Józsi bát megállítja a policáj, leszállítja a kerékpárról körbejárja, közben beszélgetnek, Józsi bá hadonászik, magyarázkodik, fizet, aztán odébbáll, de úgy hogy a várakozó policájt láthassa.. Egy ideig áll az út szélén a biciklire támaszkodva, s aztán elkezd kacagni. Éppen arra jön Ábri, nézi, vajon mi lelhette, aztán rákérdez:
–        Mi van magával, Józsi bá? Minek örvend ojan erőssen, hogy itt kacag veszöttül tiszta suhogó igyedül a zút széjjin? Józsi nagy nehezen abbahaggya a kacagást:
–        Há, izé, há nezd meg te Ábris – bruhaha – a zelébb megálittott a csendér, leszálitt a bicikliről – hehehaha –, s aszmongya:
–        Látom, van bicikleta.
–        Mondom igen, vót reja pénzöm, s megvettem.
–        De akkor lámpá mé nincs? Ez 50 lej. Kérdöm tölle:
–        Annyit ad?
–        Annyit fizet mágá! Na, me Józsi – gondoltam – kellett neköd bicikli.
–        De nincs se fék, még 50 lej. Se lámpá hátul. Ha bicikleta van, rajta minden kell. Még 50 lej. Azta tolvaját – gondoltam – jól van neköd Józsi!
–        Láncvédő se, bécsípi a nadrág, esik, csinál kárámbol, még 50 lej! Azta jóságát! Mind kifizettem.
–        S ezt kacagta ojan erőssen – kérdi Ábri.
–        Á, dehogy. De eszömbe jutott, hogy minnyá jön Pista komám, s meglesöm, mikor őt es megáliccsa. Én fizettem egy csomó pénzt, me nem vót esse, asse, s erőst kéváncsi vagyok, mit fizet Pista komám, me neki még biciklije sincsen.