ISMER – Valakiről, valamiről tudja, hogy kicsoda, micsoda vagy milyen. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ?] Az IS tudás, védőhatalom. Az ISmeret, ÜSmeret, ÖSmeret, ESméret (ismeret, üsmeret, ösmeret, esméret) szavak mind ugyanazt fejezik ki. Ám mégis van egy árnyalatnyi különbség köztük.

Az IS a folytonos újrázás (ismétlés). Az ÜS az elmélyedés (süllyed, az üst is mélység, az űr fogalomkörébe tartozó). Az ÖS az átfogó teljesség (körös). Az ESméret a teljességhez való esméglő, mérhető hozzáadás halvány árnyalatát tükrözi. Ezekhez adódik: a MER, azaz a kutatás, felfedezés MERészsége. Az ISMERET tudást IS TEREM (is-meret – terem is). A régi céheknél csak az vált elISMERt mesterré, aki elkészítette a REMeket, a REMekmunkát, azaz olyan mintadarabot, amely igazolta az ő szakmai jártasságát, isMERetei (rem – mer) teljességét, amely MERész megoldásokat is tartalmazhatott. Az ilyen szakember mondhatta: MEREK REMEKet alkotni. Az elmélyült tudás – ISTEni ISmerET, de ennek kijelentéséhez ma, ebben a szabadelvűséggel fertőzött világban bátorság, azaz MERészség kell. Az iSMer SM páros hangjaival alkotható a MeSter szó. Az I S M E R E T szó hangjaiból építhető fel a M E S T E R I szó.  
A magyar nyelv azzal igazolja ősmag-nyelvi egyenes ágú örökségét, folytatólagosságát, hogy kulcsjeletőségű kifejezéseinek hangjaival körülírja, megmagyarázza ama kifejezés által leírt lény, tárgy, fogalom, cselekvés alapvető jellemzőit (anya, apa, akarat, értelem, asztal, kalász, medve stb.).  
Legerősebb, minden ellenvetést elsöprő bizonyítékokat az emberpár – férfi-nő – kapcsolatát leíró szavakban adja. Ebbe beleérthető a nemiség, annak kifejezései, az otthonhoz, a családi élethez, az emberi társas élethez tartozó kifejezések, amelyek a legeslegfontosabbak (kellene legyenek) a földi létben.