Vannak oly gyökszavak, melyek csökevényes szóbokorral, és csak részben vannak jelen a mai magyar nyelvben, holott valaha szerves részei voltak annak. Az utódnyelvekben viszont tovább éltek. Ilyenek a fak, for, szok, szuf stb.

A szótárban a megfelelő szavaknál még lesz ezekről szó.

A fak a cselekvést végbevivő első ok, a faktor gyökszava. Nyelvünkben részben még ma is jelen van, a fakad, fakó, fáklya, feküdni, fekély, fokoz szavakban és bővítményeikben.

A for, a faktor erejét jelentő forte szó gyöke. Azonban az erő fogalmának kifejezésére ma már nem beilleszthető. Ám nyelvünkben a forr szóban és bővítményeiben él még: farag, forog, forrás, forrik, fortyog stb.

A szo ősgyökből sarjadó szorzati szok gyökszavunk a számításokkal kapcsolatos kifejezések tárházából majdnem teljesen eltűnt. A szokás szavunkban és a népmesékben van jelen: szokotál, szokotálódik alakban.

A szuf, melynek szufla alakja a levegővétel, légzés fogalomkörhöz tartozó. A szuszog szóalak él, de a szufla teljesen eltűnt, már csak néhol a tájak nyelvében él. Ha felbontjuk a szufla szót, megtaláljuk a szu ősgyököt, a fúl gyököt alkotó fl kötött mássalhangzó párost, és a gre, szárnya könnyedségre utaló la ősgyököt.

Ezek a gyökök, és mások is, a latin nyelvekben és a többi leszármazó nyelvekben léteznek a mindennapi használatban. Vannak olyanok, melyek visszatérnek hozzánk, és a ma divatos nyelvészek hosszú, jól megfizetett, központi lapokban leközölt tanulmányokban, vagy tévéadásokban, fontoskodó hangon mutatnak rájuk, hogy ezt innen, azt onnan, amazt meg amonnan örököltük („lopták” G.F.), mivel szerintük, mi magyarok – nem lévén saját nyelvünk – már csak ilyen nyelv tolvajok vagyunk.

És virulnak tovább katedráik mellett. Ma még!

Az e könyvben alább közölt szószedet a gyökök eredetének kimutatása mellett, és abból következően, a két nyelv kényszerű vagy törvény­szerű összefonódását is mutatja. Oly nagy mennyiségű az átvett gyökök száma, hogy véletlennek semmiképp nem mondható.

A magyar nyelvből kiágazó utódnyelvek, köztük a latin nyelvek, így a részben latinos román is, csak nyertek az ősmag(yar)-nyelvből örökölt gyökökkel, mert csak azok állandóak nyelvükben, és kifejező erejük gazdagítja nyelvüket. Ezeknek a közös gyökereknek örülni kellene, és nem szabadna mesterségesen szított nemzeti felsőbbrendűségi érzés miatt háborogni. Inkább a felismerésből az összetartozás érzését kell ápolni. Mindkét oldalnak hasznára válna.

A szószedet korántsem teljes, bár három nagyszótárt „rág­tam” át, és a DEX-et, a Román Nyelv Értelmező Szótárát. Az egyes fogalmaknál nem vonultattam föl az összes kifejezést, a származékok összességét, mert a felsoroltakból már érthető a többi viszonylata is, és a továbbiak kikövetkeztethetők belőle. A kife­jezése­ket helyenként nem a betűrend, hanem gyökök értelme szerint csoportosítottam.

A rengeteg magyar eredetű szó láttán kétkedőket biztosítom, hogy nincs túlzás ebben a kötetben, nincs is itt az összes szó, kifejezés! Előfordulhat, hogy átugrottam némelyiket, másokat kifelejtettem. Nem mertem belemenni az ósszes kötött mássalhangzó páros elemzésébe, ehhez egy külön tanulmányra van szükség.

Tehát lehet még hozzáadni, kutathat bárki, aki szeret belebocsátkozni a szavak sűrűjébe. Magyar nyelvésznek ez kötelező is volna. Kívánom, hogy „étvágygerjesztő” legyen, és másokat is ösztönöz­zön arra, hogy tovább kutassanak.