Ha a Magyar Értelmező Kéziszótár szóeredet jelöléseit nézzük, azt kell látnunk: a vonatkozó címszavaknál finnugor, szláv, francia, angol, latin, arab, török szóeredet jelölés van beírva. Még véletlenül sem említ magyar szóeredetet.  

Ha viszont a legilletékesebbet kérdezzük – a magyar nyelvet –, kiderül, hogy a nyelv másként tudja. Minden élőlényre, tárgyra, fogalomra saját ősgyökeivel alakít nevet, mindazok tulajdonsága szerint, oly hangokkal, melyek hordozzák a leírandó akármi jellemzőinek kifejezésére szükséges értelmet önmagukban. Mert minden hang legkevesebb három értelmet hordozó, és beviszi azt a kialakuló ősgyökbe, gyökszóba, és végül az azokból összeálló kifejezésbe.  
A magyar nyelv azt mondja a mai nyelvészeknek, hogy NEM HASZNAVEHETŐ a bevett nyelvelemző módszerük. Semmilyen más tekintélyt nem fogadunk el, csak az élő nyelvet! Nézzük a nyelv szavain keresztül a valóságot.
 Kik kezdték el a fonás, szövés, kötés műveleteit?  
A FON gyök a teremtőerőt jelölő F hanggal kezdődő FO ősgyökből (forca) indul, mely minden FOlyamat ősgyöke. Az N hanggal képződő ősgyökök is bizonyos FOlyamatok leírói. Az ON gyöknek van egy titokzatos jó irányú érzelmi zöngéje a zsONg, bONg, gONdolat, ONdó, mONd szavakban, de jelen van a kellemetlen rONt, fONdorlat, babONa szavakban is. Mintha valamilyen titkot, belső rejtélyt takarna. A gyök az F.N A kulcshang az O, melyeN, az ON van a súly. Ez a teremtőerő F hangjával összeépülve – FO-N –, valami FONtos dolgot jelöl. A FONt egyben súlyt is jelent, mely a mélység, a FENék irányába húz, mely lent van (lend), FONd. A FONás művelete összehoz, egyesít különálló szálakat. A FON szó F hangja a FO gyök FOrgás felé mutató. A FONás művelete FOrgató mozgás. A FONás FONtos teremtő művelet. Ugyanis FONalból készültek, készülnek a ruhák. De a szó ezen túlmutat. Elég, ha csak a gONdolatok FONalára, vagy az ONdósejt által elINdított életFOlyamat hosszú szövevényes FONalára gONdolunk. A különböző szálak összeFONódásából kötelékek jönnek létre. A FONalakból FONott kötéllel VONtatnak. A FONott kötéllel megkötött súly FENntartható vele, és ilyen FONadékra kötött súllyal végeztek régen FENékméréseket is.

A Czuczor-Fogarasi Szótár idegen nyelvi hasonlóságokat sorol fel: „Rokonok vele a latin funis, pannus, szanszkrit pan v. pan. (öszveköt, öszvefoglal), hellen phno-V, phnh, phn-io-n, dóriaiasan panio-n [Curtius szerént Einschlagfaden, Gewebe], német spinnen, Spindel, finn punon, magyar von stb.).”  http://osnyelv.hu/czuczor – fon
 
Az idegen nyelvi gyökhasonlóságok az ugyanazon forrásból eredés bizonyítékai. Hozzátehetnénk a kötél jelentésű latin FUNis mellett a román FUNie, olasz FUNe, francia FUNes szavakat, melyek a FON gyök módosult változatai. Költőinek tűnő kérdés: Talán a fent felsorolt népek is finnugorok? Még hozzátehető: amikor egy lány egy neki tetsző fiúval találja szembe magát, zavarában, mintegy segítségért önkéntelenül a hajához (hajFONat) nyúl, és ezzel kezdődik a fiú szívének VONzása, beFONása, s a két szív összeFONódása.  
Mi a FONal szerepe a továbbiakban? A FONalat SZÖVéshez és KÖTéshez használták, használják. Figyeljük meg a továbbiakban az SZ, T, V mássalhangzók, de különösen az SZT kötött mássalhangzó-páros meghatározó szerepét ebben a témakörben.  
Az első SZÖVött VÁSZon pOSZTÓ féle SZŐTtes lehetett, amelyet az OSZTOVáTa nevű szerkezeten készítettek. A SZŐTtes SZÖVését a TAKács TÁKolta, és KÉT (ték – két) szál kereSZTezése nyomán alakult ki a SZÖVevény SZÖVete. Ezt a SZÖVevényt vagy VÁSZnat nevezték még TÁKolmánynak, TAKarónak is.  
Ha valaki látott OSZTOVÁTÁT, amelyet még SZÖVőszéknek is neveznek, ismeri működését, akkor azt is tudja, hogy működése teljesen az OSZTÁS elvein alapszik, hogy VETÉLŐ, VETŐLŐ is kell hozzá, amelyet ÁT kell VETni a SZÉTnyitott szálak közt. A MOTOLLA is a szövési eszközrendszerhez tartozik, és mind az OSZTOVáTa, mind a MOTOLLA tősgyökeres magyar gyökökre épülő színmagyar szavak. A MOTOLLA a MAT, MOT gyökből ered, mely a MATat, MOToszkál szavaknak, de az utódnyelvi MOTor szónak is gyökszava.  
Kitérőként: ennek párhuzama jelen van egy másik SZÖVevény kialakulásában. A SZAVak is SZÖVevények, amelyek a száj MOToszkálása, MOTYogása révén alakulnak ki. A száj MOTYog, MAGYaráz, és SZAVak egész SZÖVevényét bocsátja útjára, amelyek még SZÖVegként is ismeretesek.


