ISKOLA – Gyermekeknek, serdülőknek rendszeres oktatást nyújtó intézmény. [ A Magy. Ért. Kézisz. szerint: vándorszó: latin < görög] Nem latin, s nem is görög, csak azok a nyelvek is átvették az ősmag(yar)-nyelvből, és saját hangzástörvényeik szerint módosítva használták. Ha az ISK szókezdőnél az I hangot a két mássalhangzó közé csúsztatjuk, a SIK – KIS gyököt kapjuk. 

Az ISKola lehet a SIKer alapja. Ezt KISkorban kell elkezdeni. Az IS – védelem, tudás, ISmeret, amelynek adományozója, védőhatalma ISten. Ez az ISmeretek LAKÁban, LOKÁban, KOLÁban (kaliba), házában, az ISKOLÁban szerezhető meg. A régies OSKOLA is beszédes: ok/OS/KOLA, ok/OS LOKA, ok/OS AKOL, ok/OS LAK. Aki OSKOLÁba jár, nem marad OStoba. Az osTOBa szóban fordíthatóan jelen van a BOT, BUTA jelző töredéke. Az ST páros esetenként rossz vetületű: beSTe, luSTa, oSTor, röSTell, reST, roSTa stb. Mint S.T – T.S gyök azt is jelzi, hogy tudás nélkül az ember SuTa. Az SK páros értelemalakító szerepét figyelembe véve, az OSKOLA, ISKOLA a gyerekkel szemben atyáSKodó, a gyerek érdeklődése az ismeretek felé ágaSKodó, az oktató a teljesítményt illetően bíráSKodó, a gyerek dúSKál az ISmeretek tárházában, a tudás ösvénye keSKeny és göröngyös. A gyereket –, ha nem tanul – megpaSKolja anyukája, néha nehéz az iSKolatáSKa, és sokat kell vakoSKodni a könyvek fölött. Az SK páros, mint S.K – K.S gyökkel alkotható szavakkal: SoK SiKerélmény részese lesz, akit oSKoláznak. A szó névadója lehetett az ISZKOL is, lévén mentesítve minden más alól a tanulás érdekében, és ISZKOLhatott ISKOLÁba, vagy sz-ező ógörög nyelven: ISZKOLÁba, SZKOLÁba. Az SZK páros majdnem mindig tengelyhangzó a tevékenységet, állhatatosságot, szorgalmat kifejező szavakban: áSZKol, csimpaSZKodó, csúSZKál, féSZKel, illeSZKedik, kapaSZKodik, máSZKál, nyüSZKölődik, piSZKál, poroSZKál, tuSZKol stb. Az ISKOLA szó a felsorolt névadó jellemzők sűrítménye. Ez a magyar nyelv sajátos rugalmasságát bizonyítja.