Alább a hangokról, jellemzőikről, megszemélyesítve, mintha emberről szólnánk. Az apró betűkkel szedett, idézőjelben levő szöveg a Magyar Értelmező Kéziszótárból vett „születési anyakönyvi” kivonat.

Mássalhangzók

B („Mássalhangzó: két ajakkal képzett zárhang, a p zöngés párja.”)
B egy furcsa alak, legfurcsábbak közül való. Sosem lehet tudni, merre megy. Indulási iránya bizonytalan, bolondos, kiszámíthatatlan. Esetében döntő, hogy kivel találkozik, ki követi, kivel áll szóba. Néha az bánja, aki a társaságába keveredik. Ha a g-vel, akkor bogra fut, gubancos ügybe keverednek, a h-val csak hebeg-habog, háborog, a k-val együtt nagyon bikásak, bökősek, de buknak is, az m-el bomlik. Az sz-el? Na, ezt nem árulom el, maradjon titok, de a t-vel butául botlik. Boszorkányokkal, babonás banyákkal, banditákkal borzalmas tivornyákon vesz részt, balra, azaz rossz irányba megy, bonyodalomba keveredik bosszú áldozata lesz. Könnyen baleset éri a bizonytalan járásmódja miatt, mert csak baktat, botorkál, battyog, biceg, bukdácsol. Ha bolond, nem jelenti azt, hogy nem lehet boldog, ha összeszedi magát, akkor vannak bölcs gondolatai, és megmutatja becsületes, békés oldalát. A környezet fontos, de inkább ő a meghatározó ott, ahol jelen van. Talán többször helyzetbonyolító, balos, mint kedvező.

C („Mássalhangzó: a t és sz hang bizonyos tulajdonságait egyesítő zár-réshang, a dz zöngétlen párja.”)
C nagyon kedveskedő, becéző, finomkodó, vékony, törékeny alkat, ugyanakkor gyámolításra szoruló. Ahol kedveskedni akar, ott többször megjelenik. Szereti azt, ami ici, pici, cuppantva puszilja a kisbabákat, becézi a kis bocikat, és más kisállatokat. De átmegy néha a másik végletbe, és amilyen fokon kedveskedő, épp olyan gunyoros, szurkáló tud lenni: csúfondáros, epés, cukkoló, cucáló, cikiző, gúnyolódó hangvételű. Szeret a címlapon virítani, cégérként élen állni, és hogy mindig ő adja meg a célirányt.

Cs („Mássalhangzó: a t és az s hang bizonyos tulajdonságait egyesítő zár-réshang, a dzs zöngétlen párja.”)
Cs csinos, s ez okból csintalan, kecses, kincset érő, csárdás kis teremtés. Van benne cseles csalafintaság, de különben hangulatkeltő, csodás jelenség. Kellemes érzés számára, ha csöcsös-faros kicsinykének szólítják, olyankor csúcson érzi magát. Lételeme a kicsinyítés. Nem csalárd, csak csalafinta, ám kicsinyke létére becsületes, bölcs gondolkodású. Ha csecsszopó kicsinye is vele van, olyankor édesen csacsog neki. Az anyja, a vén csoroszlya csak csoszog, de tud ám az haragos lenni! Van eset, hogy csármál, csárog, acsarog, csúnya ocsmányságokat beszél, s mocsokba, pocsolyába, mocsárba lepcsen.

D („Mássalhangzó: a nyelv elülső részével a felső fogsor mögött képzett zárhang, a t zöngés párja.”)
D nagyon ellentmondásos alak – jóra, rosszra, végletekre hajlamos. Tud vádolni, védeni, vidulni, vadulni, kedves és durva lenni, dúlni. E társaságában nagy legény, harcias, ellenálló, szembehelyezkedő (de). Ő, d van elől, és e jelenléte legénykedő magatartásra sarkalja. Ám ha az é-t tudja maga mellett, és főleg é áll elől, akkor édes a kettes. Ilyenkor már e hiába simul melléje a másik oldalon, é hatása erősebb, mondjuk úgy: csábítóbb, az irányítja – édes. De ha e-t ellöki magától, s i-vel társul, még incselkedőbb: édi, édike. Állandóan benne lakik édike didijében, úgy érzi, ő számára az édeni védenc. Meghatározóan döntő személyiség, jelen van minden indulásnál, kezdetnél, zsendülésnél, az időben ő jelöli a folyamatosságot, folytonosságot, a csizmadiát ő dolgoztatja, kedélyes, üde, jókedvű, daloló, mint egy garabonciás diák. Rendkívül szereti az élveteg, simogatásra ösztönző domború, dundi, kerekded formákat.