Az OSZTOVÁTA, OSZTÓVETŐ szavakról a Czuczor-Fogarasi Szótár így ír: „Szabó Dávid elemzése szerént am. osztóváltó, minthogy a fonalakat mintegy osztva váltva szövi egybe.” (Kiem. K. S.)  

Az OSZTÓVETŐN, OSZTÓVÁLTÓN, OSZTOVÁTÁN készül a POSZTÓ, amely nevében hordozza „szülőanyja” nevét (OSZTÓ – POSZTÓ). Nos, ezt a beszédes, bontható – részeire osztva is értelmes – magyar kifejezést mondják szlávnak, s a rajta készült POSZTÓT töröknek, arabnak. Régen majdnem minden asszony értett ezekhez, némelyek soknyüstös szövést is beállítottak. A különböző minták beállításánál sokat számítgattak, OSZTOttak, szoroztak, ameddig minden szálat az OSZTOtt, és a szálak állandó OSZTÁsát szabályozó nyüst megfelelő oldalára fűztek be. A szövés művelete az OSZTáson, kereSZTezésen alapuló. Az oSZTovátán SZőTT SZöveTnél, poSZTónál, SZőTTesnél az SZ és T hangoknak – vagy együtt az SZT párosban – van értelemalakító szerepük van a szóban. Az eddig felsoroltak, mind-mind tősgyökeres magyar szavak. A székelyföldi SZOVÁTA neve is innen vezethető le.  
De nézzük tovább. A POSZTÓ POSZ gyökszavának P hangja váltható F, V hangra, sőt még H hangra is: HáráSZ. POSZ – VOSZ, majd VASZ, így lesz VÁSZON, mely kiFESZíthető. A VÁSZ – SZÁV SZÖVés, SZÖVet, SZÖVött VÁSZon SÁV, amelyből FOSZló FÁSlit is lehet HASítani. Az SZT páros nem csak a SZőTT anyagot, hanem SZéToSZThatóságot is jelzi. POSZTÓ – TÓPOSZ, a testhez illő ruha PASSZolása (ez is magyar gyök), vagy alkossunk új szót: TAPASZ-kodása. Az SZT – TSZ páros, vagy e hangokkal alkotható SZ.T – T.SZ teremtőgyök az alapszava a SZŐTtes szónak, mely TŐSZ alakban jutott az utódnyelvekbe, és módosulva TES, TIS alakban jelenik meg azokban. Ez azért mivel azok a nyelvek hanghiányosak, nem birtokolnak minden – ember által kiejthető – hangot, és hangzástörvényük azok hiányára szabottan alakult ki. Az innen eredés bizonyítása végett megvizsgálható az utódnyelvekben való jelenlétük. Ha megnézünk néhány nyelvet megtaláljuk a SZŐTtes és TAKács gyökszavait azokban, amelyek a SZőTT vagy TAKaró értelmét rejtik magukban. Példaként: angol tissue, azerbajdzsáni toxuma, filippinó tisiyu, francia tissus, galíciai tecido, görög istós, haiti tisi, hindi ūtaka, cseh, orosz tkáň, horvát tkivo, maláj tisu, máltai tessut, olasz tessuto, román ţesut, szuahéli tishu, török doku stb. Ezeknél a szit, szot vagy tak hangugrott alakjait, a hangváltott dok (t > d) találjuk meg a világ különböző tájain. Vagy a SZöVeT, mely románul SToFa, hollandul SToF stb. Ezek az egyezések mutatják az ugyanazon forrásból való eredetet, mely forrás nem török, nem arab, nem szláv, hanem ősmag(yar)-nyelvi, mivel csak magyar nyelvű szó (szőttes, takács, szövet) bontása nyomán, a magyar nyelvből adható magyarázat rá.  
A TEXTIL szó, hangzás szerinti bontásban: TEKSZTil. Elemezzük a TEXTIL, azaz TEKSZTIL szót alkotóira bontva. Vegyük a TEK gyököt, amely a tak, ták, tek, ték, tik, tok, tuk stb. gyöksorból van, jelentése munka – TÉKolás, hasonlít a CSELekvés értelméhez, amely a kezek hasznos, CSELes munkavégző mozdulatait jelenti. A TÉKolás szintén a kezek (mancs – muna) ide-oda TEKeredő munkamozdulatai képének leíró szava. A TEKsztil, a TAKács – szövőmester – TÁKolmánya. Talán TÉKolat, SZŐTtes, SZÖVet voltak a nevei. A TEK gyököt követő SZT páros az oSZTováta, oSZTóvető, poSZTó értelmi kulcsa. Minél több a minta, annál nagyobb a válaSZTék. Az SZT páros meghamisíthatatlan, letagadhatatlan ősnyelv azonosító páros! Varga Csaba írja az Ógörög: régies csángó nyelv című könyvének 216. oldalán: „A takács is tákoló: tákász, a szövet is tákolmány, de a szöveg is az, innen a latin szóegyezés: textor – takács, textum – szövet és textus – szöveg.”  

