KÖNNY – A könnymirigy átlátszó sós nedve. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] A KÖNNY K.NY – NY.K gyök: KöNY – NYöK (k > g: nyög). A KÖNNY több jelentést foglal magába. Ha az ember kisírja bánatát, úgy érzi, megKÖNNYebbül. Vagy esetenként sírva, KÖNNYek közt KÖNYörög.

A KÖNYörgő ember GÖRNYedve kér. A KÖNNY megtört lelki-testi állapot kifejezője is. A CzF Szótár szerint: „Minthogy a köny, mint folyadékcsepp gömbölyü, bizvást azon szókhoz számítható, melyekben a kön, köm, gön, göm gyök gömbölyüt jelent. A könyről azt mondja a magyar, hogy kigördül, lepereg, lehömpörög az arczon; továbbá a kedves könyeket gyöngyhöz hasonlítja, s mivelhogy változattal göny is mondatott, mindezek oda mutatnak, hogy a ’köny’ gömbölyüséget utánzó kiejtés.” A szeretett személy KÖNNYei, érte hullatott KÖNNYek, az érzelmek jelképes gyöngyszemei. A KÖNNYek NYÖGvenyelősek. Többféle értelmet, jellemzőt összegző, mint minden magyar kifejezés.  

KÖNNYŰ – Csekély súlyú. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] A KÖNNYŰ K.NY – NY.K gyökből induló: KöNY – NYiK. A KÖNNYŰ szónak köze van a KÖNYÖKhöz, bár a CzF Szótár nem tér ki erre. Mivel súlyról van szó, az emelés műveletére kell gondolnunk. Vannak rendkívül súlyos tárgyak, amelyeket derékból meghajolva, egész testünkből emelünk liHEgve, NEHezve. Ezek NEHEZek. Vannak KÖNNYŰek, amelyeket KÖNYökből emelintünk meg, Nem NYÖGve, sőt meg sem NYIKkanunk tőle. Vagyis a KÖNNYŰ súlyok KÖNYökből emelhetőek. Aztán amelyek CSUKlóból emelhetők a CSEKély súlyúak. A magyar nyelv részletekbe menően kifejező az élet valóságainak megjelenítésében. Az értelmi felfogás KÖNNYŰségét jelentő székely kifejezés: KONYít hozzá. A csavaros észjárás KÖNNYEN veszi a KANYart. A KÖNYÖK is KONYítható, azaz hajlítható KANYar.  

KÖNYÖK – Az alkart a felkarral összekötő ízület, különösen ennek a hajlással szemközti oldalon kidudorodó része. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor tőből] A KÖNYÖK K.NY – NY.K gyökből induló: KöNY – NYöK. A KÖNYÖK körértelmű szó, görbülő, KANYarodó, KONYuló, KÖNYülő testrész. A CzF Szótár szerint: „Gyöke a görbét vagy kerekdedet jelentő köny, vastag hangon kony, melyből konya, konyúl stb. ered.” A szóvégi ÖK utalhat arra is, hogy ÖKlelni lehet vele. De arra is, hogy behajlítva ÉK alakú. Egyes tájakon KÖNYÉK a neve. KÖNYÖK, oda-vissza ugyanolyan olvasatú, értelmű – nem hazudható ki a magyar nyelvből. A KÖNYÖK mérőeszköz volt valamikor, ebből van a sing neve is. Az alkart – a KÖNYÖKtől ujjbegyig tartó részt – csüngőnek is mondták. Ebből a KÖNYÖK – SING (csüng) egyezés.  

KÖNYV – Egybekötött, lapozható ívekből álló, rendszerint fedéllel ellátott írásmű. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: vszó: török < kínai] A KÖNYV K.NY – NY.K gyökből induló: KöNY – NYöK. Valaha a KÖNYV tekercs alakban létezett. Vagyis KANYarszerűen hajlított, fölcsavart, GÖNgyölített (g > k, hangzásilag: könygyölít) tekercsben. Nem is oly régen halt meg egy idős ismerősöm, aki mindig KÜNYÜ-nek mondta a KÖNYVet A CzF Szótár szerint: „[…] állithatjuk, hogy a könyv gyöke a gömbölyűt vagy göngyöltet jelentő köny, lágyabban göny, melyből lett: könyő (s ebből: könyö, könyv, […]” Ami még érdekessé teszi – és orrba vágja a szótárírók kínai > török eredet állítását –  az NYV páros jelenléte. A KÖNYV a későbbi időkben egybefűzött, kötött, eNYVezett tömb, kötet, amelyet vásárokon, poNYVán kiterítve kínáltak. Az is természetes, hogy az első KÖNYVtekercsek az első beszélt nyelven, az ősmag-nyelven írattak, amely több ezer évig egyedül beszélt nyelvként létezett.