F (Mássalhangzó: a felső fogsorral és az alsó ajkakkal képzett réshang, a v zöngétlen párja.”)
F a kemény, feszes, rugalmas törzsi erő, olyan, mint a fa: hajlékony, szíjas, rugalmas. Férfi a talpán, szilárd falként álló fedezék, fontos figyelmet felhívó. Élesre fent fegyverrel tart fegyelmet. Mindenhol a fő életfeltételek fontos tényezője: földben, fűben, fában, felhőben, folyóban, a szél fuvallatában, a fenti fényben. Ha főz, fűszerez, ismeri a finomság fogalmát. Erős férfi, innen jön a fér, for, forte – erő. Vagy: fa, faer/d/őforest, foresta.

G („Mássalhangzó: a nyelv háta és a szájpadlás között képzett zárhang, a k zöngés párja.”)
G határozott, mindent leszögez, gátat vet, megfog, lehorgonyoz, lezár, eddig, és nem tovább – elég! Nélküle nincs rögzítés, ragasztás. Maga a megtestesült igazságosság, megingathatatlanság. Övé az utolsó szó, a végső kondulás, a befejező hang, az ünnepélyes végcsengés, kongás. Nála van az egyetlen kis pontban sűrített, becsomagolt, bekötött, lezárt, alapvető jellemzőket megőrző, átörökítő csíra, a tömörített (a tom/orított mag) erő kulcsa. A szilárd, oldhatatlan kötés jelképe, ő a góc (Gordiusz). De mivel az ellentétek megtestesítője, így a mozgás is életeleme. Ha fordul a kör, ott ő a forgás középpontja, a gördülés tengelye. Kedvencei a gödölye, gerle, gilice, a kis golyhó, gombóc, viszont jól érzi magát a gaz, gézengúz, hazug, galád, lézengő, gáncsos, garázda, gőgös, gúnyolódók közt is.

Gy („Mássalhangzó: a d és a j hang bizonyos tulajdonságait (!) egyesítő zár-réshang, a ty hang zöngés párja.”)
Gy a két véglet akár a d, a kezdet és vég, gyökér és gyümölcs, gyámolító gyöngédség, bántó gyűlölködő gyalázó, győztes, és gyáván megfutó, gyógyító és gyilkos, figyelmes vigyázó és fegyveres fegyőr. Lángra gyújtja a szívet, de a házat is. Amikor jó, gyöngéden simogat, gyönyörűmnek, gyöngyének becéz, kedves, eljegyez gyűrűvel, mitől elönt a gyöngeség, győz a szerelem, a gyönyörű érzelem, majd jön a nász gyönyöre, s szerelmünk gyümölcse a gyermek, aki nekünk gagyog, mi meg gügyögünk neki, gyámolítjuk, és ha beteg gyógyítgatjuk. Szereti a kellemes, lágy tapintású gyepet, gyapottat, gyapjút.

H („Mássalhangzó: a hangszalagok résében képződő gégehang.”)
H olyan, mint a lehelet, hangtalan, mégis egész legbenső önmagát adja. Mélyről, (a mellkas közepéből) a lelki, szívbeli érzelmek, indulatok – a jó és rossz hangulat fészke közeléből indul. Hűséges és hűtlen, hálás és hálátlan, heves hős és huncut hitvány. Az élet eredő helyéről az anya legmélyéből, a méhből való ő is. Ha visszaborzad: húúúú! Ha jó kedélyű: híhí-haha-hehe! Ha biztat: hajrá, hurrá! A legjellemzőbb nála a hűség, hála és fordítottjaik. Ha a sor végére áll, alig hallani, mint a méh zümmögése.

J („Mássalhangzó: a nyelv háta és a szájpadlás között képzett réshang.”)
J kevés szavú, de annál jelentősebb, amit mond. Vagy ujjong, vagy jajong, vagy felszólít valamire. Máskor meg a jövőről, jó dolgokról és a jogról beszél.

K („Mássalhangzó: nyelvhát, a szájpadlás közt képzett zárhang, a g zöngétlen párja.”)
K kicsi, de konok, kemény fickó. Akár a kő. Ő az, akinek legtöbb szava van. Ott van mindenhol, ahol valami elakad, ützik. Az akarat, a cselekvő kar. A kör közepén áll, kezdeményez, alkot, ékel, köt, de kötekedik is. Tud kedves, kegyes lenni. Szereti a kicsiny, kecses, nőket többes számban. Nagy kakas, bika, kan, kandúr, bak, kos, s így kőkemény bökő.

