Magánhangzó: középső nyelvállású ajakkerekítéses, hátul képzett rövid hang.
Az ó hang régit, az ol/csó/ gyökben a le irányt jelzi. A melléknevek, és jelzők szóvégi ó hangja. Alacsonyfekvésű hang.
Az ócska hitvány jelentésű, valakinek, valaminek a mocska. Az ódon emlékidéző, hangulatkeltő szó (d jelenlét), az ósdit, az s hang kissé selejtesnek állítja be, itt a d hang inkább a dohot idézi.
Ocsmány, a gabona cséplésénél a negyedjárású szemeket, melyek a leggyengébbek, ocsúnak, vagy aljának mondják, a kisnyulat régen ocsónak. Az ocsmány cselekedet is ilyen sokadrangú alja munka. A cs hang dancs, mocsok értelme ez, az -ány végződés elvégzett munkát jelöl. Ez az ocsmány tett.
Az ocsúdik már nem az előbbi gyökhöz tartozó. Ocsúdik álmából. A csodálkozás gyöke is benne van. Az ébredő ember álmából oldódva, csodálkozva néz szét. Régiesen csudálkozva, tehát ocsúdva.
Odú, odor, udor, udvar. A d hang a kedves, megszokott otthont, odút, udvart, körbekerített birtokot, várat is jelenthet. Ha jól emlékszem Török Bálint mondta az Egri csillagok című Gárdonyi regényben: – Hazamegyek odúmba.
Az óhaj, kívánság. A h a lélek belső hangja. Az aj a vágy sóhaja.
Okos, tehát világos elméjű. Valaha ok (luk) volt a neve a világosságot beengedő nyílásnak, ez volt a ház szeme. Innen a latin oculos, a román ochi (ok), mindkettő szem.
Az ol, ól gyökből több kifejezés is indul, de megfigyelhető, hogy mindannyi esetében valami alatti állapotról van szó, tehát elképzelhető egy korábbi a>o hangváltás ezekben a kifejezésekben. Ól, disznóól. Valaha többre becsült helyiségek neve volt. Ez Varga Csaba: Ógörög: régies csángó nyelv című könyvében is megtalálható. Az ógörög nyelven, a ma magyarnak nevezett ősnyelvből átvett ól – aülé, istállót is jelentett, de palotát is. Ma az aula kupolaterem. Budapesten is van egy olyan hely, mely palota volna, de óllá züllesztették az utóbbi hatvanhárom év alatt. Ez az Országház és annak aula – ólja. Ott ólálkodnak, lopás végett orvul oldalognak a mai politikusok az Országháznak nevezett ól körül a „kövér disznók” lenyúlása okán. Ól/álkodik, ebben benne van az álságosság értelme.
Olcsó, vagyis alacsony ár. A cs azonban benne van az ócska szóban is, tehát jelenthet alacsony minőséget is. Itt lcs hangpáros van.
Olt, kiolt tüzet. A tűzoltás annak altatása. Beoltás, beolt, nemesít gyümölcsfát, vagy beolt egy eszme iránti rajongást. A faoltást régen öltésnek is nevezték, mivel a bemetszés után, úgyszólván beágyazták, bekötötték, beöltötték. Itt az lt az uralkodó.
Oltalom, a Czu-Fo szótár szerint régen ovtalom, tehát valakinek, valaminek a védelme. A v hang volna a kulcshang.
Olvad, halmazállapot változás, összeolvadás, vagy alvadás, ellágyulás. Az lv hangpáros a meghatározó.
Olló, ez lehet kecskeolló, mely az ellőből alakult ollóvá. De lehet olló, mellyel lemetszenek, régen orló, a taroló r hang jelen volt akár a sarlóban, melyet szintén ejtenek sallónak is, de sorrónak is.
Ordít, az r hang az erő, a d az ellentmondás, a t tett, igeképző.
Óriás, hórihorgas, orjas, marjas, uriás, itt az r hang a meghatározó mely erőt jelent. A bibliai Uriás vitéz –, akit Dávid király megöletett, hogy elvehesse szépséges, de hűtlen, csalfa feleségét –, szintén magas termetű volt, erről kapta nevét. Uriás a ma magyarnak mondott nyelven beszélt. Hettita volt, és Dávidhoz érdemtelenül hűséges.
