KOLDUS – Rendszeres kereset nélküli, kéregetésből élő személy. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint:
A KOLDUS szó a K.L – L.K gyökből indul: KoL – LoK (k > g: lóg). A K.L gyök ÉLtető KÖtődés értelmét hordozó (kölcsön, köldök, küld, költ stb.). A KOLDUS* mintegy KÖLDÖKzsinóron LÓG, KÖtve van az ÉLést aDni képes emberekhez. Ha erről az ÉLést aDó, az ő ÉLelmezési gonDjait megOLDÓ, ÉLtető KÖLDÖKzsinórról a KOLDUSt leválasztják – vége. Ezért KILincsel a jelképes KÖLDÖKzsinór túlsó végén levő tehetősebb, aDni képes embereknél. A KOL gyök meghajlást is jelent. A rászoruló alázatos KELL legyen. Az LD hangcsoport – OLDU – jelen van a jellemzőkben: a kOLDUs azért kOLDUl, hogy megOLDÓdjanak élelmezési és ruházkodási gondjai. Az ajtó előtt ÁLDOgál, amíg aDnak valamit. Ő csak ÉLDEgél, és legfeljebb ámULDOzik mások bOLDOgságán, bőségén. Egy élő pÉLDÁja a társadalmi egyenetlenségnek. Valaha ILDOmos volt adni neki, nem elÜLDÖzni, hiszen ő így is a sors ÜLDÖzöttje. Az igazi rászoruló kOLDUs megbecsülte az adományt, hazavitte, beosztotta az utolsó morzsáig. Az LD páros, mint L.D – D.L alvógyök: LeD – DaL, a LED gyök az ide-oda szállongást jelentette (a légy – valaha léd – röpködése). A LEDér szóban is ezt jelenti. A régi vándor DALnokok, LEDér, könnyelmű vándorszínészek, igricek, alapjában véve mind kövér LÚDdal, LÁDa kinccsel álmodozó KOLDUSok voltak, a tehetősebbekre kötött KÖLDÖKzsinóron ÉLDEgéltek. A KOLDULó szerzetesek is. A szóvégi D.S – S.D gyök: DuS – SoD, mutatja, hogy nem DÚSkált a jóban, csak SODródott az életnek nevezett árban.
*Az igazi szerény, rászoruló KOLDUSról van szó. Aki esetleg saját hibáján kívül esett bele a nincstelen nyomorúságba. Nem a ma úton-útfélen pofátlankodó csalókról, vagy országhatárokon át felelőtlenül csatangoló, értékeket szétszóró, megtaposó, pazarló nyomoroncokról.