L („Mássalhangzó: a nyelv (két) oldalsó pereme és a szájpadlás közötti réssel képzett zöngés, folyékony hang.)
L kedves ellentéte a fenti keménykedőnek, meglágyítja, jelenlétével kellemessé teszi, csupa szívhez szóló dallam, mely könnyedén száll: lá-lá-lá-lá. Ő tud beszélni életről, feltételeiről (szül, t, él, lég, , élés), s a halálról (öl, gyil/kol, hal). Körüllengi a lágy, lenge, laza, lassú, lanyha légiesség. Az m hanggal együtt nagyon érzelmi töltetetű: kellem, élmény, szerelem veszi körül. Ahogyan emelkedik a dallamok lépcsőjén, úgy fokozza legek legjét, és megmutatja, milyen legendás nagy legény ő. De tud lengén szállni, libegni a levegőben. Ha megbosszantják, lázad, lármázik, és még lövöldöz is.

LY, neki egyetlen szava van – lyuk –, de az a legjobb jó, mert a mélységre, titkokat takaró hályogra, rejtélyre utaló, és így kutatásra ösztönöz.

M („Mássalhangzó: két ajak zárjával képzett orrhangú zöngés hang.”)
M a rendkívül összetett nőiség, csupa érzelem, mélyről indul, vele nyílnak az ajkak, olyan, mint a megnyíló mag, a kifeslő bimbó. Ő Ámor mámora, szerelem, nemiség, emlőbimbó. Ő a mélyen fekvő méhben a mag, a kis emberbimbó. Övé a teher emelése, s az emlőből cuppogtató kis emő emetése, aki majszol is. A mozgás, mérlegelés is sajátja. És rendkívül kíváncsi kérdező, ez is nőies jellegre utaló: micsoda, mikor, miért, milyen, mekkora, minek, mi végből? Ám tud mokány, mogorva, morózus, szomorú is lenni.

N („Mássalhangzó: a nyelv elülső részének és a felső foghúsnak, szájpadlásnak a zárjával képzett orrhangú zöngés hang.”)
N maga a rejtélyes nő, akinek a hangja is két véglet: andalító, kellemes zene, muzsika, vagy a nősténymacska elriasztó visító, visongó sikongása, a hi-hi-hiéna kacaja. Övé a hangulat, szenvedély kissé fura zöngéje, esetenként borzongató hang. Vérében a zene, nóta, ének, de a babona, monda is. Ha elfajul, gonosz, sátán. Az indulásra késztetésben, indításban, nógatásban, noszogatásban is hangadó, de a tiltásban, tagadásban is. Az egyEnsúlyban az E az árnyék n hanggal együtt billEnő pont.

Ny („Mássalhangzó: a szájpadlás elülső részének és a nyelvhát középső széles felületének zárjával képzett orrhangú zöngés hang.”)
Ny nyúlik, mint a nyúl. Senki nem tud úgy nyafogni, nyavalyogni, mint ez a hosszúnyakú nyafka, de a nyavalyák enyhítésében is részt vállal. Ernyőjével megtöri a fényt, szárnyaival magasba emel. Kurucosan, húszárosan nyalkán, nyeglén ül nyergében, lova hosszan elnyújtott testtel nyargal, és esetenként nyerésre áll. A szóban társuló hangok szerepe – mint minden más esetben is – számít. Nem mindegy, hogy nyihog vagy nyifog, nyájas vagy nyálas, nyakas vagy nyákos, nyers hús van a nyárson vagy nyárs van a nyers húson, nyilaz vagy nyilall, nyugtat vagy nyögtet, nyüst vagy nyest, nyújtófa vagy nyúzófa, nyújtva nyúlik, vagy nyúlva nyújt, nyüvet tép vagy tépést nyű.

P („Mássalhangzó: két ajakkal képzett zárhang, a b zöngétlen párja.”)
P könnyű, pici, perzselő, de pörgőn repülő is. Mivel a b rokona, így bizonyos mértékben annak tulajdonságait is hordozza. P kedves és bosszantó, de ragaszkodó, vonzó és tapadó is, főleg páros kapcsolatokban. Egy pontban áll, akár a kép, szilárd támpont, hozzá köthetők, ragaszthatók, építhetők dolgok: alap, talp, záp, oszlop, cölöp. A picinek a víz: püpü. Ezt az ősi picinyek is így mondták. Az olasz Pó és Piave folyókban fürdik, piát iszik. A pü, pi, pu mind forrással kapcsolatosak. Rendszerint ott áll a sor végén, akár a g vagy gy.

R („Mássalhangzó: a felső foghúst érintő nyelvhegy 2-3 rezdületével zöngés folyékony hang.”)
R kemény, rombol, repeszt, repül, ropog minden körülötte. Rajta a hangsúly, fontos egyéniség. Jelen van az érem mindkét oldali tevékenységben. Főleg ahol erőről, erőkifejtésről van szó. Nélküle nincs tér, körforgás. Viccesen mondva, a Nincs szerelem bánat nélkül, nincsen forgás az r nélkül. A sor végén csendes nem rombol (hír, húr, ír, kér), Különben ott van mindenhol, ahol valamilyen erő megbontja, megtöri a rendet: recseg, ropog, forog, robban stb.

