KACÉR – Magát kihívó érzékiséggel kellető nő, menyecske. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: vándorszó … görög]
A KACÉR is a K.C – C.K gyökből eredő: KaC – CuK. A KACÉRkodás finom tolakodás. Szépérzéket, nemi ösztönt CUKkoló, CIKiző, CUKi viselkedés.

A CzF Szótár szerint: „Kaczér tehát eredetileg vagy am. vigan szökdelő, ficzánkoló, mi az állatoknál kivált tavasz nyiltán s a nemi ösztön felgerjedésekor szemlélhető; vagy kacs gyöktől (honnan kacsint is ered): kacsér am. kacsingató; innen kaczérnak mondatik […].” Tehát a KAC – KACS azonos őstőről indul, s mindkettő körértelmű, kissé csavaros, cseles viselkedés. A KACSINTás, bátorító jeladás. A C vékonyhang, a CÉRna vékony, különálló, fűzésre alkalmas szál. Az egy szál önmagában álló férfi, nő is szabadon fűzhető. Aki FACÉR keresi párját, és ez okon nem riad vissza kis KACÉRkodástól sem. Finoman megkeresi azt a vékony kis RÉst a szív felé, ahol be tudja fűzni magát, be tud jutni, fÉRkőzni. A két fogalom némileg összetartozik. A KACÉR – annyira magyar kötődésű szó, hogy eredete így elhazudhatatlan. Csak az ősmag(yar)-nyelvből kiindulva válhatott vándorszóvá.   KÁD – Fából, fémből, kőből stb. való hosszúkás vagy kerek nagy edény vagy tartály. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv < görög < héber] E megállapítás azért érdekes, mert NOÉ, aki bortermelő volt, és kitűnő famunkás, biztosan faKÁDakba gyűjtötte a termést, és fahordókban érlelte. Ám ő csak az akkor beszélt nyelvet ismerte, amely nyelvnek akkor semmiféle neve nem volt, mivel nem kellett megkülönböztetni semmilyen más nyelvtől. Ma viszont úgy mondjuk, írjuk: ősnyelv, mag nyelv, ősmag-nyelv, ősmag(yar)-nyelv. Ez volt NOÉ nyelve! Vagyis nem héber az eredet! Hogyan voltak a héberek az első KÁDÁRok, ha ők még nem is léteztek. A héber nyelv később az ősmag(yar)-nyelvből alakult ki a többi nyelvvel kEVERedve, HABARodva, HÉBERedve. A zárjelben felsorolt nyelvek mind az ősmag(yar)-nyelvből örökölték meg a kifejezést.  A CzF Szótár így ír róla: „[…] ka-ad v. ka-ed azaz gömbölyü edény, gömbölyü eszköz vagy tartó) fn. tt. kád-at, harm. szr. ~ja. Megegyezik vele a héber kad, arab kadda, latin cadus, hellén cadoV szanszkrit kud v. kut (tartalmaz), innen; kutasz (edény), továbbá szinte a szanszkrit cshad (föd, takar) stb.” Tehát a KA gyök görbe jelentésű, épp mint a KAjla, KAnyar, KAlány szavakban. A KÁD K.D – D.K gyök: KáD – DáK. A KÁD gyök, bővítménnyel keretet is jelent idegen nyelvben, pl.: CADru – keret románul. Külön a D hang a kerekDeD, Domború kulcshangja, ugyanakkor folyadékra is utaló (id). A KÁD fordított alakja DÁK. A DOKK is vizes „edény”, hajók tárolására használják. Ha a D zöngétlen párjára váltunk: TÁK. A TÁK jelentése TevÉKenység, TÉKonyság, munka. Vagyis TevÉKeny alKOTó munkával előállított Domború eDény: KÁD. Se nem szláv, se nem görög, se nem héber… ősmag-nyelvi szó!