Gyerekkoromban a tavasz első szárnyas hírnökei a gólyák, fecskék voltak. Mi gyerekek nagyon élveztük érkezésüket, viselkedésüket, fészkeik rendbetételét. Aztán párosodtak, költöttek, kibújtak a kisgólyák. Később a röptetésük volt érdekes. De nem csak a gyerekek, a felnőttek is érdeklődéssel követték a gólyák életét.

A legjobban megfigyelhető gólyafészek Bartha Imre bácsiék háztetején volt, és ott most is áll a kémény tetején a gólyavár. Már felnőtt férfikoromban, a Trianon nyomán előállt hontalanságunk okán írtam egy dalt, melyben a gólyák irigylésre méltó szabadságát állítottam szembe a mi rabságunkkal. Íme a szöveg:  

Háztetőre rakja fészkét
A gólyamadár. Örül, kinek háztetején
Áll a gólyavár.
Érdeklődés övezi
Az eseményeit;

Amint költi, neveli,
Röpíti fiait.  
Felnőnek a gólya fiak,
Elmúlik a nyár,
Egy időre üres marad

Itt a gólyavár.
Más hazába várják,
Míg itt elmúlik a tél,
De ha eljön a tavasz,
Majd újra visszatér.  

Refr.: Jó neked, gólyamadár,
Neked van két hazád,
Nem állhatják utadat,
Szabadon messze szállsz.
Gazdag vagy, gólyamadár,
Neked van két hazád.
Lásd, az emberek közt soknak
Egy sem jut talán.  

Azóta sem múlt el a gólyák iránti rokonszenvem. Valahányszor gólyát látok, visszatérnek gyermekkorom szép emlékei, és nagyon jó érzés tudni, hogy csak itt, minálunk költ, itt érzi itthon magát.