S („Mássalhangzó: nyelv szájpadlás eleje közt képzett réshang, a zs zöngétlen párja.”)
S tagad és tilt, ismétel (s/e n/em, s/e n/incs – sem, sincs). Súlyos, mit a vas, nehéz, alant van, lefelé tart (súly, süllyed, suvad, só, eső, salak, sár, vas, sérelem, az -es, -os, -ás, a -ság, -ség képzők s hangja is a képzett szó ’súlyát’ akarja kiemelni). S a sima, síkfelületet szereti, és sok sürgős dolga van. A sűrű, dús, ség elemében tartja, szereti a sebességet: gyors, siet, nagyon serény, sebes, néha azonban lassú. Máskor susog és süvölt. Élesssel hasít, vésst. Hátrányos helyzetű: sánta, selyp, sovány és süket, csupa fájdalom: seb, sérelem, sajog mindene, amiért sír és sikolt. Selejtes, sivár, senyvedő állapota miatt elégtelenség: sorvad, sanyarú, savanyú arcán. Fáj neki a megvető, sanda, sunyi tekintet, de a sajnálkozás is.

Sz (Mássalhangzó: a nyelv pereme és a felső foghús közt képzett réshang, a z zöngétlen párja.)
Sz maga a szabadság, ész, szív, száj, a szorzati érzelem: szerelem, szenvedély, szenvedés, a lélek érzelmi jó és rossz telítettsége. Máskor csupa széteső szomorúság. Mindig oszt, szoroz, szór, a szalonna széléből szeletel nyeszlett szeleteket rászorulóknak, akik szegélyre szorult szomorú szegények. Máskor sziszeg, és viszályt kelt. Nélküle nem száll a madár, nincs se szél, se szó, se szuszogás. Amikor beszél a szóra is a szájból jövő szelet használja. Sz jelöli ki mindennek a szélét szegélyét. Ő a szél hangja, vele száll a dal, viszi tova a szél, mely mindennek a szélét fújja, szárítja. Az ész mellett ő a vész, ősz is.

T („Mássalhangzó: a nyelv elülső részével a felső fogsor mögött képzett zárhang, a d zöngétlen párja.”)
T a ten, a végtelen hatalom, a törvény, titok, értelem, ötlet, törekvés, alkotni tudás. A T a talapzat, a táguló, tagolható tér, a tárgyak tárolása, de átlója is, mely keresztül metsz. T a tudás tárolása, az esztendés, oktatás, a – jó értelemben vett – tákolás, az akaratot tettre váltó, megvalósító tényező. A t a múlt idő (történelem). Könnyen ugrik, katonásan kattan, pattan, csattan. Az ártó átokra, botló, testi-lelki ártalmak kifejezője, mindent tagadó, tiltó.

TY („Mássalhangzó: a t és a j hang mozzanatait egyesítő zár-réshang, a gy zöngétlen párja.”)
TY laza motyó. Kivétel, mikor a füttyent és rittyent. Különben öregesen, atyásan totyog, battyog hátán batyujával, közben valamit motyog. Lötyög, mint a kutya az udvaron, vagy gatya a lábszáron. Már nincs tyúkokkal való etye-petye, mert már csak fityeg a fütykös. Álmában hortyog, ha náthás szortyog. Ha kátyúba lép, cipője vartyog. A fáról fejére potyog az alma. Néha kedve szottyan, és busszal bezötyög a városba kártyázni. Ilyenkor az asztalon ketyegő óráját lesi, hogy ne késsen el. Néha úgy viselkedik, mint akinek kotyog az agya.

V („Mássalhangzó: a felső fogsorral és az alsó ajakkal képzett réshang, az f zöngés párja.”)
V pontosan olyan ellentétes, visszás viselkedésű, mint D, jóra, rosszra hajlamos. Ketten társulva tudnak vádolni, védeni, vidulni és vadulni is, óvni és verni. Kettőjük párosa lehet üdvös, de odvas is. Vérében az idő, tér, kiterjedés megjelenítése.(táv, ív, bő/v, év, av stb.) D-vel sok jellemzőben hasonló: tomboló vad viadal – vidám vigalom. Létezését nem tagadja, van véleménye a valóságról. Ellentétes voltát azzal is kimutatja, hogy ha kell eggyé, valamivé válik, máskor meg szétválik. Olyan, mint a vízválasztó utáni két völgy. Fő kotnyeles minden változásban. Különben virgonc, tele vággyal, virágos jókedvvel, vidám, vidít, vigadozó, ahol ő van, ott vígság van. Ilyenkor mindig vigyorog, vicog, vihog. A vőlegényre is vigyáz, mikor ívik. Szereti, ha virrad, jön a világosság.

