KLUMPA, KOALÍCIÓ

KLUMPA – Facipő. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német] A KLUMPA K.L – L.K gyökbővítmény: KaL – LaK. A KLUMPA szóban két kötött mássalhangzó-páros van – KL, MP –, amelyekből egyik körül értelemadó hangnyaláb alakul ki: UMPA.

Az MP párossal létrejövő értelemadó hangnyalábok egyik szerepe az IMPOnáló figyelemfelkeltés. Az eredeti KLUMPA fából készült, járáskor KaLaPáló hangot adott, és merevsége miatt a vele járás kissé KaLIMPÁló, csÁMPÁs. Az első facipő, a KALIMPA, KOLOMPA még az ősi időkben készült, az egynyelvűség idején. Nevet is akkor kapott a lábbeli jellemzőinek sűrítményeként. A KLUMPA név a későbbi időkben módosult a germán nyelv hangzástörvényei szerint.

KOALÍCIÓ – Két vagy több szervezet, (hatalmi) csoport, állam közti szövetség. Politikai pártok együttműködése. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német] A KOALÍCIÓ szó hangkiesés nyomán ilyen. Az értelemszerinti elnevezés: KOvALÍCIÓ lenne, hiszen összeKOVÁCSolt kötődésekről van szó. Ám lehet KOmALÍCIÓ is, hiszen minden szerződéskötést laKOMA követ, amelyet ma munkaebéd, munkavacsora néven említenek. Azonban, így is beszédes, mivel a nyelv kifejező eszközei, a hangok, hangcsoportok így is adják értelmüket. Az AL, OL ősgyök OLvad, ALvad szavakba az összeOLvadás, némileg megszilárduló ALvadás, összeötvözés értelmét viszi be. A KOALíció – ALKUíció: KOAL – ALKO – ALKU.

Az OA kötött magánhangzó-páros többnyire kellemetlen érzések, érzelmek, bizonytalanság kifejezési hangpárosa, esetenként felkiáltó: OA, OÁ (okád)! A két hang a szavakban, akár közbeékelt hang esetén sem a megelégedést fejezi ki, talán inkább bizonytalanságot, kétkedést. A KOALÍCIÓk, nOhA megegyezés alapján jönnek létre, OlyAnok, mint részvevőik. Legtöbbször túl kOrÁn – akár beható ismeretek hiányában – a fennálló állapotok (politikai hatalom megszerzése, megőrzése) által sürgetve, kötelezi a helyzet a feleket. Többnyire sOvÁny eredmények vagy elvi különbözőségek miatt rObbAn a KOALÍCIÓ, hogy sOhA többé ne álljon össze. A szóban a LÍC a vékonyságot jelenti: LÉC, de egy bizonyos szint elérésének kötelezettségét is: LÉC – CÉL. Ugyanakkor a LÉC – CÉL gyök (licit) is utal az alkura, amely a KOALÍCIÓ létrejöttének előzménye. Az IÓ a JÓt jelentené, ugyanis sikerre is van esély, volt példa rá. Ez a részvevőktől függ. A szó ősmag(yar)-nyelvi elemekből épül föl.