KAPU – Épületen, kerítésen a szabadba vezető nagyobb nyílás illetve annak zárható ajtószerű szerkezete. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: török] A KAPU szó is a K.P – P.K gyökből indul: KaP – PaK. A szó mindenképp a KAP gyök bővítménye. BeKAP, kiKÖP – PÖK. BeKAPÓ, KAPÓ, KAPU.

(Előbb talán hosszú ú hanggal ejtve ó > ú). Valaha a KAPUnak, egy helység, város KAPUjának nagy szerepe volt, mivel oda gyűltek össze megbeszélésre a helység előjárói. Ott adták meg az idegennek az engedélyt a belépésre. Itt a P hang értelme kiemelt. A KAPUn beléP, kiléP. A külvilággal való KAPcsolat fontos Pontja. Akár egy áteresztő szeleP. A szó magyar nyelven bontható, magyarázható. A török nyelvek is az ősmag(yar)-nyelvből örökölték, ám a szóbokor szavai nem jelennek meg a teljes értelmi összességgel. Megjegyzésként: Hawai nyelven a KAPU szó jelentése: tilos, tiltott terület (Gabriella Vento gyűjtése). Abban a pillanatban, amikor elolvastam a TABU szó ötlött elém. És ha jól belegondolunk – van kapcsolat. Nyelvi, hangtani szempontból a K és T hang kemény hangok, a B és P zöngés – zöngétlen pár, tehát válthatják egymást. Értelmileg: amit egy KAPU elzár a külvilágtól, ami azon belül van, az illetéktelenek számára tiltott terület azaz TABU. A CzF Szótár leírása: „uigur nyelven: khapi; megvan a török nyelvben is ‘kapu’ és ‘udvar’ jelentéssel; a csagataj nyelvben pedig kapuzak am. fahéj, bőr, kupak; de a török kapa-mak ige és csagataj nyelven kapga-mak, am. bezárni [ajtót], mely értelemben a mély hangú kĺp v. kop gyöktől származnék…” Kiem. K.S. Ezek a gyökegyezések is a közös tőről öröklés bizonyítékai.

KAR – Az ember páros felső végtagja. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: török] A KAR a K.R – R.K gyök: KaR – RaK. A KA ősgyökből indul, nagy szóbokra van a magyar nyelvben. KAjsza göRbület, a szóvégi R vagy köRt vagy eRőt jelent. A K a legkeményebb, az R a legerősebb, az A leghatározottabb hangzónk. A KAR gyökszó meghatározó értelemhordozóként beépül a gyakorlati szerepével összhangban levő szavakba. A KAR az aKARat fogalomkörbe tartozó. Az ölelő KAR bezáró KÖR. A KAR az aKARat végrehajtója. Az AR gyök egyik értelme: érték. Például az ARany, ARa, és más szavakban. A jó aKARattal vezérelt erős, dolgos KAR is ARanyat érő. KARral taKARják be a termést, KARral RAKják be a RAKtárba. Jelképesen felKARolják a gyengét, KARbantartják a lakást, a gépeket stb. De KARjában tartja a férfi szép nőjét is átKARolva, igyekezvén jól KARbantartani őt is, magát is … érte. A felKARolást leRAKás követi, a fordított műveletnél a szóalkotó hangok iránya is fordul: KAR > RAK. KAR szóval jelöl a magyar nyelv szervezeteket, testületeket, egységeket, amelyek hatékony munkát fejtenek ki nagyobb embercsoportok, esetenként a nemzet javára. Ilyenek: A KARok és Rendek, mint hatalomgyaKORló szerv 1848 előtt. Hasonló a mindenkori KARhatalom. De vannak az egyetemi KARok, van mérnöki KAR, tanári KAR, énekKAR, táncKAR stb. Ezek egyesített erőként hatékony munkát végeznek saját területükön, úgymond helyükre RAKnak dolgokat. Még egy vetület: amit KARjából végképp kienged – KÁRba vész. Nos, ilyen értelmi kapcsolati bokrosodás egyetlen nyelvben, így a zárójelben megadott török nyelvekben sem létezik. Az eredet mindig az ősgyökre, gyökszóra a legtöbb változatot felmutató nyelvből indul.

KÁR – Valamiben beálló veszteség. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv] A KÁR a K.R – R.K gyök: KáR – RáK. Folytatható a fenti kar címszónál leírt szöveg. A KARból kiengedett, veszni hagyott dolgok KÁRba mennek. A megszerzéséhez kifejtett, veszendőbe ment erőért is KÁR volt.

KÁRba megy az érte adott KínKeserves ÁR, amely lehet emberi élet is. A szó alapja az ÁR, ÁRadat. VízKÁR, tűzKÁR, időjÁRási KÁR, vásÁRi KÁR, ÁRmány áldozata stb. Ezekben a KÁRokban mind Kemény ÁRat fizet a szenvedő alany. HARag, hARc, mARakodás, mindannyi KÁRforrás. A veszteség, KÁR, hARaggal jÁR, s ez mindig sötét színt idéz, sötét állapotot gerjeszt. A kar, KÁR, kor, har, hor – feketét is jelentett az ősmag(yar)-nyelvben, bizonyos összefüggésekben ma is jelen van kifejezéseinkben. Fordítottja: RÁK – halálos betegség. A szóval kapcsolatos jelenségek – azok előidézői és következményei – magyarul magyarázhatóak. A szláv nyelvek csak öröklők.