De ne tudják meg, milyen, amikor durva. Benne megelevenednek a véres várcsaták emlékei, viták, versengő viadalok. Vitatkozik, vadul vádol, vakon vagdalózik, kivallat, ver, vicsorít, vonít, hogy vacog a fog. Folyton vartyog, de ha a felesége vajúdik, akkor vackolódik, készíti a fészket. Majd minden jó-rossz jellembeli tulajdonsága megvan: válogatós, vadóc, verekedős, vérengző, virgonc, dévaj, évődő stb.

Z („Mássalhangzó: a nyelv elülső részével és a felső foghússal képzett réshang, az sz zöngés párja.”)
Z maga a megbízhatóság biztos, igaz (igen az), igazságos. Van egy rendkívüli kellemes, bizalmas zöngéje. Lelki-érzelmi és testi-érzéki megjelenítő. Határozottan, egyenesen rámutató: az, amaz. De van körülötte zűrös, zajos, zivataros, zimankós, borzoló, bizalmatlanságra okot adó, kellemetlen helyzet is épp elég.

Zs („Mássalhangzó: a nyelv és a szájpadlás eleje között képzett réshang, az s zöngés párja.”)
Zs elég fura alak. Csak a zsenge zsongó tulajdonsága jó, a többi utálatot kiváltó, nyugtalanságot okozó: házsártos, zsörtölődő, zsémbes, kapzsi, zsebes, zsugori, zsarnok, uzsorás. Körülötte állandóan zsibvásár van, és zsúfolva az elzsarolt holmi. A zsidókat utálja, pedig… ő is mindent zsebre vágna, ha tehetné. Ha valamit megkaparintani akar, akkor abba beleül, s eszi, mint a zsizsik a babot. Az ilyenből vagy zsaru lesz, vagy zsivány. Egyre megy.

 

Magánhangzók

A, Á („Alsó nyelvállású, hátul képzett, ajakkerekítéses, rövid, illetve hosszú magánhangzók.”)
Az a hang távolra mutató: a, az, amaz. Első a hangok között: alfa, alef, alafa, élő, eleve, tehát első. Ő az alap. A meglepetés első benyomása által kiváltott hang. Szókezdőként a rákövetkező mássalhangzóra mutat rá. Szembenállást is jelez. Ajakkerekítéses hang lévén, kiemeli az ajkak szerepét, így szájtevékenységek megjelölésénél is jelen van az érem mindkét oldalán, de jelenségek, tulajdonságok, történések leírásánál is. Pl.: majszol, majmol, mamlasz, ajak, ajánl, alkalmas, ajándék. Alacsonyfekvésű hangként meghatározó a valós és képletes alsó szint megjelenítője: alant, padolat, alom, alvás, alázat, nyugalom – alantas, alattomos, aljas, alacsony.
Az á hang nyíltság, nyitottság: áldás, ámulat, hála. Bonyolódik viszályos helyzetbe is: áradat, átok, árt stb.

E („Alsó nyelvállású, ajakkerekítés nélkül elül képzett rövid magánhangzó.”) É („Középső nyelvállású, ajakkerekítés nélkül elül képzett hosszú magánhangzó. ”)
E közelre mutató: e, ez, eme, emez. Kérdő szócska: -e?, -é? Mutatószóként előre, hátra vethető: e nélkül, nélküle. Leggyakoribb magánhangzónk. A szó elején, végén néha rámutató. Az e hanggal kezdődő szavaknál majd mindig az azt követő mássalhangzó a kulcshang, de nem adná meg a szó értelmét, ha az e nem mutatna rá. Az e hang jellem vagy állapot egyensúlyhelyzetét is jelzi, olyan valami, mint a magasugró léce, a mérleg egyenlegnyelve, a kötéltáncos egyensúlyozó rúdja. Az egyensúly szóban jelzi, hogy minden az ősEgy törvényein, annak teherviselő, billenő pontján nyugvó, s hogy mily elengedhetetlen az erkölcsi, érzelmi, jellembeli emelkedett szint, a lelkierő folytonossága, egyensúlyban tartása.
Az E hang szerepe jelentős, mivel fontos értelmi meghatározó.
Az e hang más kifejezések mellett az egy, egyenes fogalomkör jelentéshordozó hangja is. Az egyenes azt jelenti, hogy az egyen, vagyis 1-en, de azon belül egy-En áll a súly, az –es besoroló jelző.
Tehát az E hang a meghatározó súlyhordozó a világmindenségben! Egy ki nem adott munkámban az n hangot jelöltem meg az egyensúly billenő hangjaként, de be kell ismernem, hogy akkor nem láttam eléggé bele a hangok rejtelmeibe. Az E hang a súlyhordozó. A E-t követő, helyragnak tűnő n hang értelmi társ, mintegy árnyékhang. Az egyEnsúlyban az árnyék n hanggal együtt billEnő pont.Egyen, de benne még pontosabban: egy E-n áll a világ! Fontos, hogy az Egyben E legyen, mert akkor egyEs. Vagyis: egy E-n-es, azaz egy E-n álló, nyugvó!

