény.
Lassú. Az s hang a sebességgel kapcsolatos. Az s kettőzése még hangsúlyozza a lassúságot. Ez is rokon a lustával. Az u az unalom és az alanti állapot, a t tettre vonatkozó, ez esetben annak hiányára, az a rámutató. A laza is rokon némileg. Itt a z a ziláltságot sugallja.
A lázad z hangja már más. Ez a zűrt jelzi, a d az ellenvetést, ellenállást. Az elején a lá, talán a lábra kap. Lábra kap a zavargás, ellenállók támadnak. Ilyen értelmű lenne.
Lék, lik, luk, lak. A léket vágják, a likat dugják, a lukban laknak.
A lehel a lélegzettel kapcsolatos, ezt a h hang is mutatja. A léha h hangja viszont az ürességet jelzi… a szívben, fejben.
Aki lel, az kap, de a leltár nem kaptár.
A les, leskelődés, leselkedés a látással van kapcsolatban, de azért les és nem lás, mivel a leskelődés lealázó tett.
Aki lóháton jár, lovagol. Aki lót-fut, lohol, ámbár nem biztos, hogy minden loholó lóval van.
A lóg szónál a g jelzi, hogy egy pontban rögzített. A lóbálás már nem ugyanaz. A lódítás sem, mert valamit lódít, elveti a sulykot, az lehet füllentés.
A lúd és a liba ugyanaz, de a buta lánynak libát mondanak (b jelenlét), ludat nem. A lúd kedvesebben hangzik, a d hang teszi azzá. Azért lett Matyiból Ludas Matyi és nem Libás Mátyás.