KALÁKA – Nagyobb munka, például házépítés elvégzésére összeállt önkéntes segítő munkaközösség. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: román < déli szláv] A KALÁKA szó a K.L – L.K gyökből indul: KaL – LaK. A székely KALÁKA a legtermészetesebb, állandóan napirenden tartott, KÖRbemenő (kal – kör) segítségnyújtási gyakorlat volt a faluközösségeken belül, sőt természeti csapások esetén, a faluközösségen kívül is. Valaki elhullt állata helyett, egy másik vásárlásához is KALÁKÁban adták össze a segélypénzt. Ha felfújta magát a tehén, de sikerült kivéreztetni, akkor minden család* vásárolt a húsból, hogy a kárvallott másik állatot vehessen belőle. Ez is egyféle KALÁKA volt, azaz közös segítség. Ha leégett egy ház, közös KALÁKAmunkával építettek másikat a közbirtokossági erdőből hozott fából. Ha a helyzet úgy hozta, idővel minden segítségre szoruló családra sor KERült. A CzF Szótár leírása a KALÁKA címszónál: „(kal-ó-ka, mintegy gyül-ő-ke, vagy kal-am-ka; V. ö. KALAM); fn. tt. kalákát. Igy nevezik a székelyek azon munkát, melyet többen összeállva gyorsabb munkával, nagyobb erővel végeznek, pl. midőn valakinek buzáját, szénáját az atyafiak vagy szomszédok, vagy jó barátok közös erővel néha zeneszó mellett is betakarítják, miért közös ebédet vagy vacsorát s olykor mulatsággal párosítva is kapnak. Kalákában szántani, gyüjteni, szénát, gabonát hordani, fonni.” Az L hangcsoport – ALÁ – szerepe: a kALÁkát megELŐzte összegyŰLÉs, tALÁlkozás, megbeszÉLÉs a megsegÉLÉsre. Szükséges volt a közösségi szELLEm, a fALUsfELEk iránti szeretet, tisztELEt, ALÁzat. Utána dALOlva mULAtás, zenÉLÉs, táncOLÁs. A LÁ dallamhang a jókedv kifejezője. Minden KALÁKA –, annak ellenére, hogy kemény munkát jelentett – jókedvvel, élvezettel végzett, szórakoztató tevékenység volt. Mai megfogalmazásban: munKAtALÁlKozó, munKAtALÁlKA. Az L.K – K.L gyök: LaK – KaL, akár a kezdőgyök, az egy körben LAKókKAL végzett közös munka. A K hangcsoport – ÁKA – a régies tÁKA, mUKA, vagyis AKArati tevÉKEnység. A KAL gyökkel összeépülő szóalakja, lehetett KALtÁKA, vagy a fent említett munKAtALÁlKA, majd egyszerűsödött KALÁKA szóalakra. A szó az AKArat fogalmi körébe tartozó: AKAr, tAKAr, de a KALAngya is. A székelyeknél a nehéz munkálatoknál szerveztek KALÁKÁt. Volt kaszálókaláka, takarókaláka, aratókaláka, cséplőkaláka, építőkaláka stb. Székelyföldön, ha több ember egy csoportban áll, viccesen kérdezik: Miféle KALÁKA van itt? A KALÁKA a segítségnyújtás felKAROLÓ tette. Ezek mindig szórakozásnak tűntek, mert a nehéz munka ellenére, volt kedvük viccelődni, élcelődni, énekelni, és a végén a LAKtató, ízes vacsora után még táncra is perdültek. A KALÁKAszellem a magyarság közt mindenhol jelen volt, de a székelyeknél maradt fenn legtovább, mivel zárt közösségükbe sokáig nem hatolt be a pénz, a birtoklás mindent megrontó mocskos szelleme. A román értelmező szótár, a DEX magyarázata szerint a románoknál a földesúrnak végzett szolgálatot jelentette (DEX, clacă címszó). Kíváncsi volnék a szótárszerkesztők érveire, mivel románul nem bontható, nem magyarázható. Világos a magyar eredet, amelyet csak átvettek a szomszédos népek, és más értelemmel alkalmaztak. Sumérban a KAL, KALA = derék. Ez utalhat a munkára, az összefogásra (karol), a derék emberekre. A KALAG = emberek, népség (g > k). Hasonlít a GÁLA szóra is (kalag – galak), amely szintén körértelmű, s amely emberek, népség gyülekezése valamilyen kiemelt (leg) alKALOmra. Összevethető a kolléga, kollektív címszavaknál leírtakkal. A KALÁKA szó az alapja a latin COLLECtiva (közösség) szónak. A szóvégi TIVa = TEVékenység. KaLáKa – KoLLeKtív hangváz: K-L-K – K-L-L-K-tív. /*/ Emlékszem az ’50-es évek elején – amikor már tombolt a kommunizmus – nagyanyám jött haza és mondta, hogy valakinek a tehene felfújta magát, levágták, a húst a székben feldarabolták, és nekünk is kell venni belőle két kilót. A nagyobb családoknak többet. Ezt azért, hogy tudjanak másik tehenet venni. Volt eset, hogy leégett egy családi ház, és még Csíkból, Gyergyóból, Sóvidékről is adakoztak építőanyagra valót. Az építést kalákában végezték el. A KALÁKÁnak volt egy különleges varázsa, amit a mai ember nehezen ért meg. Egy közösségbe összeforrasztó, összekovácsoló hatás. Ezt azok tudják a legjobban, akiknek alkalmuk volt részt venni kalákamunkában. Megtörtént nálunk: az egyik ember lapáttal a vállán ment az úton, erre a kapuban álló másik ember megkérdezte, hová megy. Kalákába, alapot ásni – volt a válasz. Kinek, te? Mondta a nevet. Állj meg vegyek el szerszámot, s jövök én es. Ezt csak úgy, hogy nem is hívta senki. Csak mert úgy érezte, mennie kell neki is.