Tehát fontos, hogy van E, vagy nincs E benne?! Ez őskérdésként is így hangzik: van-e? nincs-e? Mert ha nincs e hang, akkor e-tlen, akkor E nélküli a kifejezés. Ha e-tlen, akkor megbomlik az egy E-n álló egyEnsúly. Az Egy E-netlenné, vagyis, az Egy E nélkülivé, E-n nyugvó súllyal nem bíróvá válik.

Az Egyben levő meghatározó E hang nélkül marad a –gy! Az egyEnsúly megbomlik és a súly a gy-t terheli. A gy-t mely magában gyenge. Az egyEtlen, vagyis az E nélküli (E)gy, önmagában gyenge, gyámolításra szoruló.

Ugyanakkor, a gyáva, gyaláz, gyűlöl, gyász, gyagyás, gyanú, gyarló, gyatra, gyom, gyilok stb. meghatározó hangja.

Ha az egy E netlen, vagyis nem az E-n nyugvó súllyal bír, E nélküli lesz, akkor elfordul az ősEgy-en nyugvó állapotból. Ha az E külön utat választ, s az ellentmondó d hang mellé társul – dE – szembehelyezkedővé válik az ősEgy-gyel.

A fe ősgyök bővítményekkel többféle értelmezés alapszava. A fek, fekete, fekvés, fekély, a fér féreg, a fer fergeteg szavakban rossz kicsengésű, a ferde nem egyenes, attól eltérő irányú. Az E ez esetben megszűnik az EGY-egész része lenni, az Eg/y/ész/ből félrE vált FÉLremegy, férre, ferre. A fer túloldalán a d-vel az egyEnes ellentétévé válik – ferdE lesz. Az rd páros a ferde, herdál, horda, korda, mord, ordas, ordít, zárda, zord szavakban nem kellemes sugallatú.

Továbbiakban a d-ről – dE – leválva szédEleg: gyeng-E, leng-E E-ként tEngődik. A teng a tengely, mely körül kileng, a kilengés tengelye bizonytalanságot, és nem erős, egyenes tartást szemléltet.

A forgás tengelye más. Ez az ŐsEgy. Az, amelyen áll, és amely körül a világmindenség elforog. Ez a ten-Gely nem enGEd a dE ellentmondásának, csak az egy E-n létező, végbemenő, azaz egy E-n letes, körforgást engedi. A d ellentmondásossága itt is kitűnik. Az ŐsEgy tEnGelye körül, az eRős E-n, RE-n nyugvó d lehet meghatározó (rend), és nem az ellentmondó d. Nem engEd, s csak az enged-elmes, azaz elmés, vagyis az ésszerűen gondolkodó foroghat el körülötte. Csak az enge-delmes lehet dia-dalmas.

Ha a rEnd E hangja eltűnik, akkor a rEnd Etlenné válik – rendetlen: r-nd. Az űrt más hang tölti ki: rond/a, (ringy-rongy, ringy/ó).

A kEGY, kEGYelem, az ŐsEgytől jövő bizalmi elem. A k a hatékony ék. Mind az L, mind az M lágy, keLLeMes, érzelmi hangok. Ha a kEgy Etlenné válik, az Etlen kEgy, k-gy, kegyEtlen lesz, gyalázkodó, gyűlölködő, gyilkos, kígyó.

A fenti bontásból részben megismerhető az E hang jelentése, jelentősége, fontossága. De ugyanígy a többi hang is kielemezhető különböző kifejezésekben.

Az e és ö hangok értelmi közelsége főleg tájnyelvekben mutatkozik meg. Székelykeresztúr környéki mondás: Embör, há’ mönyök a högyön, hogy hamarább lögyön. Az ember, megyek, hegyen helyett. Vagy: Mönyök a csöndben lábújjhögyön, míg valaki észre nem vöszön.

Az é birtokot jelölő hang is: Évié Feri, Ferié Évi. Az é hang szerepe helyenként ujjongó, figyelemfelhívó kedélyhang, máshol magasra mutató, élettel, értelemmel kapcsolatos.

