KEDV – Valakinek valamely időpontban uralkodó hangulata, érzelmi állapota.
[A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] A KE ősgyök bővítményeiben, legtöbb esetben belső érzelem, hangulat kifejezője (keb, ked, kecs, kegy, kel, kéj stb.). A KEDV, régiesen KEDŰ.

A KEDV szóba a DV párossal a ViDám DéVajság gondolata szövődik bele. A D és V ellentmondásos érzelmeket is kifejező hangok: VéDenek, VáDolnak, ViDámak, de VaDulni is tudnak. A régies KEDŰ szintén jó hangulatot hordozó, és burkoltan még arra is rámutat, hogy nem a kiszáradt, hanem az életnEDVvel telt embernek van jóKEDVe,sőt arra is, hogy a jó NEDŰ, NEDV (bor) is idézhet elő jóKEDŰt, jóKEDVet.Persze, nem kell ehhez VEDelni is azt. A DV, VD párosok hangjaival alkotható szavak: ViDám, DiVat, DíVa, DéVaj stb. De a DV, VD párosok jelen vannak a VÍZ ősmag(yar)-nyelvi megnevezéseiben, és ez azt jelenti, hogy a víz, a folyadék, a testNEDVek rendkívül fontos elemei a fizikai jólétnek, egészségnek, jóKEDVnek, ÜDEségnek is. Ne a deszkára száradt modellek legyenek a példaképeink. Példaként a VÍZ ősmag(yar)-nyelvi nevei: NeDű, po, pü, iD, üD, vaND, vaD, váD, veD, meD, lé, zsil, zsiND… Mi van akkor, ha rosszKEDVű? Van olyan kifejezés is: nincs KEDVem.Ha ebből indulunk ki, akkor a KEDV csak jó lehetne, mert ellenkező esetben nincs KEDV. Vagyis a rossznak nevezett KEDV, tulajdonképpen a KEDV teljes hiánya. A rossz KEDV esetén a testNEDVek olyan anyaggal telítődnek, melyek SZárazzá teszik azt (roSSZ). Aki mindig rosszKEDVű, elherVaD, elsorVaD, könnyen betegszik. A nyelv rögzítette, mi a jó nekünk, hogy életerősek maradjunk.