Orom, magas hegy, kiálló hegycsúcs, har – hegy, or, orom, ahonnan egy egész országot lehet belátni. Erdővidéken, Olasztelek és Bardoc határán van a Tortoma nevű hegy, mely nevét az egész tartomány áttekintésének lehetőségéből nyerte évezredekkel ezelőtt.
Orsó, ez körértelmű szó: orsó, korsó, borsó. Az orsó forog, erre vezetik rá az összesodort fonalat.
Ortovány, irtvány, learatott terület, tarló. Az r és t hangok uralják, a vány végződés a tett lefolyása utáni eredményt jelzi.
Orv, orvul oroz, ez a lopás igéje. Innen a latin fur, mely a románba is átjött. Naná!
Ország, a Czu-Fo szótár szerint: urszág, úrság, körértelmű szó, bekerített helyet jelöl. Az úrság, urszág, fallal védett épületből egy udvartartó magas tekintély által uralt terület volt a városállamok idején. Kezdjük a legkisebbel: uradalom. Képzeljük el ezt nagyban. Ez az ország. Képzeljük el még nagyobb területen. Az a birodalom. És nézzük meg, mindegyikben ott az r hang, az erő, sőt… tudjuk, az erőszak kifejezője.
Osz, ebből az oszlik, oszlás, oszt, osztás, foszlik, fosztás. Ahol az l hang van, magától végbemenő folyamat. A t esetében, mely a tettet, cselevést jelöli, ott külső beavatkozás van. A sz hang a szétesést jelzi.
Az oszlop szó összetett. Az osz az osztás, a lop végződés – tekintetbe véve a b és p rokonhangzását –, valószínű láb. Egy oly láb, mely egy távot kettéoszt. Az oszláb helyett lett oszlop, akár a kapuzábé a kapuzáp és kapuláb összevonásából. Mondják még cölöpnek, cöveknek, székelyül cüveknek. A cölöpben is benne a löp, láb. A cövek szó, ha figyelembe vesszük a c hang és a tsz közös hangzás közti rokonfogalmat, akkor tőlöp, tőláb, tő, tövek az eredeti alak. Oly tövek, melyek mélyen a földbe vannak ágyazva.
Ilyen többes számból egyes számmá válásra van még példa: mák.
Ha a nyelvi lehetőségeket nézzük a xolop, xilop, xülüp ógörög szóból lehet szolop,
ebből cölöp, hangátvetéssel oszlop.
Ám a cölöp szó az ősnyelvből (ősmagyarból) ment át az ógörögbe!
Osztováta. Ha valaki látott osztovátát, melyet még szövőszéknek is neveznek, ismeri működését, tudja hogy működése teljesen az osztás elvein alapszik, és hogy vetélő, vetőlő is kell hozzá, és a motolla is a szövési eszközrendszerhez tartozik, akkor arra is rájön, hogy tősgyökeres magyar gyökökre épült szóval van dolga. Osztóvető.
Nagyanyám, mint minden székely asszony, értett ezekhez, tizenkét nyüstös szövést is beállított. Emlékszem különböző mintáknál mennyit számolgattak, osztottak, szoroztak.
A Magyar Értelmező Kéziszótár szláv szóként mutatja be az osztovátát, a motollát, a cölöpöt. Érdekesség, hogy mindhárom megvolt már akkor, amikor a szláv népnek se híre, se hamva, sem az ősapukája, sem az ősanyukája nem létezett, még csíra alakban sem.
Lapozzanak bele egy ógörög – magyar szótárba.
Talán az ógörögök is a szlávoktól vették át az ógörög xolop, xilop, xülüp szót? Ajjaj, elvtársak! Ezt nagyon elszúrták. Hol voltak a szlávok akkor? Ja’, má’ Ádám! Bizony, ficókáim! Jól leégették magukat.
A különben a nyelvi magyarázat, értelmezés szempontjait nézve, igényesen megszerkesztett mű, de majdnem összes eredet megállapítása hasból odadobott szándékos ferdítés, pimasz hazugság! Látták, hogy osztov, tovább nem is olvasták – Á, fogjuk rá, hogy szláv, oszt kész!
Bizony, nagyon lejáratták magukat a koncért.