A magyar nyelvben az e, é magánhangzók vannak túlsúlyban, melyek szinte önműködően állítják be a magyar nyelv beszélőit csendes, tisztességes, becsületes, békés, építő tettekre, emelkedett értelmi szintre és egyenletes lelki egyensúly megőrzésére. Pl.: kedves, egyenes, egyenetlen, engedelmes, engedetlen, elengedhetetlen, erényes, erélyes, kegyelmes, kegyetlen, egyetlen, egyetemes, engesztel, nemes, fegyelmezett, engesztelhetetlen, édes, szeretet, szerelem, teremt, kellemes, kellemetlen, jellemes, jellemtelen, élvezetes, fényes, eszes stb.

Ebből eredően az e nyelven gondolkodóknál a két agyfélteke közt is tökéletes az egyensúly. Lehetett bármilyen származású tudós, ha ő magyar nyelven gondolkodott, csodákra volt képes. A siker titka a nyelv és a hozzá tartozó műveltség, melyből meríthetett!

I, Í („Felső nyelvállású, ajakkerekítés nélkül elül képzett, zárt, rövid illetve hosszú magánhangzók.”)
Az i hang közelre mutató: itt, ide, ihol. Félelmi hang: ijed, ijeszt, ijedelmi, iszonyodó, irtózatot, irgalmat kifejező szavakban kulcshang. Helyet, származást jelölő: egri, vári, erdélyi. Jelző: igazsági, irgalmi. De felhangoló vidám érzelmeket, mozgást, illeszkedést kifejező gyökökben is kulcshang. A mozgásé: illan, iklat, ireg, izeg, iram, indul íziben. Vagy iciri-piciri, inci-finci, ici-pici, kedveskedő, kicsinyítő szavak.
Az í hang, mutató: íme. Néha az é párhuzama, főleg tájnyelvekben. E minőségben szóeredet-értelmi magyarázatot is ad, egy példa: évek – ívek. Hány ívet futunk le életünkben. Gondoljunk a fák évgyűrűire (íveire). Van közös vonása az ü, ű hangokkal is: üdvös, idves, igyekvés, ügyekvés, idvezítő, üdvözítő. A vidámság lelki, érzelmi, hangulati állapot, a vígság viszont a lelki, érzelmi, hangulati mellett már fizikai vonatkozású állapot is, mely adott helyzethez, körülményhez kötődő. Képletes síkság, kellemes, csuszamló lelkiállapot.

O, Ó („Középső nyelvállású ajakkerekítéses, hátul képzett rövid illetve hosszú magánhangzók.”)
Az o hang jelzi az avult régit, az ocsút, ocsmányt, az olcsót. Vagy ott, oda távolra mutat, nem ilyen, inkább olyan, de old, olt, olvad is. Ha valaki olyant olvas, ami tetszik, az olvasottak elméjébe olvadnak.

Megfigyelhető: más magánhangzó a szavakban értelmi meghatározó is lehet, ezzel ellentétben az o hang mennyire alkalmazkodó: az esetek többségében a mássalhangzóknak, vagy azok hangpárosainak jellemzői döntenek, hogy az érem mely oldalán álló kifejezés születik az o hanggal. Mondhatnánk: az o ritkán szól bele, inkább csak jelen van, a döntést másokra bízza. E jelenség a beszédben is megmutatkozik, ha valami mindegy: – oly mindegy, vagy oh, mindegy. Az óhaj, vagy megkönnyebbülő sóhaj hangja. Egy kellemes bókot egy halk oh sóhajjal fogadó női hang az oldódó ellenállást jelzi.

Alacsony fekvésű hang lévén állhat visszatetsző jelenségeket leíró szavakban: boszont (rég), orrol, morog, szomorog, bolond. Régi szó: megorrontott: valamit megsejtett, megérezte előszelét, szagot fogott, mint a kopó. Ugyanakkor az érem másik oldalán ott áll a kellemes: oldott, boldog, komoly, gondol, mosoly stb. szavakban is.

Lak, lok, ok, a fény nyílása, ablok, ab – kerek, lok – lyuk, ablak.

