A magyar királyságban az ISPÁN feszes úr volt a beosztottjai fölött. Az ISPÁN összetett szó: IS-PÁN. Az IS, ős, (is-is-is) örök ős (ISten) védőhatalom. Az ISZ lehet félelemjelentésű is (iszony, iszkol) A CzF Szótár a BÁN alakot véli eredetinek a PÁN helyett.

A BA, BÁ… ősgyökök. nagyot jelentők, tehát nem ellentétes a fogalommal. Ez esetben ISBÁN lenne, amelynek SB párosa az erősbít, helyesbít, kevesbít, nemesbít, súlyosbít kifejezésekben az utolsó szó jogát megillető döntéshozót jelöl. A PÁN, BÁN ősmag(yar)-nyelvi ÚR. Innen a szláv nyelvek PÁN, zsuPÁN szavai. De ősmag(yar)-nyelvi eredetű az örmény ISHÁN is, s ha a hangcsere lehetőségeket vizsgáljuk: az ISFÁN, ISVÁN is. Így fény derülhet arra is, hogy ISTVÁN nem a keresztségben kapta a nevét, hanem, mint fejedelmi hercegnek, megvolt az neki, de ekkor került előtérbe, mint hatalomgyakorlót azonosító név. Az ISPÁN szóból a lehetséges hangváltások: P > B > F > V mindegyikével alkotható szó: ISPÁN, ISBÁN, ISFÁN, ISVÁN. Az ISTVÁN név – látszati hasonlósága ellenére – nem a SZTEFANOSZ név magyar változata. Az is visszavezethető az ősmag(yar)-nyelvbe, hiszen onnan ered, de nem egy az ISTVÁN névvel, aki alattvalói által félt, tISZTelt ISPÁN, ISFÁN, ISBÁN, vagyis ISTVÁN. Az a magyarázat, hogy nem maradhatott pogány névvel, nem állja meg a helyét, hiszen utána voltak Béla, Géza nevű királyok, amely nevek szintén pogánynak minősültek.