KEDV – Valakinek valamely időpontban uralkodó hangulata, érzelmi állapota. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] A KEDV szó K.D – D.K gyökből indul: KeD – DeK. A KE ősgyök bővítményeiben, legtöbb esetben belső érzelem, hangulat kifejezője (keb, ked, kecs, kegy, kel, kéj stb.). A KEDV, régiesen KEDŰ. A KEDV szóba a DV párossal a ViDám DéVajság gondolata szövődik bele. A D és V ellentmondásos érzelmeket is kifejező hangok: VéDenek, VáDolnak, ViDámak, de VaDulni is tudnak. A régies KEDŰ szintén jó hangulatot hordozó, és burkoltan még arra is rámutat, hogy nem a kiszáradt, hanem az életnEDVvel telt embernek van jóKEDVe, neki minden DIKál, ha nő keDVesen monDIKál. Sőt arra is rámutat, hogy a jó NEDŰ, NEDV (bor) is idézhet elő jóKEDŰt, jóKEDVet. Persze, nem kell ehhez VEDelni is azt. A DV, VD párosok hangjaival alkotható szavak: ViDám, DiVat, DíVa, DéVaj stb. De a DV, VD párosok, mint D.V – V.D gyök: DiV – ViD jelen vannak a VÍZ ősmag(yar)-nyelvi megnevezéseiben, és ez azt jelenti, hogy a víz, a folyadék, a testNEDVek rendkívül fontos befolyásoló elemei a fizikai jólétnek, egészségnek, jóKEDVnek, ÜDEségnek is. Az ÜDEség, jó NEDŰség, jóKEDVűvé tesz. Ez a párok együttléténél is fontos. Példaként a VÍZ ősmag(yar)-nyelvi nevei: NeDű, Duna, po, pü, iD, üD, Va, VaND, VaD, VáD, VeD, VeG (d > g), meD, lé, zsil, zsiND és mások. Mi van akkor, ha rosszKEDVű? Ilyen állapot nincs is, mivel KEDV csak jó lehet. Ellenkező esetben a KEDV teljes hiánya áll fenn. Hasonló a hő – hideg esetéhez. Nem létezik hideg, csak hőhiány van. Tehát a rossznak nevezett KEDV, tulajdonképpen a KEDV teljes hiánya. Nincs KEDV, KEDVetlen, KEDVtelen. Ez esetben a testNEDVek méreggel telítődnek, és azt beviszik a létfontosságú szervekbe, olyan anyagokat, amelyek SZárazzá (rossz) teszik e szerveket és a bőrt. Ismeretes, hogy nincs két egyforma vízcsepp, és könnycsepp sem. A könnycseppek neDVével távozik a méreganyag egy része. Az nyer, aki jól kisírja magát. A nEDV – KEDV szoros oda-visszaható kapcsolatban áll. Aki mindig KEDVtelen, annak teste elherVaD, elsorVaD, a sok méregtől – úgymond –elVaDul, elgyomosodik, könnyen betegszik. A nyelv alkotója kifejezési elemekben rögzítette, mi jó nekünk, hogy életerősek maradjunk.  
Ne a sajtó által kínált deszkára száradt modellek legyenek követendőek! Egészséges hús-vér emberek kellenek.    

KEFE – Sűrűn kiálló rövid, merev szálaival külsőleg ruha, haj, lábbeli, padló tisztogatására alkalmas eszköz. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: török] A KEFE K.F – F.K gyökbővítmény: KeF – FeK. A KEFE szót a CzF Szótár hangutánzóként jelöli. Ez az F hang vonatkozásában igaz is. Székelyül a súrlódást ma is süFütölésnek mondják, amely a süFü – Fűsű, azaz Fésű szót is tartalmazza, s amely némely jellemzőiben egyezik a KEFÉvel. A KEFE megnevezésére első látásra nehéz a kiálló szőrszálakkal kapcsolatot találni, de nézzük a fő jellemzőket, mert azok a névadók. Ami kiálló, az ÉK. A szőrszálak FElállóak. A szőrszálakat nevezték régen Pillának, FIllának, a szemPIllát ma is. Az ősmag-nyelv utódnyelveibe a PIL, FIL alak öröklődött át. Az éKEs FElálló FIllás idővel rövidült KEFI, majd KEFE alakra. A többi jellemzőt a kiváltott hatásban kell keresnünk. Mivel a KE ősgyökből indul, köze van KEdv szó értelméhez. Érzéki kielégítő hatású, ugyanis ha fordítjuk, F > V hangváltással mélyhangzóval VAKA. A VAKArás kellemes testi érzést keltő. KEFÉvel finoman KAVArva VAKAr, simít, csikland. A VAK gyök ürességet is jelent (vakáció, vákuum), így a VAKarás egy érzéki hiányérzetet, űrt tölt ki. A KE ősgyök KEdvvel kapcsolatos szavak tőszava is: KEcses, KEdves, KEllemes, KEgyes, KÉjes. A bőrnek, szőrzetnek KEFÉvel való finom érintése, KEnése, KEzelése KEllemes érzés hatását KEltő, embernek, állatnak egyaránt. Talán ezért maradt fenn a nemi közösülés jelképes megnevezéseként. A FElületi dörzsölődést még nevezik FEnődésnek is, van aki összeFEni combjait, vagy a ló FEni a csűdjét, a kerék FEnődik a lőcshöz. Névadó jellemző még a KEnceFEnce. Szómegfordított alakja a FEKE, FEKvőhelyzetre is utal. Még egy érdekes vonatkozás: a szó teljes fordításban EFEK. Ez az utódnyelvek némelyikében HATÁSt jelent, amit azok EFECt szóval fejeznek ki. A magyar nyelvbe EFEKtus, (k/efektus) alakra módosulva tért vissza. Tehát kiderül, hogy innen ered és eredete elemzéssel visszavezethető a mai magyar nyelvbe. A török nyelvek ugyanúgy, mint a mai magyar nyelv az első beszélt nyelvből, az ősmag(yar)-nyelvből örökölték. A különbség az, hogy alkotó szóelemei – a KE-EK és FE-EF ősgyökök – magyarul magyarázhatóak, más kifejezésekben is hasonló értelmet képviselnek, tehát értelmi kapcsolatrendszerük felismerhető, kimutatható a magyar szavakban, így sajátként kezelhető!