Az ó a csodálkozás hangja, óóó!, de óbégató, ócsároló, ordító is. A melléknevek és jelzők szóvégi ó hangja.
Ö, Ő („Magánhangzó, középső nyelvállású, ajakkerekítéses, elül képzett, rövid, illetve hosszú hang.”)
Az ö hang tartalmat befogadni képes jellemzőt sugall. Az öl, öböl, köböl. Az ölt, körülölt, öltöny, öltözet, mindannyi belső tartalmat sejtető. A kör terjedelmes szóbokor alapszava, szógyöke szintén tartalomra utaló. Az özönlik, ki- vagy beáramlás. A tartalom kifelé ürítése: ömöl, ömleng, önt. Az öntudat jellembeli belső tartalom. Az ösztön is belső erő, mely a külső erkölcsi törvények mellett, belső öntörvényi korlátozást is megkövetel. Aki ötöl, nem adja ki elméje, szíve bensőjét, vagy nincs amit. A kör, törvény, mozgástér behatárolók.
Az ő hang a: bő, dő, hő, nő, sző, tő stb. gyökökben, vagy emlő, termő, ömlő stb. szavakban tartalmi bőségre utal, de egyben jelző, jellemző szóvégi hang is.

U, Ú („Felső nyelvállású, ajakkerekítéses, hátul képzett rövid illetve hosszú magánhangzók.”)
Az u, ú hang a magánhangzók közül a legalacsonyabb fekvésű hang. Eltaszító, tuszkoló, uszító, undor, utálat kifejező hangja.

A legalsó szint, vagy szinten aluliak megjelenítője, csúszás, kúszás, úszás, búvárkodás.
Erkölcsi alsó szint: kurva. Még alsóbb szint: elkúrt ország elkúró kormánya.

Az ú, a kút, út szavakban mélységet és hosszú távot jelzi, mely az ismeretlen titkok feltárására ösztönöz. Ugyanakkor melléknevek, jelzők, jellemzők szóvégi erőteljes ú hangja.

Ü, Ű („Felső nyelvállású, magas, ajakkerekítéses, elül képzett rövid illetve hosszú magánhangzók.”)
Az ü, ű hangok közeli rokonai az i hangnak. Ez az üdvös – idves, műves – míves, büdös – bides, ügyetlen – idétlen, ügyködik – igyekszik kifejezésekből észlelhető. De az: irigy ürügyet keres is mond valamit. A rövidről hosszúra váltás is hasonló a két hangnál. Az ü és ö hangok esetében már értelemváltozás állhat be. Például az öröm – üröm, bő – bű esetében. Ez utóbbit – bű – Erdővidéken a megalázó jelzőként mondott büdösre értik: – bű, mocsok! Az ű a bűn, bűz, űz szavakban semmi jó nincs. A tűz lehet jó, lehet elűző. Csak a szűz a bűvösen vonzó jelenség.

Voltaképpen a magánhangzók válthatók egymás közt. Legtöbb átvevő nyelvnél a magánhangzók változtak meg a szavakban ama nyelv hangzástörvényei szerint, és az értelmi meghatározó mássalhangzók maradtak változatlanok, vagy kimaradtak.
Például: öblítő – abluente (olasz), sürgős – urgent (román) stb.

Ez főleg a kötött mássalhangzó párosokra érvényes. Erre alább rengeteg példát hozok föl.

Visszatérve a mássalhangzókra, de érvényes ez a magánhangzókra is: minden hang befolyást gyakorol a másik hangra, hangcsoportra. Árnyalatnyi értelmi eltérések adódhatnak, ha csak egy hang is bekerül, vagy megváltoztatja helyét a szóban.

Nem mindegy: folyat, folytat, vagy folyattat, áramtalanít, vagy ártalmatlanít (ártalmatlanná tesz).

Amint az ember a különböző összetételű társaságokban különbözőképpen viselkedik, más oldaláról mutatkozik, más jellemzői érvényesülnek, ugyanígy van a hangok esetében is.

Példának hoznám a szelíd ld párost, melyről még szó lesz később. Illesszük be két á hang közé: áldá/s, á, o közt áldo/tt lehet belőle, ó-val áldó. Tegyük elébe az é hangot: éld, ez már más.

A példaként adott valami, megfigyelésre ajánlott ponthelyzet, azt jelenti: p/éld a/zt át, hogy megtudd. Az i hanggal: ildi, ez nagy I-vel név: Ildi/kó. S ha o jön utána, akkor lehet ildo/mos. Ha o hangok ölelik: oldo/tt. De az egész két kemény k hang közt tápláló kapcsolatot jelent: köldök (az összeöltöttség). Az ü hanggal: üld (ki az órát), elől k-val: ld. De ha ö követi: üldö/z.

Tehát a társaság lehet jó meg rossz hatással is mind emberként, mind hangként.

A hangok értelmének átfogóbb ismertetése, egymás közti kölcsönhatásuk, különböző kapcsolatokban, más-más értelmi oldalukról való megmutatkozásuk, kezdőhang, tengelyhang végcsengő hang minőségben a szó értelmére való hatásuk egy egész könyv anyaga lehet.

Itt csak érinteni próbáltam a témát, a továbbiak könnyebb megértése végett.