Amint az előző fejezetben említettem, a magyar nyelv felépítési összetettségéből adódik, hogy árnyalataiban is vonatkoztathat valamire a háttérben, hasonlati párhuzamot kínál, egy hang, egy gyök többirányú értelmével, s ezzel, nyomatékot ad a szó értelmének mélyebbé tételére.
A bőr a test védőburkolata, őre, burk-őr, b-őr, bőr. A szőr szó is hasonlóképpen képződött. Esetében az sz hangnak szorzati értelme van, és az őr szóval való összeolvadásának végeredménye: sz-őr, így egyúttal a többszörözött mennyiségre is utal. A szőrzet – a bőr (sz)őre, sűrű védőrétege, főleg állatok esetében. A sűrű is szorzati jelentésű szó.
A szörnyűség a borzalom szorzata, felfokozott érzelmi riadalom, és mindkettő nyomán égnek áll a szőrzet.
A szappan, az ap gyök révén jelzi a vízzel való kapcsolatot, de azt is, hogy a vízzel együtt képes a rátapadt szennyet szaporán eltávolítani. A szapora szó szorzati értelmű. A szapora szóban is jelen van az ap gyök, mely utal a szorzati gyorskapcsolatra, de a vízzel való hasonlatként a bőségre is – sok víz. A szapora szó még tartalmazza a por gyököt, mely a megszámlálhatatlan sokat szemléltető. A szapora esőt zápornak mondják és a szóban benne van a víz – ap –, de a por is, sűrűségi hasonlatként, de amelyet a záporeső szét is ver. Ha valaki túl gyorsan sorjázza beszédét: csak úgy záporoznak a szavai.
A csap szóban a cs hang a fröccsenés, csordulás hangja, a csa gyök a félrefordítással (csá) indítás, az ap gyök a víz, de a nyitással létrejövő kapcsolat is. A taps a tapcs egyszerűsítése. Az apcs három hangja hangátvetéssel csap, de a pacs, pacsi is két tenyér kapcsolata. Egy kis kitérővel itt még megjegyzendő: a tenyérbecsapás (fordítva) – pacsi – megegyezést lezáró, valaha a béke megkötésének mozzanata. És nézzük meg a béke szó megfelelőjét néhány nyelvben: olasz, román – pace, angol – peace, francia – paix, spanyol, portugál – paz.
A kapcsolat szó a csatolás tapadás műveletére is utal, itt az ap gyök és a cs a kulcs. Ha emberi kapcsolatra gondolunk, úgy az apol, apolgat csókol, csókolgat jelentésű, tehát az ap gyök a szeretett személy gondozása, ápolása közbeni meghitt, felüdítő (ap – üd – víz) személyi lelki-fizikai kapcsolat. A csókolgatás, (apolgatás) is összekapcsolódás, összekulcsol, csókol.
A kulcs: a kul gyök körmozgást, az lcs párosa a zárás-nyitás cseles megoldására mutató. A kul viszont a lukra is, melybe beletalál, melyben elfordítandó, s a lakra, esetleg lakatra is, melyet a cseles felépítése révén zár és nyit. A kulcs – régen: kócs, megfordítva csók, mellyel a szívnek zárja is nyitható.
Az sz hang jelenléte a szó-ban, a beszédben sorjázó szorzati sokszorozódást jeleníti meg.
A beszéd: bentről jön szél, azaz levegő által, a szívből, ésszel mérlegelve, a szájjal tagolt hanggá, szóvá téve. Az e maga a nyelv, az é értelem. A d hang jelenléte sokatmondó, enyém, sajátom, édes tulajdonom, dalolva vagy durván mondom, úgy adom elő, ahogyan tudom, folyékonyan (id) mondom, vagy eldadogom, vidulok, vádolok, támadok vele vagy védem magamat, mást. Az –éd saját kedves, bensőséges tulajdont is jelöl, melyet illik elkérni, azaz idézni (idézni – idébb hozni, idehozni)
Valaminek a széle, azt is jelenti, hogy a szél (légmozgás) annak szélét, szegélyét éri, fújja.
A szegély a g hangon át közli, hogy a nagy egész határa, széle rendezett – vagy így, vagy úgy – rögzítve, esetleg szegezve van.
A szegény szóban benne van a szélre, szegélyre szorult ember nyomorult, földbe nyomott helyzetének tömör leírása is.
A szerpentin a kanyarok szorzata, a sokszoros ide-oda fordulást jelzi, de ilyen a színészi szerep is: a minden oldalról való megmutatkozás. Ha valaki azt mondaná, hogy a szerpentin nem magyar szó, akkor jusson eszébe a sertepertél szó, mely szintén szorzati gyökből induló, és ugyanazt a sokszoros fordulatos mozgást jelenti. A szerpentin magyar gyökből indul, és az rp mellett tartalmazza az nt párost is, mely többek közt viszonyító jelentésű. A kanyarok mind egy mintára szabva: egyik pontosan olyan, mint a másik.
A csinál (csiál, cseál) szót a XXI. század „szemérmessége” nem ajánlja használni, holott e szó nem beszél másról, mint a cselekvés cseles csínját jól ismerő ember sikeres munkavégzéséről.
Miért idegenkednek a szó használatától. Mivel azt mondják, hogy a magyar ember csak gyereket csinál, egyebeket tesz, készít, formál, alakít, javít, előállít stb. Ez így igaz is, mivel a nemzésnél a folyamatot ösztönből induló – elringatóan finom ingert keltő – csintalankodással csak elindítja (a pin….). A továbbiakban nem tesz hozzá, nem készít, nem formál, alakít, javít semmit rajta – nem is tud, az már teremtési folyamat – csak a körülmények ilyenné vagy olyanná tételével befolyásolhatja a természetes lefolyás sikeres végkimenetelét.
A nyugalom szóban a nyu gyök az elnyújtózás kellemessége, a g a helyben lét, a mozdulatlan, rögzült állapot, az al gyök akár a szánalom, irgalom esetében a leereszkedő alanti lelki, csendesség. A nyugalom esetében háttéri értelemként utal az alomra is, ahol jó értelemben véve ellazulhat. Az om érzelmet, oldottságot jelent, s kifejezi a nyughelyre omlást, legyen az ülő vagy fekvő helyzetű.
Tulajdonképpen a magyar nyelv egész felépítése olyan, hogy a fő megjelenítés háta mögött ott rejlik aláfestésként egy-két értelemfinomító pótadat: egy-egy erőteljes hangban, de ha összetett szó, akkor egy azt alkotó gyökben. Ez kiérződik a hangkapcsolatokból még akkor is, ha át kell vetni a hangot értelmes gyök létrejöttéhez (lásd fent: -apcs-, csap, pacs/i, taps).
Azok, akik a hangok, hangpárosok, gyökök ilyen többjelentésű háttérben megbújó értelmét tagadják, azok még nem mélyültek bele komoly elemzésbe, vagy nem akarják ismerni elég mélyen a nyelvet.
De az is lehet, hogy tudatosan nem akarják felszínre engedni, a köztudatba beengedni a magyar nyelv rendkívüli, évezredek óta beépített értékeit. Félnek ettől, mert a sikerélmény lehetőségét távol kell tartani a magyar embertől.