Kiem. K.S. Az SZT páros jelenléte mind a textus (xt – k/szt) = szöveg, mind a textum = szövet esetében az oSZTás, válaSZTás, illeSZTés valamelyikét képviseli. Az SZT páros hangjai jelen vannak eltávolodva a SZöveT és a SZőTtes szavakban is. 

A SZőTtes szó külön is érdekes, mivel az utónyelvekben a szövött dolgok TES (tesz), TIS gyökkel induló szavakkal fejeződnek ki. Például: az angol TISsue, román TESut, a francia TESsut, portugál TECido és mások. A  SZŐT gyök fordított alakjából születtek a TES, TIS, TEC gyökszavak, de amelyek csak visszahozva a magyar nyelvbe, magyarázhatóak, értelmezhetőek. A SZTIL a váLASZTékos öltözködés lehetősége (laszt – sztal – sztil), a STÍLus.   A FONalat KÖTésre is használják. A KÖT szó a legkeményebb K hanggal kezdődő KÖ ősgyökből indul. A KÖT gyököt a kemény K és a Tettekre paTTanó  T alkotja, köztük a zártságot, törvényt képviselő Ö hanggal. A KÖTés egy alKOTás, a tak, ták, tek, ték, tik, tok, tök, tuk gyökcsaládhoz tartozó. Teremtőgyök T.K – K.T, ami azt jelenti, hogy fordított alakban is alkalmas szavak képzésére. TÖKéletes KÖTés. A KÖT szó KÖRértelmű is. A KÖTésnél sok kanyarulatot hozunk létre, legyen akár csomózás vagy öltözet KÖTése, de mindig teljes a kör. Románul cot, cotitură – könyök, kanyarulat. Ugyanígy még sok nyelvben jelen van. A KÖTöttáru nemzetközi neve a már említett TEXtil. Ha hangjaira bontjuk: TEKsztil. Benne van a KÖT fordított TEK alakban. A TEK fordítva KET. A KÖTéshez, épp mint a SZÖVéshez KÉT szál szükséges. Rengeteg KÖTésforma van az ember életében, s minden KÖTéshez legkevesebb KÉT fél kell.  

Összegzésként, a címben feltett kérdésre, nyugodtan adhatjuk válaszul: Minden szó ŐSMAG(yar)-NYELVI eredetű, és a mai magyar nyelven magyarázható érthető a legkisebb alkotóelemeitől, az ősgyököktől a teljes kifejezésig. Nem finnugor, szláv, francia, angol, latin, arab, török eredetűek. Következésképpen a Magyar Értelmező Kéziszótár (MÉKSZ) szóeredet jelölései hamisak, megfontolás nélküli, szakszerűtlen megállapítások. Íme: FON – Fonallá sodor. [finnugor] OSZTOVÁTA – Szövőszék. Vetélő. [szláv] TEXTIL – Fonalból szövéssel, hurkolással stb. készült kelme. [nk: angol és francia < latin] POSZTÓ – Kártolt gyapjúfonalból szőtt, kallózott, vastag szövet. [szláv] KÖT – Szorosra húzott hurokkal, csomóval valamihez erősít, rögzít valamit. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor tőből]   Bizonyíthatóan mindannyi ŐSMAG(yar)-NYELVI eredetű!